A Leg gyűlöltebb ember a történelemben avagy Júdás Evangéliuma

by

A Történelem leggyűlöltebb figurája Iskarióti Júdás, akit az anyaszentegyház árulónak, közönséges bűnözőnek kiáltott ki. A történet, amit most elmesélek, alapjaiban rengetheti meg néhány ember, vallásba vetett hitét is.

Júdás Evangéliuma 8. oldal

Júdás Evangéliuma 8. oldal

1978-ban egy Egyiptomi földműves valószínűleg kincsek után kutatva véletlen bukkan rá egy rejtett kamrára, ahol számára értéktelen papirusz tekercseket talált. Az Egyiptomi piacon eladja egy régiség kereskedőnek, aki végül 22 éven keresztül birtokolja ezt a feljegyzést, úgy, hogy nem is sejti, mekkora kincs képezi a tulajdonát.
2000-ben végre sikerül megszabadulnia a papirusztól, amin egy kutatócsoport kezd dolgozni, megállapítják, hogy időszámításunk után kb. 300-400-ban íródott kopt nyelven, a címe, Júdás evangéliuma.
Ezt az evangéliumot nem Júdás írta, hanem egy, valószínűleg gnosztikus követő, mivel ő maga írástudatlan volt. Megörökítette közte és Jézus között elhangzott beszélgetéseket, miszerint Krisztus megrendezte saját halálát.

Giotto Scrovegni Júdás csókja

Giotto Scrovegni Kiss of Judas

Az evangélium, a keresztény egyházak tiltakozása ellenére, 2006 első felében került a nagyközönség elé a National Geographic-nak köszönhetően.
A szöveg tartalmán a tudósok mind a mai napig vitatkoznak. Kétségkívül gnosztikus evangéliumról van szó, amelyre a korai keresztény egyházatya, Ireneus püspök is utalt, amikor az evangéliumot eretneknek nyilvánította. Júdás evangéliumának „érzékeny pontjai” a gnosztikus kategorizálás, mivel a szövegben hasonlóság mutatkoznak a széthiánus gnoszticizmussal és a tamásista gnoszticizmussal is. Egyes tudósok úgy vélik, hogy némi hasonlóság mutatkozik Markión tanításaival és a zsidó, keresztény apokaliptikus gondolkodással.

Szerző: Frances Horror

Advertisements

Címkék: , , , ,

Egy hozzászólás to “A Leg gyűlöltebb ember a történelemben avagy Júdás Evangéliuma”

  1. Lauri Says:

    Kár hogy nem írtál róla többet, életed végéig lehetne boncolgatni ezt a témát 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s