A király új ruhája, avagy a pokol tornácán 1. rész.

by

Mikor kezdett felcseperedni a leendő király, édesapja érezte, már nem a régi, előbb utóbb, szüksége lesz utódjára. Az öreg király gondoltaiban, nem tudta elfogadni és nem is szerette volna, ha még életében át kéne adnia fenséges, hőn szeretet trónusát, mert az a látszólagos hatalom elvesztésével is járhat. Egyébként is gyengének találta, fiát az uralkodásra, mert gondolatai szerint egy király erős kezű, és véresen bánik a népével, mivel ö tudta, az embereket nem lehet másképp iga alá hajtani. Bár a királyokat eredetileg arra választja a nép, hogy elhozza nekik a jó világot, persze ez csak naiv álom és ígéret maradt minden esetben.

Egy reggelen, hogy magát megnyugtassa, és hogy fiának utat mutasson, így szolt az öreg király. – Varratok neked egy ruhát, de olyan nagyon különlegeset, milyet még a föld nem hordott a hátán, ami csak a tied lesz, és mindenki csodálni fogja. Mivel az öreg király országa, nem volt gazdag, bár neki kijutott a fényűzésből, és lakomákból. Míg a nép éhezett, ö maga fényes pompázatos ruhákba járt, amit arany szálakból szőttek, flitterek díszítették, és a legkülönlegesebb, indáiból hozatott parfümöket locsolta magára. Naponta tartott, lakomákat a teljes udvarnép részvételével, hol a bőség minden előnyét kiélvezték. A tíz méteres hosszú, tölgyfából faragott, asztalon, ezüst serlegekből itták a bort, és íncsiklandó malacpecsenyét ettek, mivel az öreg királynak ez volt a kedvenc étke. Eközben, sokszor eldiskurálgattak a népről, és hatalmas néha artikulátlan röhögésbe csaptak ki, mikor a legszegényebb ember meséjét ismételgették. Mivel ez már nem először fordult elő, így mindenki pontosan tudta, hogy a Szegény Pasi, (mivel mindenki csak így emlékezett rá, mert hát sajnos a régi neve a feledésbe merült), már csak az utcákat rója, gúnyája leszakadt róla, mezítláb volt, de mégis sokszor láthatta az udvar népe, mert a disznók voltak kik megosztották vele minden falatjukat. Persze amikor ezt az őrök meglátták akkor egyből el is kergették, mert hát, még a moslékot is sajnálták tőle.

Arany mosás

Arany mosó emberek

Az ifjú király, mivel még nem volt megfertőzve, és még sosem látta, hogy él a népe, ezért úgy döntött, álruhában, ami se nem szegény se nem fényűző nem volt, legkedvesebb barátja, örök társával, szerelmesével, elindult a valóság nyomában. Mikor kilovagoltak a palota kapuján, és átkeltek a vizes árkon, amire azért volt szükség, ha a lakosok, éhséglázadásba törnek ki, a hidat csak felemelik, és ilyenkor nem jutnak át rajta. A király palota egy hatalmas, pipacsos rét közepén terült el, ez a rét akkora volt, hogy az ifjú uralkodó és hűséges szerető társának egy egész napjába került mire átlovagoltak rajta. Estére érkeztek meg az első faluba. Meglepődtek, hogy élhetnek ilyen körülmények között emberek. Már napok óta esett szakadt az eső, sártenger borította a fő utcát. Betértek a fogadóba, és étket szobát rendeltek. A fogadós semmi mással nem szolgálhatott nekik csak a saját maga sütötte kenyérrel, és némi szalonnával, minek nem volt húsa csak zsírja. Bort hozott még a pincéből.

A fogadó teli volt emberekkel, kik arról beszélgetek, mennyire sajnálják az öreg királyt, mivel ők úgy érezték olyan jó volt hozzájuk, és tisztelték őt, és készek voltak teljesíteni kívánságát, az ifjú király új ruhájának elkészítését. Úgy este tíz óra felé az ifjú király, és hőn szeretett szerelmese felbattyogtak a szobájukba, és azonnal elaludtak.

Reggel kakas kukorékolásra ébredtek, összepakolták a holmijukat, és útnak indultak. A városból kiérve a folyó parton, aranymosó embereket pillantottak meg. Szóba elegyedtek az egyikkel, ki elmesélte nekik, ők bizony az ifjú király új ruhájához mossák az aranyat. Jól esett hallaniuk, mekkora szeretettel beszéltek az átkozott nyomorultak a királyukról, bár arra sosem derült fény, hogy miért is hitték, ö az akiért érdemes akár meghalni is. Ekkor az egyik munkás, holtan zuhant a tócsába, a többiek ügyet sem vetettek rá, mert egy örült gondolat fogalmazódott meg agyukban, Meghalni, vagy teljesíteni szeretett királyuk, kívánságát, aranyból ruhát szőni. Ekkor az ifjú király és élete társa tovább indult. Nem voltak szomorúak, mert azt hitték ez egy véletlen eset volt, és nem tudták mi vár még rájuk ha tovább haladnak a pokol tornácán.

Folytatása következik…

Szerző: Frances Horror.

Advertisements

Címkék:

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s