A király új ruhája, avagy a pokol tornácán 2. rész.

by

A hatalmas kék óceán felé vették útjukat, gondolván ott nem történhet különösebb csoda. Megpillantottak, egy hatalmas hajót, melynek árbocai a szélben hívogatóan lobogtak. Pont időben érkeztek, már a rögzítő köteleket is kioldották a matrózok. Felszálltak a hajóra, amelynek a küldetése nem más volt mint, az ifjú király új ruhájának legbecsesebb értéke a gyönyörű ritka és rég elveszettnek hitt, az óceán kékje, nevű gyémánt felkutatása. A szutykos fedélzetet sikálták a csont vékonyra fogyott matrózok, kikben az életet, már csak a rum tartotta. Mikor a király és legjobban szeretet szerelmese, elhaladt az egyik mellett, az rámordult és olyan benyomást keltett bennük mint egy vicsorgó mindenre képes fenevad. A vitorlákat leeresztették, horgonnyal rögzítették a hajót. Ezek a félholt emberi roncsok, készültek leszállni a mélybe, ócska búvár felszerelésbe. Kisvártatva, egy matróz tért vissza, halálfélelemben, a karja hiányzott, vér ömlött belőle. Kihúzták a vízből szegény ördögöt, ki elmesélte, a többiek odavesztek, egy hatalmas fehér cápa martalékává váltak. A Kapitány legyintett, mert más nem volt fontos számára csak a gyémánt ami az ifjú király új ruháját ékesíti. Újabb csapat, szállt alá, az immáron háborgó tenger mélyébe , ők szerencsével jártak, megtalálták és felhozták a rég elveszettnek hit gyémántot.

A gyémánt nyomában

A szegények hajója

A Hajó kikötött. A leendő, király úgy érezte eleget látott már, és megismerte a nép sorsát is, ezért vágtatva visszaindultak a gazdagságot, és biztonságot nyújtó palotába. Az udvarmester, már várta őket a kapuban, és tudatta velük, az öreg király, halálán van. Halkan léptek a hálószobában, ahol jelen volt már az öreg kaszás, aki már csak arra várt, hogy a király végleg lecsukja szemeit. – Apám!  A nép nyomorult, éhezik, de félnek, vagy már beletörődtek, nem tudom, de a királyukat szolgálják. Amit én láttam, tizenkét ember halt szörnyet, annak érdekében, hogy engem fényes uralkodóként lássanak. – mondta az ifjú király. Apja szemében furcsa láng gyulladt, a csalódás tüze. Nem akart semmit mondani, mivel nagyon csalódott volt, csalódott egyetlen gyermekében. Többé már nem vett levegőt. A Lelke a kaszás ölébe hűlt, és elindult az örök valóság útján, a pokol hetedik bugyrába. Az angyalok, kik jótét lelkek, el sem jöttek az öreg királyhoz az utolsó percben, esélyt sem kaphatott rá, hogy mosolyogva haljon meg. Ezt a gonoszságot még az angyalok kemény szíve sem tudta elviselni.
Miután eltemették, az újdonsült király ruhája is elkészült, de ö büszkén mondta, nem veszem fel. A nagy pipacsos réten minek közepén a palota állt, az új uralkodó összehívta a népét, és kiállt eléjük egy egyszerű hétköznapi ruhában. Amikor meglátták őt, egyszerre zúgolódni kezdtek, és vasvilláikkal, mint egy gonosz sötét ármány a palota felé indultak. Nem volt már ki megállítsa őket. A nép nem akart mást, csak az ifjú királyt, és mikor a kezeik közé került, ízekre tépték. A fejét a vár fokára tűzték.
Később hallottam, a faluban, az emberek arról beszéltek, nekik nem egy rongyos király kell vezetőnek. Nem értettem először de rájöttem, elég volt nekik a saját nyomoruk is, legalább az urukat gazdagnak szerették volna látni.

VÉGE

Szerző: Frances Horror

Reklámok

Címkék:

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s