Hoolie Statsiztikák, tények!

by

Hoolie

Hoolie

Elégedett vagyok. A célomat sikerült megvalósítanom, és felnyitni nagyon sok olvasó szemét Hoolie-ról. Először nézzük a számokat
Worldpress Statisztika9581 olvasó volt kíváncsi a tényfeltáró riportomra ezalatt a röpke négy nap alatt (ez természetesen tovább gyűrűzik a tapasztalataim szerint megnégyszereződik, míg aztán teljesen érdektelenné nem válik, így körülbelül még 30.000 olvasó olvassa el!), amiben helyet kapott szubjektív véleményem is.
Több mint 45 károsult jelentkezett eddig. (Egyik károsult apukája is, aki büntetőjogász!)
Kiderültek kik a barátok, és büszkén mondhatom egyetlen ember viselkedett csak ellenségesen, persze pont ő volt akiről a legkevésbé nem feltételeztem volna, de hát mindig így van ez. A Többiek vállvetve harcolnak mellettem!
Furcsának találtam azt, hogy Kenny Catastrophe (eredeti nevén Tóth Benjamin), aki korábban több oldalas cikkben becsmérelte az önjelölt celebet, és fogadkozott, ő soha nem áll már vele szóba, még a pénzért sem megy el (10.000Ft.), amivel Hoolie neki tartozik(!), most ismét együtt vannak. Úgy tűnik Benjamin úgy táncol ahogy a népszerűség szelei fújnak.
Köszönöm a tisztelt olvasóknak, és a támogatóknak is, hogy ez a cikksorozat létrejöhetett, mert egyedül ez nekem nem ment volna!
Este 8 órakor, pedig ismét érdekes cikksorozat lát napvilágot, melynek a címe is sokat sejtet: Mi van veletek emberek, avagy nyílt levél Kenny Catastrophe nak.
Mindenkit sok szeretettel várunk!

Szerző: Frances Horror

Reklámok

Címkék: , , ,

5 hozzászólás to “Hoolie Statsiztikák, tények!”

  1. pf Says:

    énis meglepődtem kennyn azok után h decemberben még összevissza fikázta hulít mostmeg nyalja a golyóit

  2. kikk Says:

    kenny igazi neve nem benjamin[csak kitalálta.]… 😀
    am télleg furcsa.

  3. someone Says:

    igyvan kikk, az igazi neve egyébként Kató Richárd… csak azért találta ki ezt a nevet, mert testvériséget fogadott Cupp Church-el, azaz Tóth Bettinával, és kellett valami ami passzolt hozzá…

  4. ági Says:

    Nincsen ezeknek apjuk meg anyjuk???
    Döbbenet.

  5. Mota boy Says:

    de most ezekkel mi van? milyen génhibás, vagy lelkileg torzult ősei lehetnek az ilyeneknek? egyszerűen nem tudom elhinni, hogy normális, egészséges fehér ember ezeknek is az apja meg az anyja

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s