Másság és lázadás – Oscar Wilde. 1. rész.

by

Amikor a neve nem az irodalommal kapcsolatban kerül szóba, az embereknek általában homoszexualitása „ugrik be”. Igen valóban homoszexuális volt, vagyis inkább biszexuális, hiszen 1884-ben Dublinban feleségül vette Constance Lloydot, akit élete végéig szeretett. – ha nem is mindig úgy mint férfi a nőt, de úgy mindig mint barátot. Gyermekei születtek ám a boldogságot mégis, Lord Alfred Douglas mellett találta meg. De nem ez az érdekes ha nem is értjük meg, legalább fogadjuk el a másságot. Viszolyoghatunk azoktól, akik nem olyanok, mint mi, ehhez jogunk van, de semmi sem hatalmaz fel minket arra, hogy beléjük rúgjunk.

Oscar Wilde

Oscar Wilde

Őt nem az tette, nemzedékek és társadalmi rétegek példaképévé, hogy milyen kapcsolatokban élt, vagy hogy milyen ruhákat hordott. Prémgalléros kabátjáról, hosszúra növesztett hajáról, térdnadrágjáról, a kezében tartott liliomról éppen eleget cikkeztek a korabeli élclapok, tárgyalásai során életének olyan részletei kerültek a nyilvánosság, úgy is mondhatnánk a közönség elé, amelyek rá és csak is rá tartoztak. Ne foglalkozzunk a külsőségekkel, bár ezt ő éppen úgy a non konformizmus megnyilvánulási formájának tartotta, mint azok akik az 1960- as évek elején növesztették meg a hajukat, vettek virágot a kezükbe, húztak bársony nadrágot, és viselkedtek olyan módon, amit polgárpukkasztónak szokás nevezni. Lázadók véleményüket külsőségekben, ruházkodásban és attitűdben kinyilvánítók az aktuális társadalommal, rendszerrel, kormánnyal szembeszegülők mindig voltak és mindig lesznek. E többnyire békés rebelliseket, csupán az különbözteti meg egymástól, hogy mennyire gondolják komolyan azt, amit fennhangon hirdetnek, mit képesek feláldozni új, vagy újnak hitt eszméikért. Voltak, és lesznek olyan hangemberek, akik csak addig állják a sarat, míg meg nem jelennek a tüntetést oszlató rendőrök, vagy míg nem kerül veszélybe az egzisztenciájuk, esetleg a karrierjük. A jelenben álló, a jelenben lázadó, és újat akaró ifjúság által ledöntésre ítélt falat a múlt téglává formázódott, megöregedett lázadói alkotják. Kevesen vannak olyanok akiket nem érdekel, hogy „elkopik a bőrnadrág, a hosszú hajat levágják” mert ők akkor is olyanok lesznek, amilyenek voltak. És még kevesebben vannak azok, akik nem csak lelkükben őrzik meg szentnek tartott eszméiket, hanem a saját jelenükben is véresen komolyan gondolnak mindent és mindent a szó legszorosabb értelmében: mindent feláldoznak.

Oscar Wilde ezen kevesek közé tartozott. Kiállt azért amit a saját igazának tartott, vállalta önmagát, odalépett a nyilvánosság elé, széthúzta mellén az inget, és felkiáltott: „Ha bűnösnek tartotok, ide lőjetek!” És a hipokriták társadalma bűnösnek találta. – pedig biztos, hogy még bírái között is akadtak olyanok, akik legalább olyan súlyos „bűnöket” követtek el mint ő. Csakhogy ezek meghúzták magukat, megbújtak a talárjukban, elrejtőztek a „tiszteletre méltó” polgár álarca mögé. Oscar Wilde nem menekült. Ő nem alkudott meg. Ha jobban belegondolunk, nem azért zárták börtönbe, mert betegesnek ítélt viszonya volt egy másik férfival – aki történetesen az egyik legbefolyásosabb álszent fia volt, – hanem azért mert vállalta önmagát. És a társadalmakra sosem volt és nem is lesz jellemző, hogy tolerálják az egyéniségeket. A társadalmaknak mindig olyan tagokra van szüksége, akik egyen arccal születtek, vagy legalább hajlandóak magukra ölteni az egyformaság maszkját.

Sokan és sokszor kritizálták a műveit, még maga Wilde sem tartotta túlságosan sokra egy-egy alkotását, például „mulattató lenézéssel beszélt komédiáiról”, amelyeket nem szánt egyébnek mint szórakoztató drámai műveknek. Sokan vannak olyanok, akik a Dorian Gray arcképében is csak a beteges lélek önsanyargató egoizmusának megjelenési formáját látják. Tegyék!. Valószínűleg éppen Wilde volna az első, aki erre buzdítaná őket. Ő nem védekezne nem magyarázkodna, hanem fájó szívvel, – mert a művész számára kicsit olyan a saját alkotása, mint anya számára a gyermeke. – eltűrné a maró gúnyt, az álszenteskedő bírálatokat, de közben boldog is lenne, mert éppen ezekben a kritikákban látná valóra válni hitvallását: légy aki vagy, mondj amit akarsz, és bárhogyan, de foglalkozz a művészettel.

Folytatjuk…

Oscar Wilde összes művei 2. kötet 478-479 oldal

Szerző: Szántai Zsolt.

Reklámok

Címkék: ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s