Frances a vámpír. – avagy életem igaz története. 1. rész.

by

El sem hiszitek talán, de életem történetét olvashatjátok végig, az elkövetkező napokban. Rászántam magam elmesélem nektek valójában ki is vagyok.

1861-ban vagyunk, messze Magyarországtól, Egy Amerikai város közelében melynek neve Atlanta. A kor amelyben megszülettem és felcseperedtem, egy olyan világ volt, mit már sohasem élhetek át. Ebben a korszakban éltek a gavallérok, és hölgyeik, egy álomvilágban, néger rabszolgáik, verejtékét kihasználva. Megélhetésünket, a gyapot biztosította. Számtalan rabszolgát tartottam, kik szerettek, sosem emeltem rájuk kezet, mert tudtam a legelveszettebb szolgáló az aki boldog, mert nem tudja, milyen is az igazi élet.

A hölgyek gyönyörű ruhakölteményekben jártak, ízléses szép kalapban, mi a legcsúnyább teremtést is két lábon járó tündérré varázsolta. Szinte minden hétvégére jutott egy bál, Mikor a hölgyek délutáni pihenőre vonultak el, az urak szivarozgattak, és másról sem beszéltek, mint a közelgő fekete ármányról amit később úgy neveztek Észak-Dél háborúja. Dél kapitulált, de a jenkik ezt nem engedték, hittek a szabad életben, vagy talán, irigyelték gazdagságunkat. Akkoriban én is úgy gondoltam, egy déli úriember felér akár tíz jenkivel is. Semmiképp nem figyeltem arra, hogy szavakkal nehéz csatát nyerni. Ellenségünknek fegyvergyárai voltak, hajóik, mivel kikötőinket, elfoglalhatták, és így is tettek. Nekünk nem volt másunk csak gyapotunk, és pökhendiségünk. Kedvesem, Mariann, kit tiszta szívemből szerettem, megérezte, hogy túlerővel szálunk majd szembe, és félt hogy odaveszek. Teljes hitemmel mondtam neki, ezt a háborút hamar befejezzük, és visszakapjuk csodás megszokott, szeretett életünket, és álmainkat, a gyapotföldek közelében.

Mariann

Mariann

Mikor harcba szólítottak minket, azonnal lóra pattantam, drága Mariannom, utánam futott, és megcsókolt, szíve tiszta szeretetével, oly tüzesen, szenvedélyesen mit még sosem éltem át eddig. Fülébe súgtam, míg besoroznak minket, legalább egy hét el telik. Nyugodtan indultam útnak.

Mikor hazaértem, szomorú látvány fogadott, Mariann, holt testét, pillantottam meg a vörös szalonban, felravatalozva, három pap imádkozott lelki üdvösségéért. Felém fordult az egyik, és ezt mondta, – Mariann, rettegett, hogy elveszít, és nem volt képes ezen tudattal élni tovább ezért a folyóba ölte magát. Kirohantam, a házból, térdre rogytam, fejemet letettem a porba, és torkom szakadtából üvöltöttem, éreztem, a háború vette el tőlem.

Másnap reggel, hogy a halált keressem, mivel önnön kezemmel nem voltam képes végezni magammal, bevonultam. Nem vártam meg semelyik ifjú gavallért. Számtalan csatában, részt vettem, láttam és kívántam a halált, de nem ért el. Mellettem ágyúk martalékai lettek bajtársaim, rajtam egyetlen karcolás sem esett.

Túl régóta, harcoltam már, utánpótlásunk egyre csak fogyott, bajtársaimon nem volt már csizma sem. A büszke Dél térdre rogyott, önnön magunk paródiájává váltunk, egy rongyos hadsereg! Egy este, a holdat nézve, mi vakító szürkeséggel sütött rám, rimánkodtam a mindenhatóhoz a halálért. A messzeségben megpillantottam, egy férfit, csodálatos kecses mozgással közelített felém. Ruházata felidézte bennem régi elfelejtett, életem, amit a divat, és szép ruhák jegyében éltem. Mikor közel ért, megrémített. Arca hófehér volt, tekintete rideg, tengerkék szemei izzottak. Megmagyarázhatatlan érzés fogott el, bármire képes lettem volna érte. Vonzott a személyisége, egyből ráébredtem, ő fog megváltani engem. Mélyen a szemembe nézett, és megpillantotta a melyről fakadó fájdalmat, mi bennem lakott, búgó hangján megszólalt. – Én megadhatom neked amire vágysz, a halált! Szívemet öröm töltötte el, azonnal elfogadtam ajánlatát. Kézen fogott, és elvezetett egy közeli birtokra. Mikor átléptük a küszöböt, átölelt engem, magához szorított, moccanni sem tudtam, éreztem teste melegét, fogait nyakamba mélyesztette, itta a véremet. Életerőmet elvesztettem, de vágytam rá, hogy igyon tovább, szívünk együtt dobogott, hozzá akartam tartozni, részévé válni. Ilyen csodálatos érzést, még nem éltem át soha. Szükségem volt rá. Testem elernyedt, karjaiban elájultam.

Ákos a vámpír

Ákos

Másnap este ébredtem fel gyenge voltam mint a harmat, a bőröm égett. Ő egy hatalmas fotelban ült, nézett engem, szeretető szavakat vártam tőle, de nem szólalt meg. Erőt vettem magamon felkeltem. – Azt ígérted végzel velem, lám mégis élek – mondtam. Nyájas modorban válaszolt. – biztos kívánod a halált? – Megajándékozhatlak az örök élettel, velem élhetsz gondtalanul, a döntést rád bízom.

Folytatjuk…

Szerző: Frances Horror

Reklámok

Címkék: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s