Frances a vámpír. – avagy életem igaz története. 3. rész.

by

A háború véget ért. Bekövetkezett az ami ilyenkor mindig. Az emberek elfelejtették miért is indult. Atlantát felgyújtották, három napon keresztül égett, és mikor a lángok elaludtak, egy új világ köszöntött be. Minden amiben hittünk, és az életvitelünk, eltűnt. Az utcákat jenki söpredék árasztotta el. Egy úri hölgy még gardedámmal sem tudott végig menni az utcákon, anélkül, hogy a felszabadított néger rabszolgák, vagy a fehér söpredék, ne tett volna nyálcsorgató szaftos megjegyzést.

Dadám a jó öreg Mami, ki rabszolga volt, de családtagként tekintettem rá, sírva tudatta, anyám halálát, és hogy apám megőrült.

Emlékszik még a jószág felügyelőnkre, John Burton-re – mesélte a néger öregasszony – fattya született, egy Atlantai lánytól. Édesanyja gondozta, tüdőgyulladást kapott, és elhunyt. Mikor édesapja, megkapta ezt a szomorú hírt, nem tudta feldolgozni, és belebolondult. A rossz hír, mélységesen megrázott, de Mami folytatta, a történetet.

Amikor a harcok Rosdent mellett folytak, a jenkik a házunkban rendezték be a főhadiszállásukat, és mikor tovább álltak mindent magukkal vittek. A Rabszolgák elmenekültek, csak mi a házi szolgálók maradtunk itt. Nincs mit enni, éhezünk. – Fejezd be! – utasítottam. Nem voltam képes tovább hallgatni a történetet. Sebes léptekkel, indultam az ültetvény fel. Tökéletes sötétség honolt, az égbolt felé fordítottam tekintetemet, öklömet a magasba emeltem, Állati módon üvöltve fogadtam meg, soha nem hagyom el Rosdent, mindent, ami szükséges megteszek, hogy ismét csodálatosan virágzó ültetvény legyen, mint a régi szép időkben.

Az áldozat

Titkomat, nem tártam fel, a ház népe és bolond apám előtt, ők érezték, hogy megváltoztam. Ákost különösképp nem kedvelték, szemeiben ördögi pillantásokat véltek felfedezni. Esténként, a közeli nyomortelepekre járt vadászni. Egy-egy alkalommal akár három embert is meggyilkolt. Hamarosan híre ment az el tünéseknek, és azt rebesgették, hogy a fura idegen Ákos, ki szedi áldozatait.

Egyik éjjel, Atlantába, a fogadóban mulattunk, Ákos két csodálatos teremtményt hódított meg. Ezek a nők nem voltak rongyosak, a legújabb Párizsi divat szerint öltöztek, drága parfüm illata lengedezett közelükben. Ákos elbűvölő modorával, teljesen levette őket a lábukról. Kértem ne gyilkolja meg e csodálatos teremtményeket, Úgy éreztem, ők az utolsó úri hölgyek, kik múltamra emlékeztettek. Bár teljesen tisztában voltam vele, kérésem semmit sem jelent a számára. Míg ő a lányokkal, mulatott, és pezsgőt ittak, én egy régi ismerőssel beszélgettem, ki az ujjá épülő Atlantában fűrészüzemet nyitott. Talán a legjobb üzleti vállalkozások egyikének bizonyult ez, és én nem gondolkodtam, rákényszerítettem, írja alá a fűrészüzem eladását bizonyító levelet. Ezek után könyörtelenül nyakába mélyesztettem éles fogaimat, és ittam a vérét, míg élet volt benne. Ákos eközben, az ölébe ültette, az egyik csodálatosan szép nőt, torkát összeszorította, másik kezével mozdulatlanságban tartotta a testet, külső szemlélő nem láthatta mi történik, avatatlan tekintet számára csóknak tűnhetett, mikor valójában a halálba küldte a csodálatos teremtést. Büszkén állt fel, az áldozat fejét félre hajtva, – barátnőd túl sok pezsgőt ivott – mondta, és a másik nő elé lépett.

Folytatjuk…

Szerző: Frances Horror.

Reklámok

Címkék: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s