Nyílt levél a Magyar politikai elitnek

by

Mint minden évben, idén is május 20. az adóbevallás beküldésének ideje. Nem érdemes ezzel elcsúszni, mert aki nem adja időben postára, arra akár 500 000 Ft büntetést is kiszabhatnak. Persze, ez megint csak a kis embereknek nagy teher, a gazdagok meg sem érzik, de ha velem megtörténne esetleg valamilyen oknál fogva, hát egyszerűen nem tudom hogy fizetném be. Már meg sem lepődök az ilyen dolgokon, teljesen immúnis vagyok rá, és hozzá is szoktam.
Ilyenkor mindig felmerül bennem a kérdés, az állam miért nyomorítja a kis embereket? Adni nem tud nekik, és érzésem szerint szándéka sincs erre, de ahol lehet ott még megnehezíti az életét. Nekik könnyű persze, mert a fizetésüket a parlamentben saját maguk szavazzák meg, és valljuk be őszintén melyik szentnek nem nyúlik maga felé a keze?
Bizonyára sokatoknak feltűnt, hogy országunkban minél nagyobb a gond az emberek annál jobban hisznek az ígérgető populistáknak. Minél nagyobb a baj annál kevésbé akarunk szembesülni azzal.

Tüntetés

Tüntetés

Az utóbbi 20 évben körülbelül 10 év populizmus volt, ígérgetés amit úgy sem lehet beváltani. Sokáig nem értetem az emberek ezt miért nem látják be de aztán rájöttem, mert szeretik hallani.
Félelmetes és meggondolatlan dolgokat tesznek a honatyák Magyarországon, az utcára vezénylik az embereket, a nyomor egyre jobban nő, és ezzel egy pillanat alatt megfordulhat a kocka, amikor az utcára vitt ebereket már nem lehet haza küldeni. Ez senkinek sem lenne jó, de a mai politikusokat, a hatalmon kívül nem érdekli semmi. Valahogy úgy érzem, hogy Magyarország olyan mint egy 18 éves tehetséges sportoló, remek edzés eredményekkel aki furcsa mód mégsem tud élni a versenyen a lehetőségeivel. Mindig elpuskázza azokat, mert fáradtan, kialvatlanul érkezik a versenyre az esti  hangos kocsmázás után.

Munka a parlamentben

Parlament

Magyarország virágkora, 1860-1940-ig tartott és azóta sajnos nem tudunk lábra állni. Emlékezzünk rá mennyi híres építészünk volt, és milyen csodálatosan szép épületeket készítettek nekünk, megszámlálhatatlan, találmány fűződik a kreatív magyar emberek nevéhez. Mikor a parlament közelében járok, minid lenyűgöz a szépsége, de a szívembe mar, hogy a bársonyszékben manapság milyen emberek ülnek. Rengeteg korrupciós botrány lát napvilágot, és még sorolhatnám mik. Ezek után nem is csodálkozom rajta, ha az emberek érdektelenné válnak, és teljesen bizalmatlanná a politikusok irányában. Régebben még bíztam abban, hogy ezek a politikusok, miután degeszre tömték a zsebüket, azok után étvágyuk csökken, és azzal is foglalkoznak majd talán, hogy utat mutassanak, az ország talpra állításához. Sajnos ez egyenlőre nem következett be, pedig egyes vezetők már nagyon meghíztak, és persze közben az ország elszegényedett. Én nem hiszem, hogy ez a kis cikkem valakinek, ki a honatyák közé tartozik felnyitja a szemét, de hátha mégis.
Visszakanyarodva az adóbevallásra íme néhány technikai szám amire fel lehet ajánlani adónk 1%-át . Reményeim szerint talán a pénz valóban eljut a nászindulókhoz. Fontos megemlíteni hogy adója 2×1%-ával rendelkezhet, Egyikkel egy civil szervezetet támogathat a másikkal egy egyházat! Az emberek 80%-a nem is tud a második 1%-ról!

Leukémiás gyerekekért alapítvány: 18181036-1-41
Krisna tudatú hívők közössége. Technikai számuk: 0389
Menhely alapítvány: 19013213-1-42

Szerző: Frances Horror

Reklámok

Címkék:

2 hozzászólás to “Nyílt levél a Magyar politikai elitnek”

  1. JaCkSoNn Says:

    Na hí

  2. Frances Horror Says:

    Nézd! Emailban írta nekem Kenny Catastrophe, hogy Miion Ariával jár, azontúl a korább blog bejegyzéseiben, amit törölt már, szinte mindennap leírta, hogy meleg. (Idézem: “Debrecenbe azt, hogy mit csináltunk Dáviddal, nem fogjátok megtudni”) Továbbá nem áll módomban, valótlant állítani, Kenny Catastrophe nemi identitásáról. Mivel meleg nem írhatok mást.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s