A Rock ‘N’ Roll aranykora 3. rész. Elvis Presley a “Király” 1. rész.

by

Elvis Presley avagy a “Király”

Elvis Presley

Tízéves korában jelentkezett egy énekversenyre a Mississippi-Alabama Fair and Dairy Show vásári mulatságán. A cowboynak öltözött ifjú Elvisnek székre kellett állnia, hogy elérje a mikrofont, és elénekelje Red Foley Old Shep című tradicionális (Red Foley és a kislány Brenda Lee) countrydalát (lyrics). Második lett: öt dollárt nyer és ingyenjegyet az összes vásári mulatságra.

1946 januárjában Presleyt a mamája elvitte születésnapi ajándékot vásárolni a tupeloi Vasedénybe. Ekkor kapta első gitárját – bicikli vagy puska helyett, 12 dollár 75 centért – jó választás volt!

Két év múlva, 1948-ban Presley-ék elhagyták Tupelót. 110 mérfölddel észak-nyugatabbra Memphisbe (Tennessee) költöztek a Lauderdale Courts telep egyik vöröstéglás házába, ami a város szegényebb negyedében épült. Itt a tizenéves Presley rendszerint azzal töltötte szadidejét, hogy fogta a gitárját és gyakorolt a Lauderdale Courts egy mosókonyhájában. Később együtt játszhatott a telep tornácain, hátsóudavarain az ott élő idősebb zenészekkel. A Presley-gyerek és családja természetesen akkor is hallott zenét, sőt énekelt is, amikor ellátogattak a helyipünkösdista templomba. Ennél meghatározóbb, hogy Elvis most már közel került a memphisi zenei színtérhez és a Beale Street , az Ellis Auditorium és a Poplarlemezbolt kulturális hatásához. A Beale Street egy memphisi utca neve, amely nem csak egy a sok közül, hanem sokak által a blues szülőhelyének tekintett kultikus utca. Kricsmijeiben és klubjaiban olyanok nyomták, mint Louis ArmstrongMuddy Waters, vagyB.B. KingHowlin’ Wolf, Willie Nix, Ike Turner. (A Sun Studios durván egy mérföldnyire lehett onnan.) Ezek a zenészej jónéhány klasszikus „electric” blues, rhythm and blues felvételt készítettek például olyan márkák számára, mint a Sun Records. Na, ez volt a memphis blues sound, nagy hatással volt a későbbiekben zenészekre és stílusokra, különösen a rockabillyre és a korai rock’n’rollra, amiknek művelői felvételeiket gyakran szintén a Sun égisze alatt készítették. Ekkor került Elvis a Memphis blues hatása alá és gospeleket énekelt az istentiszteleteken.

Presley a helyi Humes középiskolába járt és besegített az iskolai könyvtárban. Iskola után a Loew’s Állami Színházban is ügyködött. 1951-ben beállt az iskola katonakörébe (Tartalékos Tisztképző Csapat, amolyan amerikai honvédelmi képzés) és sikertelenül bepróbálkozott az iskolai football csapatnál is (az edző alávágott, miután nem bírta rávenni, hogy megnyírassa oldalszakállát és befésült frizuráját). Szabadidejét most már leginkább Memphis afro-amerikai negyedében töltötte, lógott a Beale Streeten. 1953-ban levizsgázott a Humesban, főtárgyai: történelem, angol nyelv és irodalom, kereskedelem.

Tizenévesen Presley még eléggé félénk természetű volt: egy kölyök, aki szinte minden este otthon volt még 19 évesen is. A haverok húzták is mindig, mert más volt, mint ők, csendes volt, visszahúzódó, hebegős – amolyan anyuci fiacskája. (Egyszer az iskolai mosdóban sarokba is szorították ollóval a kezükben, hogy megszabadítsák tincseitől. Szorult helyzetétől iskolai diákelöljárója, Red West szabadította meg, aki később filmszínész, kaszkadőr és tehetséges dalszerző lett. Presleynek, a tiniidol Rickey Nelsonnak, Pat Boonak, Johnny Riversnek is írt dalokat.)

Érettségi után Presley a Parker gépészeti boltban helyezkedett el, aztán a a Finommechanikai Társaságnál dolgozott az apjával. Legutolsó munkája, mikor karrierje kibontakozni kezdett, teherautósofőr volt a Crown Electric Company-nél. Ez volt az az idő, amikor elkezdte a haját úgy hordani, amivel később befutott és csak Elvis-frizuraként emlegetünk. Elaine Dundy könyvében (Elvis and Gladys) írja, hogy Elvis gyerekként nagy rajongója volt ifjabb Marvel kapitánynak , a képregényhősnek, aki sajátos hajviseletének ihletője, modellje lett később.

Első felvételek a Sun Stúdióban

That’s Alright Mama 1954

A közismert történet: Presley 1953. július 18-án (18 éves ekkor) 3 dollár 25 centet fizetett a Sunnál, hogy csináltasson egy kétoldalas ’demo’ korongot a saját hangján – A) My Happiness és B) That’s When Your Heartaches Begin. (szöveg: Boldogságom ,Amikor fájni kezd a szíved ) Az anyjának készítette a lemezt megkésett születésnapi ajándékként. 1954. január 4-én visszatért a Sun Stúdióba egy második lemezre: I’ll Never Stand in Your Way / It Wouldn’t Be the Same Without You – és ez már felkeltette a stúdió munkatársainak figyelmét.

A Sun Records alapítója Sam Phillips (1923.01.05-2003.06.30) – aki már olyan bluesművészekkel vett fel lemezeket, mint B.B. King, Junior Parker vagy a country énekes Johnny Cash – meg volt győződve róla, hogy a fekete bluesnak és boogie-woogienak törvényszerűen népszerűvé kell válnia a fehér közönség körében, hamegfelelőképpen tálalják nekik.

Phillips és asszisztense Marion Keisker meghallgatták Presley lemezeit és meghallottak benne valamit. Június 26-án felhívták, hogy ugorjon be egy countryballada felvételére helyettesíteni az épp hiányzó énekest. Bár ez a zenélés nem jött össze, Phillips összehozta Elvist két helyi western swing zenésszel, Winfield Scott “Scotty” Moore III gitárossal és “Bill” Patton Black Jr . (Bill Black) bőgőssel- „majd meglátjuk, mi lesz belőle!” alapon. Az 1954. július 5-i felvétel szünetében Presley egy bluest kezdett énekelni, Arthur Crudup That’s All Right-ját. Felvették, Phillipsnek tetszett az eredmény, és lejátszotta Dewey Phillipshelyi DJ-nek, aki egyből leadta a memphisi WHBQ rádióban még a friss demó (acetát) nyomatról. Sam Phillips az adás után azonnal 500 példányra kapott megrendelést, ami persze még nem volt meg, hiszen még csak a demó korongot küldték az éterbe. Tíz nap múlva a That’s All Right-ot játszó trió – Presley, Black és Moore felvett egy Bill Monroe bluegrass valcert – a Blue Moon of Kentucky-t – felpörgetett verzióban (szöveg ). Így már megvolt a két dal, amiből Sam Phillips Elvis-lemezt nyomhatott – meg is tette 1954. július 19-én.

Jóllehet, amikor a That’s All Right (lyrics) lement a memphisi rádióban, sok hallgató betelefonált – Mi ez a zene? – ennek ellenére (1954. augusztus 18. és 1954. december 8. között) a Blue Moon of Kentucky, ami egy tradicionális country sztenderd volt már a késő 1940-es évek óta, rendre magasabb helyezést ért el a listákon.

Decemberre a lemez mindkét dala listákra került Richmondtól (Virginia) Houstonig (Texas).

Az első élő fellépések

Presley legkorábbi élő fellépéseire a Bon Air Club színpadán került sor Memphisben. A klub a hillbilly muzsika elég rendesen iszákos közönségének törzshelye volt. A hillbilly jó kis mulatós kocsmazene (is). Elvis sem kinézetre, sem hangilag nem olyan előadó volt, akit ez a közönség eddig megszokott és szeretett. Elvis, Scotty és Bill eljátszották két számukat a Bon Air-ben 1954 júliusának pár hétvégéjén. Johnny Cash emlékezett vissza rá, hogy látta Elvist az Eagle’s Nest klubban énekelni az év nyarán-őszén. Kevesen voltak, de mindenkinek nagyon bejött a zenéjük. 1954. július 30-án felléptek az Overton Parkban található Shell Színházban Blue Moon Boys (a sajtóban ’Ellis’ Presley and the Blue Moon Boys) néven. A fő attrakció a country jódli sztár. Slim Whitman lett volna, de ahogy a színpadon Elvis rázni kezdte a lábát és ringatni csipőjét, a rock’n’roll itt győzelmet aratott. Elvis ideges volt a show miatt, mert éppen bicegett az egyik lábára, és éppen ezért mozgatta, rázta a ritmusra olyan szokatlanul. Az akkor divatos bő, széles szabású nadrág csak még jobban kiemelte ezt a mozgást. A közönség soraiban, főleg a fiatalabb nők körében ez olyan izgalmat váltott ki, majd megőrültek és sikoltozni kezdtek. Presley először nem értette mi a sikítás oka, de gyorsan tanult – hangjával, zenéjével, mozgásával eksztázisba tudta hozni, fel tudta pörgetni hallgatóságot.

Aztán Sam Phillips meggyőzte Jim Dennyt, a híres nashville-i Grand Ole Opryfőnökét léptesse fel Elvist. 1954. október 2-án Hank Snow, a híres country énekes mutatta be Elvist. Presley, Scotty és Bill elővezették saját verziójukat a Blue Moon of Kentuckyra – és udvarias, de visszafogott reakciót váltottak ki. (Állítólag Jim Denny azt mondta Elvisnek: – Fiú! Jobb lett volna, ha maradsz a teherautó vilánjánál.)

A második Elvis kislemez – a Good Rockin’ Tonight az I Don’t Care if the Sun Don’t Shine-nal (szöveg) párosítva – 1954. szeptember 25-én jelent meg. Október 16-án először lépett fel Shreveportban (Louisana) a Municipal Auditoriumban a Louisana Hayride rádióshowban. Az első showban semmi különös, a közönség higgadtan, udvarias várakozással figyel. A második fellépés közönsége már jóval fiatalabb,Tillmann Franks azt tanácsolja Elvisnek „Dobj be mindent!” A ház dobosa, D.J. Fontana dolgozni kezd keményen a dobverőkkel és beatjei beindítják Elvis lábát és mozdulatait, valami történik: a tömeg vadul életre kel.

1955. augusztus 15-én Presley egyéves szerződést ír alá a „Hank Snow Attractions”-nek. A Társaság egyik tulajdonosa az énekes Hank Snow, míg a másik az Elvis pályafutásában később meghatározó figura: „Colonel” Tom Parker (szül.: Andreas Cornelius van Kuijk; 1909.06.26-1997.01.21)

1954 és 1955 augusztusa között a Sun Records az Elvis Presley-“Scotty” Moore-“Bill” Patton Black trió 10 dalát jelentette meg: öt country, négy blues és egy ballada felvételt, de mindet természetesen tipikusan Elvis Presley jellegzetes stílusában.

Winfield Scott “Scotty” Moore III

(1931.12.27) Moore otthon kezdett el gitározni tanulni nyolc éves korában. (Bár kiskorú volt még, mikor besorozták, Moore a haditengerészetnél szolgált 1948. és 1952. között.)

Eleinte a jazzért és a country zenéért lelkesedett.a teljes joggal csak Mr. Guitarként emlegetett Chet Atkins rajongója volt. Zenekart alapított: Starlite Wranglers. Aztán Sam Phillips összehozta a Sun Recordsnál a tizenéves Elvis Presleyvel. Phillips hitte, hogy Moore szólógitárja és a basszista/bőgős Bill Black támogatásával Presley ritmusgitárja és éneke sikerre viszi lemezeiket. A Blue Moon Boys-ban még D.J. Fontana dobossal egészültek ki. Turnéztak az amerikai Délen és – ahogy Elvis népszerűsége növekedett – az egész Egyesült Államokban, megjelentek Elvis televíziós show-iban és mozijaiban. Moore Presley leghíresebb és legprogresszívebb korai felvételein gitározott: Good Rockin’ Tonight, Baby Let’s Play House, Heartbreak HotelMystery Train, Hound Dog, Too Much, Jailhouse Rock(háttérvokál: The Jordanaires , a kor híres “férfikara”).

Scotty Moore-t tekinhetjük a rock’n’roll szólógitárosok ősképének. A legnépszerűbb gitárosok tekintik Moore-t mint “a gitárhőst, aki a szólógitárost domináns szereppé tette a rock’n’roll zenekarban”.

Bár néhány vezető gitáros/vokalista mint Chuck Berry vagy a blues legenda B.B. King, nagy népszerűségre tett szert, Presley nagyon ritkán szólózott előadásain, általában ritmusozott és átengedte a szólókat Moore-nak, akinek ezzel kiemelkedő szerepe volt Presley előadásain, lemezein, de szigorúan csak mint gitáros.

Sokoldalúsága, egyénisége sokakra hatott, akik nagy gitárossá váltak, ezek között volt Keith Richards a Rolling Stones vezető gitárosa, zeneszerzője. Moore leginkább befelé fordulónak látszik a színpadon, csak a zene közvetítése, lejátszása volt fontos számára.

Az 1960-as években kiadott egy szóló albumot, aminek a címe: A gitár, ami megváltoztatta a világot. Szerepelt az NBC Elevis Presley’s ’68 Comeback Special műsorfolyamában is.

Amíg Presleyt kísérte, legfőképp Gibson ES-295 gitáron játszott, mialőtt Gibson L5-re váltott, amit egy Gibson Super 400-zal váltogatott.

Úttörő gitáros szerepe elismeréseként 2000-ben a Rockabilly Hall of Fame tagjai közé választották, de megérett már A Rock and Roll Hall of Fame tagságra is.

William “Bill” Patton Black, Jr.

(1926.09.17-1965.10.21) – basszista, bőgős (’slapped/rockabilly upright doublebass); a gitáros Scotty Moore-ral Elvis Presleyt kísérte a híres és sorsfordító That’s All Right (Mama) felvételén a Sun Stúdióban, Memphisben. Rock and roll történeti jelentőségű pillanat résztvevője volt hát. A korai Elvis felvételeken bőgőzött: Good Rockin’ Tonight, Baby Let’s Play House, Heartbreak Hotel, Mystery Train, Hound Dog, és talán az első volt, aki az elektromos Fender Precision basszusgitárt használta a popzenetörténetben a Jailhouse Rockban (Leiber-Stoller; 1957). 1958-ig dolgozott Presleyvel, bizonyos pézügyi feltételek fölötti vita miatt hagyta el az együttest. (Eleinte ő és a gitáros Scotty Moore az egynegyedét kapta a felvételek jogdíjainak , de aztán, ahogy Presley karrirje rakétaként beindult felfelé 1956-ban, és Tom Parker, az „Ezredes” szárnyai alá vette a sztárt, 200 dolláros heti fix bért fizetett nekik. Ez megbontotta egységüket.)

Scotty Moore még így is hajlandó volt folytatni az együttműködést, de Black többé már nem társult hozzájuk. Csatlakozott egy memphisi csapathoz, amiből a Bill Black’s Combo lett 1959-ben. Az instrumentális Smokie című számuk Top Ten siker is lett. A Bill Black’s Combo később kissé beleragadt a Smokie stílusába az azt követő kislemezeik során: alap shuffle beat dob, egyszerű, bluesos R&B riffek, olcsó orgonahang és „füstös” szaxofonfutamok mindezek felett. Nem volt túl fantáziadús zene, de egészen sikeresek lettek vele, 8 kislemezzel is bekerültek a Top 40-be 1959-1962 között: White Silver Sands, Josephine, Don’t Be Cruel (Otis Blackwell; 1956 – Presley is lemezre vette), Blue Tango, Hearts of Stone… Sikerük sokat köszönhet annak, hogy instrumentális rock zenéjük tökéletesen megfelelt háttérzenének bárokban, klubokban, kricsmikben, így rengeteg jukeboxba bekerült lemezük. És ez a kor a zenegépek kora (is). Agydaganat következtében halt meg 1965-ben, 39 éves korában.

Országos hírnév az RCA-val

Heartbreak Hotel

Parker Ezredes felismerte a Sun Studios korlátait, tárgyalásokat kezdett az RCA Victor lemeztársasággal, megszerezte Presley jogait a Suntól 35.000 dolláért 1955. november 21-én. Presley első lemeze az RCA-nál a Heartbreak Hotel (Thomas Durden- Mae Boren Axton) gyorsan ’number one’ lett az USA-ban 1956 áprilisában – 1 millió példányt adtak el belőle.

A szerződés az RCA-val tartalmazott stúdió és filmzene albumokat, csakúgy mint kislemezeket és újrakiadáokat. Presley lemezeladásai óriásira nőttek az 1950-es évek végére. Keverve énekelt eredeti szerzeményeket és feldolgozásokat. Slágerei, a Blue Suede Shoes , a Don’t Be Cruel , a Love Me Tender , az All Shook Upa Jailhouse Rock és a többi meghozta számára a kritikai elismerést is.

Korai televíziós fellépések

Parker a promóció és az eladás nagymestere volt és nem vesztegette az időt. Közkinccsé tette és értékesítette Presley hangját, zenéjét, image-ét, licenszhez, engedélyhez kötött minden vele kapcsolatos dolgot és árut – a gitároktól a konyhafelszerelésig. Parker első és legfőbb akciója Presley-árucikk totális piacra dobásában a televízió meghódítása volt. Hat Dorsey Showban (CBS) léptette föl Presleyt 1956 januárjától márciusig. Két kedvező fellépési ajánlatot ért el Milton Berlelegnézettebb showjában (NBC) – a második alkalom híressé-hírhedtté (EZ az youtube) vált amerika-szerte Presley Hount Dog (Leiber-Stoller, eredetileg Willa Maee „Big Mama” Thornton; 1952) előadásától. Mint korai fellépésein általában Elvis sportzakót és bő nadrágot visel. Nincs a kezében gitár. Egy plánban ott van Presley, Scotty, Bill és DJ Fontana. A szám felvezető egy perc 22 másodperce után Elvis és a banda leáll. Elvis felveszi szokásos pózát és a hallgatóság felé fordul. Lassan és őrjítően egyre erőteljesebben játszanak, és Elvis szétterpesztett lábbal egyre eltúlzottabban ringatózik a hallgatóság orra előtt. A mikrofont úgy használja mintha részévé vált volna, őrületesen rázza lábát (rongyláb) a rock ritmusára, lábujjhegyen pipiskedve kirúg a beatekre. A házaigazda, a komikus Milton Berle átrohan a színpadon a produkció végeztével és kikiáltja: – „Elvis Presley! Mit szóltok a fiúhoz?! Imádom őt!”Presley „bepörgése” persze vihart kavart és ellenállást a prűd amerikaiakban. A kritika olyan keményen nekiment, hogy Presley mentegetőzni kényszerült egy New York City-i helyi tv show-ban, a Hy Gardner Calling -ban: „A rock and roll, ha szereted és érzed – nem tehetsz róla, megmozgat, felpörget. Ez történt velem. Körbe kellett forognom. Nem tudtam ellenállni. Próbáltam, de nem tudtam…”

A Milton Berle show olyan örvényt kavart és akkora híre ment, hogy Steve Allen(NBC) is meghívta egy szereplésre, ami 1956. július 1-én este nyolckor került adásba. Allen a televíziós talk show műfajának atyja. Allen ezekkel a szavakkal fordult Presleyhez: „Semmi más célunk nincs, csak jó show-t csinálni. Olyat, amit az egész család megnézhet és szórakozhat rajta. És ezt már régóta így csináljuk .” Miután Allen bemutatta „az új Elvis”-t (aki szmokingot viselt és egy akusztikus gitár lógott a nyakában), így szólt hozzá: „Gondolom, jó mulatságnak tartod az egészet.” Aztán Elvis egy emelvényen üldügélő cilinderes és nyakkendős bassett hound (Foxi Maxi) kutyához fordult és elénekelt neki néhány strófát a Hound Dogból. (A produkció tartott vagy 50 másodpercig a 2 perc 26 másodperces Berle előadáshoz képest.) Elvis később is gyakran emlegette ezt a showt-t mint karrierje legmulatságosabb jelenetét. Scotty Moore viszont úgy emlékezett rá, hogy mikor másnap mentek a stúdióba felvenni a számot, mindenki dühös volt az előző esti adás miatt.

Elvis Presley az Ed Sukkivan show-ban 1956

Mindennek ellenére, ezen alkalommal történt meg először, hogy az Ed Sullivan Show-t nézettségben legyőzték vasárnap este. Ez arra ösztönözte Sullivant, hogy hátomszor is felléptesse Elvis Presleyt : 1956 szeptember-októberében és 1957 január 6-án, mégpedig addig hallatlan és pédátlan összeg – 50.000 dollár fejében. Az első alkalommal Presley 82,5%-os nézettséget vonzott, ez cca. 55-60 milló nézőt jelentett. A második alkalommal, annál a pontnál, amikor Sullivan Presleyvel áll a színpadon, és Sullivan épp a közönséghez szól, Presley – akinek addig csendben kellett állnia mellette – elkezdte „rázni” a lábát – már csak a mozdulattal is kiváltva a közönség soraiban a fiatal lányokból a sikoltozást. Sullivan ekkor Presleyre nézett, aki – ahogy észrevette arckifejezését – komoly pofát vágott. A harmadik és egyben utolsó Sullivan fellépésen csak Presleyt mutatták szűk kameraképben, premier plánban . Ennek az adásnak a végén Sullivan, aki míg Elvist bemutatta, szélesen mosolygott, és míg az összes lámpa Presleyre irányult, azt mondta: „Ez aztán a decens fickó, finom fiú! Soha nem volt kellemesebb élményünk ebben a showban, akármilyen nagy arcokkal, mint ez volt veled… te egyszerűen tökéletes vagy.”

Tehát: Sam Phillips álma valóra vált, mikor megismerte Elvis Presley-t: fehér bőr, fekete hang. Presley lett az első nagy rock’n’roll svindli, és prototípusa az összes hasonlónak, ami követte. A svindli a rockban persze nem annyira csalást, mint inkább szemfényvesztést takar. Sztárcsinálás, csillagporhullás, elvakult rajongók. Sam Phillips megtalálta az emberét, felszerelte egy mesteri ritmusszekcióval (Bill Black basszer és Scotty Moore gitáros), és elkezdte úgy reklámozni, mint fiatal magányos „törvényen kívüli” lázadót, pedig Presley egyáltalán nem volt az.

A szegregált Amerikában Presley lett ekkor a fekete zene igazi “elrablója”, de közvetítője is: Arthur Crudup That’s All Right Mama (1954), Roy Brown Good Rockin’ Tonight (1955), Junior Parker Mystery Train (1955). Olyannyira, hogy később „fehérednie” kellett, a még nagyobb siker érdekében. A piac diktált. Olyan „fehér” anyagokat vett elő mint Carl Perkins Blue Suede Shoes (1956) című rockabilly-tépése, „Mama” Mae Boren Axton (Nashville Anyakirálynője)Heartbreak Hotel (1956) című balladája (itt Elvis hangja mesteri szférákba emelkedik) és Leiber & Stoller Hound Dog(1956) ez az őrületes 12 ütemű blues. De Elvis feketesége: lelke és hangja igazán Otis Blackwell Don’t Be Cruel-jában (1956) tör elő, és legnagyobb sikerében az All Shook Up-ban (1957). Leiber és Stoller Jailhouse Rock-ja (1958) lett végül is – egy vérbő, tiszteletlen boogie – Elvis progresszivitásának emlékezetes hattyúdala. Presley a rocker itt halt meg…

…a továbbiakban leginkább súgott-búgott és lihegett, kiabált, sikított ugyan, de eltávolodott a rocktól – opera, sőt operettszerű dallamokat, régi olasz dalokat, és olyan szedáló és andalító hatású számokat helyezett előtérbe mint a Love Me Tender(1956, a “Rancho Notorious” filmzenéjéből elemelve), Hugo (Peretti) & Luigi (Creatore) Can’t Help Falling In Love-ja (1961, ami Giovanni Martini Plaisir d’Amour-jának átirata volt). Ezek a bel canto darabok ugyan népszerűek voltak (és azok ma is) – de nem rock és nem roll.

Presley sikerének óriási jelentősége, hogy személyiségének és zenéjének hatására kölykök százai jöttek rá, hogy tudnak ők fehér létükre fekete zenét játszani és használhatják a feketék zenei eszközeit saját érzéseik, gondolataik, libidójuk és szabadságvágyuk kifejezésére. A fehér rockzenészeket végül is elfogadták, sőt támogatták a fő lemezkiadók. Ő (először és leginkább a Sam Phillips Sun lemezein) definiálta a “rockabilly “-t – énekstílusa a tipikusan dadogós-csuklós előadásmód és érzéki affektálás, a vokál hátterében egy kislétszámú combo, karakteres (slap bass) bassszussal, offbeat ritmusszekcióval (dob és basszus és ritmusgitár) frenetikus és lehengerlő szólógitárral. Sam Phillips két felvevő magnót alkalmazott, hogy produkálni tudja a rockabilly hangzásra jellemző „slapback” (visszacsapó) hangkésleltetést. A rockabilly a testiség első kirobbanása a poptörténetben, a dalok a (testi) vágy kamaszos hevületének „őszinte színlelései” voltak. Jazzes elemeket kombinált a rhythm and blues, blues alapokkal, befogadta az ősoriginál amarikai folk és a gospel hatásait. Visszanyúlt egészen a Martin Scorsese megfilmesítette (Gangs of New York ) manhattani Five Points, a 19. századközepi New York világának ír jig és agrikai shuffle zenéjéhez, sztepp táncához.

TRIBUTE TO ELVIS, SCOTTY AND BILL

Folytatjuk…


Reklámok

Címkék: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s