Egy másik vélemény a Napisszarról.

by

Előszó

Eme írás kommentárként érkezett, azért tettem ki külön cikk ként, mert úgy éreztem, ez az egyetlen normális és megfontolt hozzászólás, a tegnapi cikkemhez, még akkor is ha nem teljesen értek vele egyet. Amin mindenesetre felhúztam a szemöldököm olvasás közben, az az volt, hogy ama értelmes gondolatra világít rá, amire én nem szoktam, hogy melyik irányba kell keresni a megoldást.

Köszönöm a kommentárt Papparaa

Szerző: Frances Horror


A Kommentár:

“Na szóval nem is igazán tudom hogy mit írjak. Azt hiszem pont az én korosztályomról van nagyrészt szó, minden szempontból, hogy mennyire de mennyire befolyásolhatóak vagyunk. Egy kamasz fiatalnak – szerintem – már ki kellett volna hogy alakuljanak az erkölcsi határai, amit nem csak mintákból tanulhat meg, hanem vele is születhet. Másrészt pedig valamilyen szinten lényegtelen, hogy két azonos, vagy két ellenkező nemű ember nevel föl egy gyereket. Hiába neveltek így vagy úgy, hiába láttam ezt vagy azt a példát, nem maradok bezárva, és ahogy kimegyek az utcára, bemegyek a suliba vagy egy szórakozóhelyre, látom a negatív példát.. Az pedig, hogy követem-e nem feltétlenül csak azon múlik, hogy hogyan neveltek. Minden tininek feltűnési viszketegsége van valamilyen szinten, meg akar felelni a környezetének, a társadalmi elvárásoknak, egyszerűen be akar illeszkedni. Legalábbis mikor én először tfh alkoholhoz nyúltam, leittam magam a sárga földig aztán büszkén meséltem mindenkinek, azt hittem hogy mivel a többiek is ezt csinálják, megfelelek az elvárásoknak, beilleszkedtem. Az pedig, hogy a gyerek előbb utóbb rájön-e hogy hiába felel meg másoknak ha önmagának nem, függ ugyan a neveltetéstől, nem mondom, hogy kis részben, de intelligenciától is. Mennyi az átlag IQ ebben az országban? 100. Miért vártok/várunk el olyat az emberektől amit nem képesek teljesíteni?

mindenkitutáló skinhead”

mindenkiutáló skinhead

A cigány dolognak pedig azért két oldala van. Nem szeretem őket, mert eddig többször a szerencse mentett meg attól hogy megerőszakoljanak, vagy kiraboljanak. Érthető hogy nem nőttek a szívemhez, mert tesznek róla hogy ne nőjenek hozzá. De egy olyan cigány származású gyerek, akinek a szülei is gyűlöletben nőttek föl, otthon is azt a példát látta, mennyire kell gyűlölnie a magyarokat, és ha kiment az utcára, azok is gyűlölték őt, ráadásul buta is mint a seggem, már bocsánat, az mégis mit tegyen? Ráadásul van néhány nagyon rendes állampolgárként élő cigány ismerősöm. Mégis, ha szembejön velem egy, automatikusan nagyívben kerülöm, és megfogom az övtáska cipzárját. A szüleim legkevésbé sem rasszisták, abban nőttem föl hogy el kell fogadnom az összes embert. El is fogadom, nem ítélek látás alapján, de ez mégis bennem maradt. Az élet tanított meg rá, nem a társadalmi példa.
A melegekkel pedig alapban semmi bajom, de azzal igenis van, hogy kivonulnak az utcára és mutogatják magukat. Nem megyek oda és dobálom meg őket semmivel, nem ordítozok, nem teszek semmit. Mégis idegesít hogy a most három éves unokaöcsém 10 év múlva Pesten járva bőrcuccban rázó, egymáshoz simuló pasikat lásson. Tőlem csókolózzanak az utcán, fogják egymás kezét, legyenek szerelmesek, de ne akarják ráerőltetni másokra magukat.
Az emók pedig.. Höhhm. Szánalmas az érvagdosás, tudom. De ilyenek a kamaszok. Nem csak az emók, a többi stílus képviselői is követnek el öngyilkossági kísérletet, csak arra nem épül egy egész életvitel. Nem tudom miben lennének rosszabbak mint a csöves punkok vagy a mindenkitutáló skinheadek. Csak jó célpontok, mert nem mennek oda és gyújtják fel senki házát, ugye?:)

Két cigány, aki kévétel, igaz ez már régen volt. Horcáth Pista és Bangó Magit Kossuth díjas énekesnő

Ez most kicsit zavaros volt, de a lényeg, hogy ne a problémát hangoztassátok már folyton felháborodva, hanem tegyetek ellene. Lehet hogy azt hiszitek hogy egy ember kevés, de az is elég ha már egyetlen ember hallgat arra amit mondotok.. Szóval a sárdobálás helyett mondjuk csinálhatnátok valami értelmeset is.
Gondolom le leszek oltva.:)
pusszancs. /amúgy 15 éves vagyok. csak azért közlöm hogy kíméljetek meg, mert ugye rettentően befolyásolható vagyok, ki tudja, az oltogatás hatására felvágom-e az ereimet..?:”D/”

Szerző: Papparaa

Reklámok

Címkék:

6 hozzászólás to “Egy másik vélemény a Napisszarról.”

  1. meister245 Says:

    nagyon szép komment 🙂

    egy dolgot tennék hozzá, a szülői nevelés/példamutatás a legfontosabb a gyermek életében, az anya által tanul meg érzéseket cselekvésekhez kapcsolni (pl. evés, simogatás, közelség)

    az anya/apa szerep elsajátítása hozzájárul a személyiség kialakulásához. ha egy azonos nemű párnál ezek a szerepek nincsenek elkülönülve, nemi identitása zavarok jelentkezhetnek 🙂

    egy “normális” családból származú gyerek is előbb-utóbb találkozni fog ezzel a problémával, de sztem nem ártana megóvni őket befolyásolható mivoltukra tekintve 🙂

  2. No name Says:

    hmm.. szerintem nagyon sok mindenben igaza van Papparaa-nak.. Beláttom h én is még csak 16 vagyok sok mindenhez seg hülye de akkor is igazakat beszél..:D..

  3. Norbi Says:

    A neveléssel minden szempontból gond van. mival az emberek nagyrészének az egész élete szerepekből áll. és a nevelés adta az első szerepet. gondoljunk csak bele, az ember születésétől fogva kontrollálva van, először a szülei által. sose lehet önmaga, mert ha valami olyat tesz, ami őt tükrözi, akkor azt mondják, h rosszul viselkedik. ahogy Feldmár is megmondta, a szülők a saját akaratait, elvárásait erőlteti a gyerekre. és itt a gond. nem lehetnek önmaguk. ezálltal nem saját személyük fog kialakulni, hanem máséi. “egy “normális” családból…” Mi számít normálisnak? ez egy fontos dolog. mindenki szemszögéből más. … a napiszar egy baromság. előszöris mégnagyobb ellentéteket szül. ezen láccik főleg, hogy az emberek milyen ostobák, és mennyire nem férnek meg egymás mellett.. mindig azt a szokásos sablonszöveget mondják, hogy egy tükröt tart az emberek elé, és hogy mit “kéne” tenni. miért, mit kéne? ez is egy afféle agymosás.. mintha meg lenne határozva. melegek, naés? cigányok, naés? temetőbe pózolnak, naés? és a kommentek alapján láccik az emberi kultúra, az a rohadtsok káromkodás. namindegy…

  4. yuki Says:

    Tudjátok az a fura hogy amit leirtak jó csak a hiba a következő.Van anya és van apa ugye apa kidolgozza a belét anya szintúgy gyerek iskolába jár.Noss szerintetek honnan tanulják hogy akár cigányozzanak vagy bármit nagyrészét az iskolában egymástol.Nem biztos hogy a szülö a hibás minden esetben viselkedésproblémás emberek vannak és valakinek ez genetikai.
    Nem védek senkit de a mai média másrolsem szól celebek-celebek-celebek.Már bocs de kit érdekel hogy a bEnkő feleséget keres.Nembeszélve arrol hogy aszülö gyerek kapcsolat nagy gátlótényezője lehet magaa számítógép.

  5. mordenai Says:

    Nos, egyet kell értenem Papparaaval. Nekem is hasonlóak a tapasztalataim, többször keveredtem már konfliktusba velük, és én is azért csekkolom, hogy megvan e a pénztárcám ha mellém áll egy a villamoson. De a probléma gyökere ott van igaziból, hogy meg se probálunk ezen változtatni. Mert ugye a legtöbben kérdik, hogy egy ember mit tehet ez ellen. Valóban semmit. De nézzük meg Spanyolországot. Néhány évtizede nagyon hasonlóak voltak a problémáik. Mostanra pedig az ottani roma populációt tökéletesen sikerült integrálniuk. Vagy az amerikaiak. 150 éve még mindenkinek saját házi négere volt, most meg az elnökük néger. De amíg az emberek mentalitása nem változik idehaza addig a cigánykérdést senki sem tudja megoldani.

    Ami a melegeket illeti: Nos, igen, a felvonulással tényleg van némi zűr, ezt még egyes melegek is kijelentik. De a felvonulásnak az a célja, hogy elfogadtassák magukat. Ám, amíg az interneten, és a sajtóban azt az ideológiát sulykolják, hogy ez nem normális, ez beteges, ezt ki kell irtani, addig valahogy nekik is muszáj “visszavágniuk”.
    Ami a melegek adoptálását illeti, nos arról még mindig vitatkoznak, hogy ez jó vagy rossz. Ez majd csak akkor derül ki, ha az a generáció, akiknek a szülei azonos neműek voltak, felnő.
    Tisztelettel: mordenai

  6. papparaa Says:

    Yuki szerintem én tök ugyanazt írtam le mint te, csak más szavakkal.
    mordenai amúgy egyetértek, nem arról van szó hogy a melegeknek nem kellene valahogy visszavágniuk arra hogy betegesnek tekintik azt, ami velük született, nem is ítélem ezért el őket, viszont elgondolkodhatnának azon, hogy ez lehet nem a legmegfelelőbb módszer rá. Ez inkább polgárpukkasztás, semmi más, ezzel csak még elítéltebbé teszik magukat. Lehet hogy külföldön rendben zajlanak az ilyen felvonulások, viszont Magyarország begyöpösödött. Így talán változtathatnának a menetén, és nem lenne gáz.
    Norbi ömm. Nem mondom hogy semmiben nem értek egyet, de amit a végén leírtál, az nagyjából inkább anarchia mint elfogadás. Ha mindenki leszarná mit csinál a másik, mindenki élne a saját kialakított erkölcsi értékei között, nem biztos, hogy a gyerekeidet még biztonságban föl tudnád nevelni. Kell valamiféle közerkölcs, valami határ, ami között élünk. Ebben az országban azzal van baj, hogy ez a határ nincs, vagy rossz helyen lett meghúzva, esetleg minden csoportban más. Néhányan vartyognak, hogy nem kéne, hogy ez már túlzás, de mivel a legtöbben nevetnek rajta, nem változik semmi. És nem is fog változni semmi, amíg nem lesz valami közös egyetértés.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s