Az élet fura helyzeteket képes produkálni. Mindig az akiben megbízol és barátodnak tekinted, attól különösen fáj ha hátba szúr. A Mai csörtető világba egyre többször fordul elő ez, mivel manapság teljesen erkölcstelen életet élnek az emberek. Egyik pillanatban te vagy a legjobb barátja a másikban pedig lejárató cikket írogat rólad. És miért? Csak azért mert nem vagy túlzottan vevő a virtuális kapcsolatokra.
Nem hiszek az MSN-es barátságban. Egy idő után unalmassá válik, mivel kifogyunk a témából amiről beszélgetni lehet, vagy mert épp jön egy olyan személy vagy esetleg több is, akivel személyesen is tudsz találkozni. Ha van közös élményetek akkor már teljesen más a helyzet. Valljuk be őszintén, otthon gubbasztani az internet előtt, és gépelni egész nap, kellemes időtöltés ám de semmi esetre sem helyettesíti a való életben lezajló találkozásokat.
Egyszerűen más! Ha valakivel elbeszélgetsz látod az arcát, rajta a mosolyt, a mozdulatait, a szemének színét, a testfelépítését, a beszédstílust, a sokszor elmondhatatlan és egyben leírhatatlan érzést amit közhellyel éve leginkább szimpátiának neveznék. Ezen jegyek alapján lehet dönteni. Megértem, hogy nem mindenki gondolja így és vannak olyan személyek is akik hisznek sőt egyenesen kedvelik a virtualizációt, ám én nem ebbe a csoportba tartozok. Azt hiszem ez teljesen egyszerű és érthető dolog. Nekem így felel meg ilyen vagyok így gondolkodom.
Roppant furcsa, hogy egy magát toleránsnak nevező virtuális ismerősöm (Kinek nagyon sok alkalommal felajánlottam, hogy találkozzunk személyesen de ő nem volt hajlandó rá) akiben megbíztam, és néhány olyan információt is elmondtam neki magamról az érzéseimről, amit most már tudom nem kellett volna, no de naiv lelkem sosem hitte volna hogy pont ő gyilkolja meg a lelkemet. Elmesélem nektek mit tettem, mi a bűnöm:
Létrehoztam egy privát MSN címet, ahova azokat az ismerőseimet vettem fel akivel volt már személyes találkozó, vagy tervezzük ezt. A fent említett személy kimaradt ebből, és ezen vérig sértődött. Bár most, hogy belegondolok ez egy kicsit gyenge kifejezés. Találóbb lenne azt írni, szétlőtte a testemet és a koponyámba hugyozott. Ismétlem mind ezt csak azért, mert nem vettem fel a privát MSN-em re. Ironikus, és egyben nevetséges gondolkodás ez. Én az ő helyében már csak azért sem tennék ilyet mert egyszerűen úgy érezném, futok valaki után. Viszont máshonnan megközelítve a dolgot, talán szüksége van a virtuális barátságomra, támogatásomra. Értem én, de nem segíthetek ebben tovább, így nem!
Folytatva a történetet, erre a fent említett ifjú, aki már az életkora alapján semmiképp nem mondható gyermeknek, ám a gondolkodása nem ér fel egy normális 14 éves fiatal emberével sem. Sírva elfutott ahhoz az oldalhoz ahol korábban porrá alázták az első és egyetlen videó blogja után.
(Melyet amatőr módon a saját e-mail címéről küldött el az oldal szerkesztőinek, erről ők képet készítettek és azt is mellékeltek az akkori bejegyzéshez) Előadta magát, ő már nem toleráns, nem EMO, sem EMO közeli, az ilyen gondolkodású embereket kiröhögi és megalázza, Ujjat nem tudott írni rólam, csak a szokásos mára már unalmassá és érdektelenné vált sosem bizonyított alázásokat, melyeket korábban Kenny Catastrophe terjesztett rólam, megspékelve egy olyan alapvető hazugsággal, hogy én a szeptemberi visszatérésem után azt fontolgattam, hogy Hoolie Scene, lejáratását folytatom. Annyira messze ment el, őkelme, hogy a a cikke végére az alábbi sort biggyesztette: „Ha valakinek kell a telefonszámom, akkor ö szívesen megadja, hogy nyugodtan zaklassanak” Szép! Köszönöm a toleranciádat a jóindulatodat.
Felhívom mindenki figyelmét arra, hogy ne bízzon meg senkiben rövid MSN-es ismeretség után. És ne higgyetek azoknak kik azt hazudják: Nincs webkamerám.
Ajánlatom felétek: Tanuljatok az én példámból!
Szerző: Frances Horror
Szubjektív Magazin 