Életem nem túl valós története 1. rész.

by

Tegyük fel, hogy rajzolnod kell valamit. Repülőt vagy sárkányt, nem számít. A lényeg, hogy rajzolnod kell, mert ha nem… nos, ez sem igazán fontos. Legyen elég annyi, hogy ha nem rajzolsz, akkor nem számíthatsz túl sok jóra. Na mármost, a kérdésem a következő: gyorsan összecsapsz valamit – hopsz, bocsánat így sikerült – vagy szépen kidolgozod minden részletét, hogy a felülbíráló meg legyen elégedve. Hát igen. Egyértelmű. A helyes megoldás, az egyetlen megoldás az, ha minél hamarabb letudod az egészet. Rajzot megrajzolni, átadni és törődni valami sokkal fontosabb dologgal. Nincs más jó válasz.
Hacsak. Hacsak, hacsak, hacsak. Mi van akkor, ha a szóban forgó felülbírálót történetesen utálod? De úgy Istenigazából. Szívből jövő gyűlölettel. Most fontolóra kellet vennem ezt a lehetőséget is. Szépen kidolgoztam a rajzot, minden részletét, majd mosolyogva, szinte már öntelten kivittem és távoztam a teremből. Leballagtam és örömködve konstatáltam, hogy még van a kedvenc italomból egy utolsó üveggel, amit én ki is sajátítottam és lecsengettem az árát a pultos hölgynek köszönés után. Mosolyogva távoztam az intézményből és éreztem a kissé már télies szelek fuvallatát. Na most mit csináljak? – gondoltam magamban és felbontottam az üdítőmet -. Az egyik közeli kávéház felé vettem az irányt, majd pár perces séta után megérkeztem a kellemes hőmérsékletű helyre, ahol már oly sokszor megcsodálhattam az eladólányok mosolyát és szívélyesen üdvözöltem őket. Leültem a megszokott helyre és pár pillanat múlva ott támadt az egyik hölgy. Kértem egy teát és egy hamutálat. Kisebb keresgélés után rágyújtottam a zsebemben lapuló szivarra. Pár perc múlva megérkezett a várva várt teám a 2 finom keksszel, amit a teához szoktak felszolgálni. Öntöttem egy kis citromlevet a teámba és 4 kockacukorral édesítettem tovább a napomat. Lassan elkezdtem kevergetni a teámat és elméláztam az ajtó nézése közben. Egyszer csak belépett egy 16-17 év körüli hölgy.

Bár a hölgy kicsit erős túlzás, inkább mondanék lányt, de nem is ez a lényeg. Szőke haja még lobbant egyet a kinti fuvallatoktól és a hely kicsit füstös belsőterét is felkavarta a szellő, de miután az ajtó becsukódott mögötte teljes szélcsend támadt a teremben. Nagyot szívtam a szivaromba és önkénytelenül is mosolyogni kezdtem. A lány levetkőzte fekete szőrme kabátját és kissé kipirult arcát szemlélte egy kis tükörbe melyet a táskájából vett elő, majd miután leült a szomszédos asztalhoz, papírt és tollat vett elő. Hozzá is megérkezett a barna hajú pincérlány és miután a lány megrendelte az italát távozott a pincérnő a pulthoz. Kisvártatva Neki is kihoztak egy teát, ahogy megfigyeltem pontosan olyat, mint nekem. Ez egy jel? Igen! Ő is szereti a citromos teát. Tovább kavargattam a teámat és folytattam a szivar rövidítését. Gondolataim cikáztak a fejem és a Föld elfoglalásának a terve valamint a Holdra költözés gondolata között felnéztem és előttem állt a szőke lány. Először meglepetten néztem, hogy ott áll, majd tovább kavargattam a teát. Megköszörülte a torkát és így szólt. Be is mutatkozol vagy csak kavargatod tovább a teád? Ismét felnéztem és a leglekezelőbb stílusomban: Szervusz kicsi lány George vagyok, mit szeretnél? – Helló a nevem… *A neve nem is lényeges ebben a történetben, hisz nem a neve határozza meg az embert. * Mivel látom te is egyedül iszogatod a teád gondoltam leülhetnénk beszélgetni. *Szegény lány még nem is sejtette, hogy nagyon rossz társaság vagyok.* -Részemről a szerencse, természetesen csatlakozok hozzád, ha szeretnéd, de nem jegyzetelsz? *böktem a papírra és a tollra* -Áh! Csak azért van nálam, hogy lássák elfoglalt vagyok és ne akarjanak kommunikálni velem, amíg fogyasztom a szokásos teámat. *Egyre szimpatikusabb volt nekem ez a lány* – És akkor most miért invitálsz meg engem? – Mert látom rajtad, hogy Te sem szereted, ha zargatnak, de inkább emberutálatból. -Ennyire nyilvánvaló? – kérdeztem. -Csak jó szemem van az antiszociális emberekhez. *felkacagtam* – Nem vagyok antiszociális csak egy bizonyos emberi réteghez! – Hát jó! Szóval átülsz? – Természetesen. *Átültem és kissé pesszimistán realizáltam a helyzetet.* 20 perces beszélgetés után az órámra pillantottam és közöltem vele, hogy távoznom kell. -Nagyon örültem a találkozásnak! – Én is! – reagálta kedélyesen. – Még találkozunk! Azzal a lendülettel kiléptem a hideg utcára, ahol már elkezdett alkonyodni. Teleszívtam tüdőm ezzel az üdítően párás levegővel és elsétáltam. Az utcán  gondolataimban kavargottak a lány szavai és ez felvidított. Kezdtem azt gondolni, hogy ha nem tudom úgy irányítani a dolgok alakulását, hogy egy szép napon a lány és én együtt lehessünk egy olyan szobában, amiben nincs senki más, hát ne legyen a nevem George.
Mint ahogyan, persze, nem is az…. :)

Üdvözlettel: George alias Winti.^^

 

Advertisements

Címkék: , , , , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s