Aktuális ügyek 3. rész: Nyílt levél MatyoFREAK™-nek

by

Mindig közbejön valami, ami a terveimet keresztbe húzza. (Gondolok itt arra, hogy úgy terveztem folytatom a tegnap elkezdett élménybeszámolómat a Magyarországi No.1. Internet celeb által szervezett eseményről.) Ma is így történt. Persze ezt köszönhetem természetesen saját magamnak, mivel a gondolkodásom annyira naiv, mint nagyon kevés embernek. Engem azonban ez nemzavar, egészen addig amíg csalódás nem ér! Ma reggel is ez történt. Miután elolvastam, egy barátom véleményét a Ribancok éjszakája 3: MR. & Mrs. HS. Partyról, hát az agyam kiverte a biztosítékot.

Kezdjük talán a legelejéről.

Ezt a barátomat, kihez eddig csak internetes ismeretség fűzött, (mivel nem nyílt még alkalmunk arra, hogy személyesen találkozzunk) ez alapján ítéltem meg. Természetesen ez a rövid idő amit egymás társaságában eltölthettünk most sem jelenti azt, hogy már ismerem, inkább csak azt, hogy láttam őt.

Ne áruljunk zsákbamacskát, ő MatyoFREAK™

Sok időmbe fáradságomba került az, hogy rávegyem arra, jöjjön el egy ilyen partyra, ami mostanra világossá vált számomra, hogy hatalmas hiba volt, és elpazarolt idő, mind az ő és az én számomra is. Az ő gondolkodása teljesen szöges ellentétben áll a rendezvényen részt vett emberek gondolkodásával. Nincs is ebben semmi rossz, csak az ha úgy állítunk be egy olyan eseményt, ahogy ő tette. Hogy mire gondolok itt? A következő. „Azt írja a Buli szar volt” A megfogalmazás felháborító, mert ha elgondolkodom rajta, „szarnak” lehet e nevezni, vagy érdemes e ilyen jelzővel illetni egy olyan eseményt ahol az ott lévő több száz személy jól érzi magát és egy nem? Semmi esetre sem. Talán úgy lenne ildomos ezt megfogalmaznod, ha korrekt szeretnél maradni: „Én szarul éreztem magam, de mindenki más remekül” Jómagam nem láttam, egyetlen bús arcot sem, mindenki vidám volt nevetett elfelejtette búját bánatát.

Szeretném kiemelni néhány sorodat, mely vérig sértett, és ezért úgy érzem reagálnom kell rá.

Idézet MatyoFREAK™ cikkéből:

“Néha kavargott bennem olyan érzés, hogy oda csapok 2 ratyi közé, de aztán nem akartam ünneprontó lenni. Apropó ünnep, hoolie és a köcsöge (ne szidjatok hát az nem?!) „összeházasodtak” . Szerencsére nem láttam a „csókot”

Frances Horror véleménye:

Egy korábbi bejegyzésedben, épp te magyaráztad el nekünk mi az EMO lényege. Ami a következő: TOLERANCIA. Valahogy nem fér össze ez a dolog az agyamban. Te csak ezt leírtad és így nézel ki, de nem gondolod komolyan? Használod mint egy divat elemet? Remélem nem! Ez az idézet számomra egy Napiszar rajongó érzését keltette bennem, mégpedig azért, mert szavakkal, nem lehet pofont adni, érted? Ők is csak írják! De nem teszik. (Persze gondolom, ha megtetted volna azonnal vissza is kaptad volna ezt a pofont)

Idézet MatyoFREAK™ cikkéből:

Ez volt az első, és utolsó alkalom, hogy betettem a lábam egy ilyen helyre”

Frances Horror véleménye:

Kedves Matyo. Azt hiszem veled is így vannak sokan, ők is boldogabbak lesznek ha nem jössz el többet, ez nem neked való.

Idézet MatyoFREAK™ cikkéből:

“Volt olyan srác aki nem Budapesti de úgy berúgott, hogy a világról nem tudott, nem tudott hol aludni és az a 2 srác akivel jött frankón leszarta mi van vele.”

Frances Horror véleménye:

Nos ez valóban nem szép dolog, de erről nem a Buli tehet hanem 2 ember. Ezt felhozni indoknak, és ezáltal kritizálni egy rendezvényt, megítélni egy társaságot dőre dolog.

És ennyi? Ettől volt szar? Vicces gondolat. További megjegyzést nem kívánok fűzni ehhez a cikkedhez, mivel nem megalázni szerettelek volna, hanem egyszerűen, felháborított az a hangnem és stílus, amiben több száz fiatalt értékelsz, szemben állítva magadat velük. (Itt kell megjegyeznem, hogy még véletlen sem kívánok ezen veled veszekedni, csak ahogy te tetted úgy én is leírtam a véleményemet

Üdvözlettel: Frances Horror

Most kaptam az infót, hogy én voltam az a szemét aki otthagyta R. Raidont részegen. Nos sajnos nem tudsz erröl mindent de köszönöm a kritikát

Au revoir

Reklámok

Címkék: , , , , , , ,

21 hozzászólás to “Aktuális ügyek 3. rész: Nyílt levél MatyoFREAK™-nek”

  1. nikszii Says:

    Úgy látszik, ezen a részen átsiklottál:
    ‘Remélem olvassátok és vágjátok, hogy undorító amit csináltok, akinek nem inge ne vegye magára és írja meg, hogy nem ingezkedik.’
    Főleg a mondtad második felén.

  2. Duncan Says:

    Hali Frances!

    Nem lehet, hogy megint csak a Te tolerancia-pirulád gurult el és csak simán nem tudod elfogadni a Te véleményeddel ellentétes véleményeket?

    Lehet, hogy nem véletlen, hogy páran nyíltan kritizálják Hooliet…..Sőt, biztos, hogy nem véletlen!

    Uff

  3. Frances Horror Says:

    Duncan
    nem anyira lehet, mert ahogy leirtad teis hooliet páran kritizálják csak viszont töbszázan elmennek vele bulizni szivesen 😀 Ahogy ittis folyik a dolog, pár ember mocskolódik a többi nem, vagy dicsér :d és azok vannak többen mindig 😀

  4. tominsane Says:

    nekem tetszett a cikk..mert bemutatta a partit matyo masszemszogbol is ..

  5. isa Says:

    nekem te egyre unszimpatikusabb vagy.

  6. hopapanic Says:

    Matyot én csak ülni láttam,így hogy lehetett volna élvezni a partyt? xD
    Szerintem nem kellett volna ezt leírni,mert tudjuk,hogy Matyo Freak az isten,aki 100%os 😉
    Tudod ő az akiben semmit nem lehet kritizálni.
    A blogja tartalma nagyon izgalmas xD (ezt nem komolyan mondtam)
    Nem értem miért írtad ezt le.
    Nekem nagyon tetszett a cikk,de KIT ÉRDEKEL A MATYO VÉLEMÉNYE?
    XDDDDDDDDDDD
    na ennyi.
    Szia Frances,az a lényeg mindenki más jól érezte magát. =)

  7. alien Says:

    Miért baj, hogy Matyonak nem tetszett? Egyszerűen leírta a véleményét a saját blogjában, joga van hozzá, ő így érzi… Nem lehet minden embernek azonos a véleménye. Ezen nem kéne szerintem kiakadni, és lehúzni őt.

  8. Matyo Says:

    http://matyofreak.hu/?p=229

  9. Matyo Says:

    Hopapanic!
    Köszönöm, hogy így gondolod 🙂
    Hogy kit érdekel a véleményem? Hát pld téged is mert elolvastad és rajtad kívül 1500 embert naponta!
    Engem lehet kritizálni csak nyugodtan sőt! Várom a szaftos postot :))
    Tudod ha ember lettél volna a talpadon a szemembe mondtad volna, hogy nem bírod a pofám :] De szó nélkül kezet fogtál velem, így aljas vagy sőt vicces. A blogoM tartalma pedig épp annyira izgalmas amennyire én azt akarom, hogy az legyen és mivel az enyém ezért szerencsére én alakíthatom 🙂

  10. Frances Horror Says:

    Kedves Matyo
    Igen te is ezt tetted szó szerint a Hoolie Scene-el odamentél kezet fogni vele, és nem mondtad a szemébe azt h ratyi másnap viszont megtetted a blogodon keresztül.
    Ez is olyan bátor cselekedet volt 😀

  11. Stan Starr Says:

    Hát nem semmi. Mondjam azt, hogy tudtam előre, hogy ez lesz? Kívülről látom az eseményeket, nem ismerek senkit, de így mondom azt, hogy mindenkinek meg lehet a véleménye. Mivel olvasom mindegyikőtök blogját, egyértelmű, hogy Matyo és Hoolie nem voltak/nincsenek/nem is lesznek jóban, nem értem, akkor miért kellett ott lenni a bulin? Békülős szitu lett volna ez kettejüknek? Itt szerintem nincs igaza senkinek, és mégis mindenkinek igaza van, attól függ melyik szemszögből figyeljük ezeket a dolgokat…szerintem!

    XOXO SS* ❤

  12. Pearly Pfeffer Says:

    Én sajnáltam, hogy nem tudtam eljutni. Hoolieval szemben semleges vagyok, mások miatt sajnáltam. (Hoolie nélkülem is ugyanúgy megházasodott és ugyanolyan jól/rosszul érezte magát.)

    Viszont az tény, hogy az ember azért ne menjen el egy buliba, hogy elrontsa mások kedvét. Ha nem ezzel a szándékkal ment el, akkor valóban, leírhatja a blogjában a véleményét. De próbáljon objektív maradni és ne általánosítson. MatyoFREAK-nek nem a blogírás az erőssége, az biztos. Van neki is sok jó tulajdonsága. Viszont van egy csomó baja is, nem tudom, miért provokálja még a nagyközönséget is.

    Hopa! Szeretem a blogodat, de mostanában Te is kicsit kezded hanyagolni! 😛 De ezt majd Neked kifejtem. Nem ide tartozik.

    Frances, ne húzd fel magad ilyeneken, szerintem. 🙂 Nem éri meg. Főleg ne Hoolie helyett. Hoolie Scene, ahogy Te is írtad, Magyarország első számú netcelebe. És ez együtt jár azzal, hogy nem csak rajongói vannak, hanem olyanok is, akik nem szeretik. És ez gondolom Rád is igaz. De amíg az ember a saját elveihez, céljaihoz hű marad, addig nagy baj nem lehet. 🙂

    További sikeres blogírást!
    Tisztelettel:
    Pearly Pfeffer

  13. Matyo Says:

    Ott sírt a WC-ben. Bocs mindenkitől, hogy nem rúgtam bele és tapostam a gyomrába és vertem a fejét a tükörbe. tényleg bocs!
    Legközelebb megteszem ha sír ha nem.
    Egyébként is megmondtam, hogy pozitívan fogok hozzá állni mindenkihez! úgy is tettem. kár volt.

  14. Matyo Says:

    Ja am meg én nem 1 kommentben küldtem el hooliet a picsába, hanem órákon keresztül beszélgettem vele és próbáltam hatni a fejére…

  15. Rimóczi Zsófia Ilona Says:

    Vicc

  16. tominsane Says:

    ez kurvajo jobb mint az eszmeráldá sorozat régen

  17. Frances Horror Says:

    Látod Tomi 🙂 mire jó egy blog 😀

  18. Pearly Pfeffer Says:

    Az mondjuk tény, hogy Matyotól egy nagyon nemes gesztus volt, hogy nem hagyta ott a fiút. Ebből is látszik, hogy nem rossz ember. De az ilyen tetteket nem szabad kiírni blogba, hogy “Bezzeg én…” akármilyen is az indíttatás, mert nem elismerést fog kiváltani, hanem védekezést. Támadásként fogják fel az emberek, akkor is, ha nem annak szánja az illető és szinte csak ellentámadást fog kapni.
    De majd megtanulja, hogy ilyet nem szabad.:)

    Kedves Matyo!

    Az efféle szokásaidat ne add fel, mert viszonozni fogják, meglátod! Sose tudhatod, mikor lesz szükséged az ő segítségére. Vagy csak valakiére. És akkor azt fogják mondani, igen, neki szívesen segítek, mert jó ember, és lehet rá számítani. Persze Te most úgy érezheted, hogy ezt senki nem jegyezte meg, senki nem értékelte, de biztosíthatlak, nem így van.:) De ha hangoztatod, hogy mit tettél, akkor azt fogják hinni, nem önzetlenül tetted, hanem az elismerésért. Még akkor is, ha ez nem így van.

    Szép napot mindenkinek!

    Pearly Pfeffer

  19. Matyo Says:

    Pearly! Azért ezt hangoztatom, mert ez volt a leggusztustalanabb az estében és ezt jegyezzék meg azok akik elolvassák 3-4szer, ne azt hogy 1-2 fiú, hogy smárolgatott…
    :]

  20. hopapanic Says:

    Matyo te vagy ennyi erővel az aljas,te kötöttél bele a videomba,hogy alja népe meg stb.
    Mégis ott voltál ezzel az alja népével.
    Nem veszed észre,hogy ha nem kritizálnál másokat,akkor mások se kritizálnának téged?
    Tehát nem aljas voltam,mert a bulin nem tudhattam,hogy te szarul érzed magad és atól még hogy köszönök az még nem az jelenti,hogy érdekel a véleményed bármiben is.
    Tehát nem kell kommenteket írnod youtubon se 😉
    Mind kettőnknek megvan a saját véleményünk.
    Szerintem téged se érdekel az enyém.
    Semmi bajom nincs veled,csak te kötözködsz mindenkivel.

  21. Frances Horror Says:

    Kedves Hopa Panic!
    Teljesen egyet értek veled minden szóban amit leírtál!
    Barátod
    FH.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s