Életem nem túl valós története 4. rész.

by

A két ifjú némán nézett egymásra a teljesen üres szobában. Az egyik döbbent arckifejezést vágott, a másik mosolygott. Vajon mi járhatott a fejükben? A csodálkozó srác talán elfelejtett valamit és azon szörnyülködött? A vidám csak szimplán örült a másik jelenlétének? Ezt senki sem fogja már megtudni, de egy biztos. Az egyik pontosan tudta, hogy a testvére mit csinált aznap éjjel. Az ember nagy általánosságban nem arra szokott hazaérni egy átmulatott éjszaka után, hogy a testvére szinte beteges már már ördögi mosollyal pakol a mosógépbe véres ruhákat, melyekben aznap elment otthonról. Az egyikőjük megtörte a csendet: -Szeretnéd, hogy Neked is kimossam valamidet? *A másik még mindig hallgatott.* – Hát jó, akkor nem mosok mást. Azzal a mozdulattal becsukta a masinéria ajtaját és elkezdte beállítani a mosás hőfokát. Történetünk főhőse addig elment a szobájába és leroskadt bőr székébe, majd arcát kezeibe temetve elgondolkodott. – Nem lehet ő a tettes! Hiszen a testvérem, ismerem őt! Nem, nem, nem! – *Rácsapott az asztalra ökleivel, de olyan erővel, hogy megremegett a fekete vizipipa az asztalon. Ledobta magáról fekete felsőjét, lila pólóját és a fekete-fehér szegecsekkel díszített övet a sarokba dobta. * – Mit tegyek? Hívjam a rendőrséget vagy beszéljek vele? Miért tette volna? Mi volt a késztetése? – Kívülről hallani lehetett pár huligán törés-zúzását az utcán, más nem zavarta meg a világoszöld szoba csendjét vagy mégis? Lassan kinyílt az ajtó és belépett rajta hősünk testvére ismét csak mosolyogva. -Jól vagy? Gondterheltnek tűnsz. – Persze! Csak az iskola. -hazudtam. Vállat vont és kiment a szobából. Talán az lesz a legjobb, ha egyenlőre nem teszek semmit. Bezártam ajtóm és lefeküdtem abba a kék kárpitú ágyba, ami a szobám sarkában díszelgett.

Másnap a napsugarak besütöttek a szobámba, azon belül is az ágyba, pont az arcomon landolt pár ebből az éltető fényből. Lassan kinyitottam sötétbarna szemeimet, felnéztem a tvre, ami még mindig ment és pont valami új pop előadó számát sztárolta a zenecsatorna. “Milyen szomorú” – gondoltam magamban. Tekintetem tovább vándorolt a helységben és a szemem megakadt a tükörképen. Elszörnyedtem a látványtól. Valaki vérrel írta fel a zöld tapétára: Én tettem! Felriadtam. Gyorsan magam mögé néztem, de az írás sehol se volt. Meg kellett nyugodnom! Kezdetnek főztem egy kávét és kinéztem a konyha ablakon: Köd volt! “Csodás” – szóltam fennhangon.

Besétáltam a fürdőbe, levetettem alsónadrágom és beültem a nagy kádban, mely már félig tele volt meleg vízzel. Gondolataim megint a tegnap este körül keringtek. Milyen csodálatos lett volna csak szimplán megcsókolni a szőke partnerem és hazaballagni nyugodtan, egyedül. Ha 10 perccel később vagy korábban jövünk ki, akkor most nem tudnám, hogy a testvérem megölt valakit. Az elmélkedést csak a víz csobogása zavarta meg. Belemártottam hajam és raktam rá némi sampont, majd elmerültem az éltető nedűben. Pár perc múlva megcsörrent a kis Samsung gyártmányú kicsit sem kedvelt telefonom. Érte nyúltam, aminek az lett a következménye, hogy leesett a földre. Ismét megszólaltam: “Csodás”. Nagy nehezen megkaparintottam és felhajtottam a felső felét, majd beleszóltam: “Halló!” – “Jó reggelt a rendőr főkapitányságtól hívom!” *összeszorult a gyomrom* – “Szeretnénk ha megjelenne a tegnap elkövetett bűncselekmény miatt kihallgatásra ma 15 órakor.” -” Ez csak természetes.” -” Jó rendben küldünk magáért egy autót!” -“Köszönöm a viszont hallásra!” -“Visszhall!” A telefon kiesett a kezemből, remegni kezdtem, majd erőt vettem magamon. Befejeztem a fürdést, megszárítottam a hajam és elkezdtem a többi teendőmmel törődni. Az idő múlásával egyenesen arányosan kezdtem el izgulni. Miután végeztem mindennel töltöttem magamnak egy whiskyt, az arany színű fahordó ízű ital gyorsan elfelejtette velem, hogy én most kihallgatásra fogok menni. Magabiztosan igazítottam meg a nyakkendőm és sétáltam ki a házunk előtt álló autóhoz. A 2 rendőr szívélyesen fogadott, az alacsonyabbik kinyitotta nekem a hátsó ajtót és én beszálltam. Furcsa volt így a rácson keresztül beszélgetni velük. Az idősebbet Johnnak az alacsonyt pedig Paulnak hívták. Rendes fickók voltak, rendes munkával. Miután a kapitányságra értünk búcsút vettem tőlük, majd a kihallgatóterembe léptem. Egy tipikus rendőrfőnök szerűség állt előttem, érdekes jelenség volt az biztos, fekete sztk keretes szemüveg, őszülő fekete haj, bajusz, gyűrött ing, barna nadrág.

Én leültem elé, ő felrakta lábát, megláttam télapós zokniját és elfojtottam egy kuncogást köhögésnek álcázva. “- Derek vagyok a rendőrfőnök” *Így legyen ötösöm a lottón!* gondoltam magamban. ” -A tegnap éjjeli gyilkosságról szeretnék kérdezni magától.”- folytatta. “- Állok rendelkezésére mindenben.” Elkezdődtek a szokásos kérdések, mit csináltam előtte, stb… Majd kezdett egész izgalmas lenni, legalábbis a kérdések. “-A hölgytől nem raboltak el semmit. Nem találja ezt furcsának?” “- Nem, szerintem ez a gyilkos csak élvezetből öl.” – feleltem. “-Milyen jól gondolja. Találtunk egy kést a közeli bokorban, de sajnos ujjlenyomat nincs rajta vagyis a tettes kesztyűt húzott.” *-Okos voltál Testvérem!* “-Nos ennyi lenne, kérem ha bármi még eszébe jut nyugodtan hívjon!” – átnyújtott nekem egy névjegykártyát. Köszöntem, majd kiléptem a szobából, végig mentem a folyosón és kiléptem az üveg ajtón, a köd felszállt már és én is felszabadultam kicsit. Majd megpillantottam ismét azt a szőke lányt a kávézóból. Köszöntöttem és megkérdeztem volna-e kedve egy teához. Belém karolt és azt mondta: “-Szívesen!” Éreztem szívem tűzbe jön és úgy sétáltunk diskurálva. Természetesen hazudtam a tegnap estét illetően, amikor megkérdezte, hogy miért voltam a rendőrségen. 5 perces sétánk után meg is érkeztünk a közös helyünkre és észrevettem, hogy üdvözlésnél a pultos lányok nem mosolyognak. Most a lánnyal nem egymással szemben ültünk, hanem egymás mellett. Éreztem kezdem megszeretni, ejnye-ejnye még pár óra és megszegem életem szabályai közül a legelsőt: Nem létesítünk intim kapcsolatot a 2. “randin”. Az órák csak teltek, a teák elfogyasztott mennyisége is nőtt, de a beszélgetési témák nem akartak elfogyni. Olyan 9 óra tájékán indulásra szántam el magam és megkérdeztem, hogy elkísérhetem-e hazáig? Természetesen igent mondott. Ismét séta következett, majd eleredt az eső és futásnak indultunk. Kb 5 perc alatt ott voltunk a házánál, majd megszólaltam: ” Örültem a viszontlátásnak.” -“Én is.”- majd kicsit habozott és megkérdezte: “Nincs kedved feljönni?” *Már hogy a fenébe ne?* -gondoltam. “Ha szeretnéd, de nem szeretnék zavarni.” “-Ugyan! Úgyis egész héten egyedül vagyok a nagy lakásban!” – mondta kacéran. Elmosolyodtam és ő kinyitotta az ajtót. Bevonultunk és …

Becsuktam az ajtót.

Folytatjuk… 🙂

Üdvözlettel: Winti

Reklámok

Címkék: , , , , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s