Ne félj tőle! Avagy, hogyan alázzunk meg egy biztonsági őrt!

by

Élhetetlen országban lakunk! Nem tudom miért történik az ha valaki egy iciripiciri hatalmat kap akkor azzal nyomban visszaél. Persze vannak emberek, akiken semmi csodálkozni való nincs, hiszen nem végeztek el semmiféle iskolát, és életük során több mint valószínű egy könyvet nem fogtak a kezükbe. Nem fordultak a művészetek felé, és a fent említett problémákból adódóan, nem is tudnak normálisan viselkedni, gondolkodni. Az elmúlt hetekben egyre jobban megbotránkoztatott az áruházi biztonsági őrök viselkedése. Folyamatosan belekötnek a vásárlókba, mindenféle ok nélkül. Úgy érzik nekik semmiféle bajuk nem eshet, pedig könnyen el lehet távolítani őket. Elég néhány panaszos levél különböző email címről, és huss. Máris az utcán találja magát. Esküszöm megteszem a következővel. Napjainkban a kereskedelem romokban hever, és nem erre van szüksége, hogy az érdeklődő vásárlókat inzultálják ilyen alja, emberek mindenféle ok nélkül uraim! Kit zavar két fiatal egy pangó áruházba, ki körbe sétálgat, senkit. Vagy mégis? A hatalmát (?!) fitogtató, megkeseredett, be nem jelentett biztonsági szolgálatost? Igen. Unatkozik, nem történik semmi, hát ő ekkor intézkedik. Ott terem, és köszönés nélkül, udvariatlan hangnemben lép fel, ismétlem a semmiért! Úgy hiszi fenyegető, pedig csak szánalmasnak látom.

Látszik rajta az értelem! (Egy biztonsági őr!)

0

Közli velünk „az áruház elhagyása!” Ilyen hangnemet a kutyámmal szemben sem engedek meg! Nem félek tőlük! Meredten a szemébe nézek és megkérdezem miért? Hebeg habog, hozzászólni nem tud, végül megismétli magát! „Az áruház elhagyása!” Még mindig nem mozdulok, hiszen fegyvere nincs, s mivel nem tettem semmit ő sem tehet. Tovább ücsörgök a kényelmes bőrfotelba, és tovább stírölöm. Látom a tekintetében a hiányzó értelmet. Patt helyzet! Nincs mit tenni. Ő is tudja. Újabb, ám de egyre gyengébb hangtalanabb, próbálkozás! Immáron a jól ismert mondat. „Az Áruház elhagyása!” Továbbra is a szemébe meredek, mert tudom nem tehet semmit. Jobban félti nyomorult állását annál, hogy megüssön, vagy bármit tegyen. Kezdi zavarba érezni magát, tekintete homályos és egyre bizonytalanabb. Mit tegyek? Kérdi magától! Talán újra megpróbáljam? Nem tudom, eddig sem működött. Hozzám érni nincs joga, ezt már rég megtanulta, még azokban az időkben mikor elszegődött, eme alantas foglakozást űzni. Gúnyosan elmosolyodok, ő már elbújna szégyenében! Szép lassan felállok, és tovább sétálok, oldalamon öcsém, őt sem képes megrémíteni! Lassan komótosan kisétálunk egy szó nélkül az áruházból. A biztonsági őr, amint a kijárat felé tartunk, egyre magabiztosabb! Úgy érzi megnyerte a háborút! Pedig nem! A csata győzelmét sem aratta le, hiszen nem lát előre, és nem tudja! Az állását pecsételte meg ezzel a viselkedéssel! Több okból is! Lehetséges, hogy akkor nem vettem semmit, de egy biztos! Soha többet nem is fogok, ott abban az áruházban. Most mikor a pangó üzletnek minden fillérre szükség lenne! Hiszen karácson előtt 9 nappal voltunk ott! És a hatalmas luxusáruház pangott az ürességtől, összesen két pénztáros dolgozott, vagy inkább azt mondanám, beszélgettek egymással. Senki nem akarta őket zavarni a fizetés terhével. És mikor bezárják ezt hatalmas monstrumot, a fent említett biztonsági őr az utcára kerül, és nehezen fog újra munkát kapni, hiszen válság van, a emberek nyomorognak, és egyre több üzlet kerül a tönk szélére! Háttered nincs, mehetsz a munkanélküli központba koldulni, de ott is elutasítanak, hiszen nem fizettek utánad semmiféle járulékot. Kiszolgáltatott helyzetbe kerülve sem gondolkozol el rajta! Miért is történt ez meg? Talán hozzátettél! Igen, így van. Megmentelek a gondoktól! Meg fogod tudni miért! Mert akkor és ott engem és öcsémet inzultáltad, unalmadban! Ezzel megváltalak! Soha többet nem lesz rá lehetőséged. Hova mehet a magad fajta ember dolgozni! Ki az utcára, talán havat lapátolni. Egy a baj! Nyáron nem esik a hó! Ez az eset az Aréna Plaza bevásárló központban történt az ott helyet kapott több ezer négyzetméteres Electro World áruházban, ahol minden egyes vásárlóra két biztonsági ember jut, és nem azért mert ők vannak sokan, hanem mert vásárló nem téved be oda! Szerző: Frances Horror

Reklámok

Címkék: , , ,

14 hozzászólás to “Ne félj tőle! Avagy, hogyan alázzunk meg egy biztonsági őrt!”

  1. meerval Says:

    Nem értem mi a gondod. Nem hiszem, hogy leülsz és egyből rád förmed egy biztonsági őr, csak mert te leültél. Valszeg negyed órát ültél a bőrfotelban és az szúrt szemet neki, vagy a fülesébe kapta a „parancsot” hogy csináljon már valamit.
    Ezt a kisétálást sem értem. Ha én ültem volna és nekem szolt volna, biztos megkérdeztem volna miért, vagy elmagyarázom neki egy mondattal, hogy csak kipróbáltam, vagy mittom én.
    A másik meg, hogy miért izgatod magad ezen? Nem tök mindegy ki olt le kit? Ennyi erővel nem megyek többé tömegközlekedéssel, mert buszjegyet kérnek tőlem havonta egyszer, ami elég sértő.
    Sztem is feladtad a leckét rendesen azzal az üzletnek, hogy nem mész be többé vásárolni. Ennél elvetemültebb dolgot el sem tudok képzelni. 😀
    Amúgy bírom az oldalt, általában jó az írások.

  2. meister245 Says:

    Ha már lázadsz a biztonsági őrök ellen felhívnám erre a kultúrálatlan egyedre a figyelmed 😉

    http://www.premierfilm.hu/film01011027823_bela_a_pokerarc_nyertese.html

  3. nemetadis Says:

    hát én bejárok az elektro vördbe az aréna plázábaXD

  4. Frances Horror Says:

    Kedves meerval!
    Igen mi sem ugrottunk fel 😀 azért volt az amit írtam h nem tudott érveket felhozni csak ismételte magát 🙂 Jól szórakoztunk rajta 😀 senki sem háborodott fel de mivel nem muszáj igy nem megyek oda többet 😀 nemi gaz?:D:D

  5. gordy888 Says:

    Ha már az áruháznál tartunk, nekem a biztonsági őrök helyett annó egy paraszt eladóhoz volt szerencsém, haverral a Westend-ben lévő Media Markt-ban nézelődtünk a házimozi szekciónál. Aktív mélynyomót akartam vásárolni, meg is találtam a szimpatikus típust, de nem voltam ebben-abban teljesen biztos, így az oda beosztott eladó segítségét kértem… elmondtam neki, hogy mit is akarok (nem pofáztam hosszan), meg kérdeztem, kb azt se tudta, hogy mivan. Hirtelen elvesztette a türelmét az ipse és elkezdett nekem hurrogni “Most akkor megveszed vagy sem??” … “Sokba fog kerülni nektek ez!” Na kb itt majdnem elküldtem a jó édes…-be. De Inkább léptem, haver csak ennyit mondott “ez kész b****g”. Később ugyanazt a típust vettem meg és láss csódát, úgy működött ahogy kellett, csak az eladó volt türelmetlen és segghülye. Ennyi…

  6. fux Says:

    Ennyit a hű de nagy toleranciáról.
    Neked mit ártott az a biztonsági őr? Megkért, hogy távozz. Rendben, túlélted, és ahogy itt ecsetelted, ahogy látom élvezted, magyarán külön örömet okozott neked. Erre te mit teszel? Kirúgatod. Arra nem gondolsz, hogy a biztonsági őr ugyanúgy ember, mint te, és még ha nem is annyira intelligens, joga van a jó élethez? Vagy esetleg arra, hogy – bár nem tudom, milyen idős volt, de lényegtelen is – egy egész családot kell eltartania? És ha kirúgatod, és teszem azt a világ tényleg úgy gondolkodik, hogy aki hülye, haljon meg, mert semmi joga az élethez (sic), egy kisgyerek, vagy több, meg egy család fog éhezni, rosszul élni, idegeskedni? És mindezt mi miatt? Mert egy ficsúr, akinek van papírja ahhoz, hogy jó állása legyen, úgy méltóztatott találni, hogy neki jár az a szórakozás, hogy megalázhasson és kirúgathasson egy biztonsági őrt, de az őrnek nem, hogy a munkáját végezze.
    Nekem van biztonsági őr rokonom, és nagyon jól tudom, hogy nem csak az a dolga, hogy közvetlen veszély esetén beavatkozzon, hanem az is, hogy az üzlet anyagi védelmét ellássa. Ebbe beletartozik az, hogy ha valaki egy órát ül, bámulva a tévéket, felszólítsa a távozásra. Ez nem az őr hibája, hanem az üzletszabályzaté, vagyis ezért nem neki kellene bűnhődnie, de gondolom eddig nem jutott el kegyed.

  7. atomrocker Says:

    Látom, Frances, még mindig nem változtál!Nem csalódtam benned!

  8. Sz.F Says:

    Sziasztok! Én érdekesnek találom a kedves vásárló hozzáállását, viselkedés terén. Én is biztonságiként dolgozom egy nagy áruházban. A biztonsági őrök utasításra dolgoznak egyébként, személy és vagyonvédelmi tevékenységet folytatnak egyaránt a vásárlók a dolgozók és az áruház érdekében is, de nem is ez itt a lényeg, hanem a kedves vásárló felsőbbrendűségi érzetéről. Nem tudom miből gondolja sok ember hogy a biztonságiak (hülyék). Akkor most el árulnék egy apró titkot, hogy valaki biztonsági legyen egy áruházban a jogot tudni kell neki á-z -ig. Nem utolsó sorban csapatban kell tudjon dolgozni ami nem könnyű feladat. Egyetlen őr pl: ( a kasszasori) legalább 10 dolgot figyel egyszerre, Vásárlókat, vevőszolgálatot, kasszásokat betartják e a biztonsági elírásokat melyek ki vannak neki adva, közben utasításokat adnak nekik amit el kell végezzenek…stb. Több felállítási hely van, más más feladatokkal. Természetesen, a munkanélküliséggel hígult a szakma, mert sok mindenkit vagyonvédelmi tanfolyamokra küldtek, ezzel több kárt okozva, mint hasznot. Egyrészt azért mert sajnos a tanfolyam szervezők boldog boldogtalant át engednek most már, mert a pénz számít. De azok az őrök akik szakmailag nem felkészülten estek át valahogy a vizsgán, nem állnak helyt egy ilyen szakmai tudást megkövetelő munkahelyen, egyszerűen lemorzsolódnak a szakmai tudásuk hiányossága miatt.Egyébként tűzvédelmi, és balesetvédelmi feladatot is ellátnak+ ott vannak az áruházak belső szabályzatai amelyeket a dolgozókkal be kell tartatni, különböző nyomozásokat kell lefolytatni ismeretlen veszteségek felderítéséért. Egyetlen őrnek több száz oldal biztonsági anyagot kell tudjon fejből+ a jog.
    Speciel nekem több biztonsági iskolám is van, többek közt egyetemi. Akkor most megkérdezném én is nézzem le önt, mert annyi esze van hogy nincs jobb szórakozása mint a biztonságiakat idegesíteni? Nem tudom mi lehet a szakmája és milyen végzettsége van de jó nagy bunkó az biztos.

  9. Inzulting Says:

    Hát Sajnos!! Én inkább ennek a cikknek az íróját tudom sajnálni. Mert nem az őr a buta aki megkért hogy távozz, hanem te mert nincs jobb dolgod mint ezen röhögni és mókázni. Másnak a munkahelyével játszol. Mert hogy szerinted téged “inzultáltak”!! Egyébként pedig nem hiszem hogy ok nélkül valamelyik őr odamegy és megkér hogy távozz!!! és még fotót is töltesz fel? Hát átgondolnám ezt a mókának tűnő dolgot….. Majd rájössz hogy ha te keresed a kenyeret!! Egyébként meg nem tudom mit kerestél az öcséddel együtt annyi időt az áruházban tétlenkedve.Tévézni nem ott kell. Mint ahogy írtad nem muszáj oda menned.Csak ug ylett volna a jó, hogy oda sem mész üldögélni és igy egy ember munkahelye megmarad!!! De neked ez a mókázás….. Gratulálok.

  10. petrényi lászlo Says:

    és csdálkoznak a biztonsági őrők hogyha le vannak pofozva a viszaéléseik miat

  11. nagy zsolt Says:

    szemtelenek visszaélnek a hatalmukal és a végén még ők hivják a rendőrt persze tisztelet a kivétel

  12. Szalai Péter Says:

    Szánalmas tinik vagytok az öcséddel együtt, akiknek annyi a napi dolga hogy suli után más dolgozó embereket (jelen esetben egy biztonsági őrt) szívattok. Elkényeztett kis fostosok. Bezzeg amikor sírva mész segítségért majd az őrhöz mert megerőszakolt egy csöves, akkor bezzeg jól jönne, igaz?

  13. Kovács Judit Says:

    Az eset tegnap, pénteki napon történt, a solymári Auchanban.
    Nyugdíjas néni (kb. 80 éves) állt előttem a pénztárnál, alig vett valamit, gondolom nem nagyon volt miből a számlák befizetése után.

    Egy szép arcú, kedves nénit képzeljetek el.

    Kifizette amit vett, és még el sem tudta pakolni, hirtelen “ráugrott” két drabális biztonsági őr, hogy a néni azonnal adja elő, amit ellopott. A néni persze megszólalt, hogy Ő ugyan semmit nem lopott el, mindent kifizetett, de nézzék át nyugodtan.
    El is vitték szegényt.

    Megjegyzem, ha bármit elvitt volna becsipogott volna a kapu a pénztárnál.

    Meddig terjedhet egy biztonsági őr hatásköre?

    Miért kell egy idős embert megalázni, minden különösebb ok nélkül?

    És majd, ha kiderül, hogy nincs a néninél semmi, bocsánatot kérnek?

    Nem hiszem, és ez ellen, senki sem védett.

    Mi alapján intézkedik egy biztonsági őr? szimpátia, vagy un-szimpátia lapján?

    Eszébe sem jut, hogy ez megtörténhet az Ő édesanyjával is? vagy ez nem téma ezeknek az embereknek a fejében!!!?

    Szomorú, hogy idáig kellett eljutnunk, és mi jön még?

    Borzasztóan megviselt ez a történés? ha tehettem volna inkább kifizetem a néni helyett az akármit, de olyan gyorsan kivitték a vásárlótérből, hogy nem tudtam menni, fizetnem kellett.

    Megalázó volt nekem is , a pénztárosnak is, és szegény néninek.

    Kérlek, hogy írjátok meg a véleményeteket, mit lehet tenni ilyen esetben, és meddig terjed a biztonsági ember hatásköre?

  14. Frances Horror Says:

    A biztonsági őrök (ha csak nem fegyveres, márpedig az áruházakba nem is lehet fegyveres) pontosan annyit tehet mint egy civil. Megkérhet h menj vele megkérhet, hogy mutasd a táskád megkérhet h maradj ott.., megkérhet, hogy add át az igazolványod. Hangsúlyozom , hogy megkérhet!, ahogy bárki civil polgár, de természetesen egyebet nem tehet, fel sem tartóztathat, nem motozhat, egyszóval semmit sem tehet, ha valamelyiket megteszi természetesen érdemes feljelenteni. illetve a helyszínen figyelmeztetni, hogy feljelented és ezért büntetést kap és az állását is elveszti!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s