Szubjektíven Ribancok éjszakája 4. Avagy a két egymásnak feszülő blogger esete!

by

Nem gondoltam volna, hogy ezekbe az eseményekbe ismételten belefolyok, de a sors úgy hozta, hogy Hoolie Scene megemlítette becses nevemet egy cikkében, egy könnyen félreérthető mondat keretében. Mivel nem vagyok ostoba ezért jómagam nem értem ezt félre, mindazonáltal, mint már tapasztaltam, sajnos nem így vannak ezzel sokan. Először is leszögezem, Hoolie Scene és az én kapcsolatom hibátlannak és harmonikusnak mondható. Semmiféle összeütközés nincs köztünk, és úgy érzem nem is lesz, hiszen a főbb etikai irányelvekben egyet értünk. Mindazonáltal nem fogadom el és teljes egészében visszautasítom azt, hogy velem példálózzon, és főleg egy igen érzékeny rész kapcsán. Ahhoz hogy nekem milyen a kapcsolatom egy olyan szerzővel, aki nem mindenben ért egyet vele a jól ismert ribancok éjszakája névre keresztelt rendezvénysorozat kapcsán, neki semmi köze nincs, és nem is lehet. Kedves Hoolie Scene, a rám vonatkozó részt kérlek, módosítsd!

Hogy érthető legyen a dolog, leírom a szubjektív véleményemet a két egymásnak feszülő blogger cikkéről.

Jómagam, és még sokan mások, nem azért megyünk el egy ilyen rendezvényre, hogy bármilyen nagy hírnévre szert tett emberrel találkozzunk, hanem azért, hogy azokkal a személyekkel kik vidéken laknak, és az MSN nevű beszélgető program segítségével jó virtuális kapcsolatot alakítottunk ki találkozhassunk, és közösen bulizzunk. Az érdekek nem annyira izgatnak, hogy ki miért csinálja, minek tartja magát (gondolok itt arra, hogy egy szűk társaságban ki mennyire ismert vagy nem) legyen ez az ő dolga. Ha valaki ezt nem képes elfogadni, akkor legfeljebb így járt, egy dolgot tehet. Szervez egy másik party-t ahova azt enged be, akit akar. Véleményem szerint Hoolie Scene neve miatt (vagyis csak ő miatta), legfeljebb néhány ember jön, és ha nekik ez dukál, hát tegyék. Miért ne. A résztvevők nagy többsége azért jön el, ahogy fentebb említettem, hogy jól érezze magát, és ez így természetes, és így van ez jól. Érdekes azonban a diktatórikus megközelítés, miszerint csak azért mert nem szimpatikus valaki, vagy, mert rosszat írt a fő szervezőről, kitiltásra kerül, ezzel semmi esetre sem értek egyet, mindazonáltal Hoolie Scene érzelmeit is megpróbálom górcső alá venni, és hopp akkor meg megértem tetteit, és talán én is így cselekednék, sőt biztos. Ha valaki eljut valameddig, akkor nagyon kevés esetben marad szerény gondolkodású, nos, erre Hoolie Scene sem képes, hát ez van, senki sem lehet tökéletes, de mindazonáltal dicséretes, és ha a mérleg serpenyőjébe teszem a jót és a rosszat, akkor a tettei a jó irányba billenek el, mégpedig hatalmas súlyt fektetve bele. Mindenestre abban mindenképp egyet értek, amit Domán leírt, hogy a 14 év körüli korosztálynak fogalma sincs az életről, és még jó pár éven keresztül természetesen nem is lesz, de az, hogy ők ilyen rendezvényen részt vehetnek ez nem Hoolie Scene hibája, hanem a gyermekek szüleié. A véleményem szerint valóban nem nekik való az ilyen esemény. Itt kell megemlítenem, hogy ezek a gyermekek, valóban könnyebben befolyásolhatók, és ők azok, akik talán azért jönnek el, hogy a jól ismert Internet celebek közelébe férkőzhessenek. Mivel ilyen eset velem is megtörtént, bizton állíthatom, ez nem hálás dolog, sőt nevezhetem inkább zavaró és kellemetlen eseménynek. Az élet mulandó, és ez egyértelműen azt is jelenti, hogy a fiatalság is elmúlik. Ez ellen egyet lehet tenni, ha lelkiekben fiatal maradsz, és el tudod fogadni az ifjak gondolkodását, és képes vagy arra, hogy ezt megértesd velük. Szép példa erre Aradszky László slágere melynek címe: Nem csak a húsz éveseké a világ.

Szolnoki Péter előadásában: Nem csak a húsz éveseké a világ

Szerző: Frances Horror

Reklámok

Címkék: , , , , , , , ,

4 hozzászólás to “Szubjektíven Ribancok éjszakája 4. Avagy a két egymásnak feszülő blogger esete!”

  1. domsleepless Says:

    abszolút igazad van…és az én álításom sem kifogástalan…lehet vele nem egyet érteni…de baj h megmondom az őszintét???ha ez neki vagy másnak nem tetszik arról nem tehetek..itt is kihagsúlyozom…Elnézést ha vkit megbántottam a cikkben,itt nem Hooliet akarom lejáratni agy a kapcsolatomat vele elszarni hanem a party -ról midnen szempontból elmondani a vlémenényemet…ennyi…
    és már nem azért..de jobb az őszinteség mint sem az,h utáljuk,oltjuk hooliet ,de azért partyzgatunk vele…

  2. Frances Horror Says:

    Drága Domán!
    Tudtam, h te megértesz köszönöm. szeretlek (L)

  3. vary Says:

    Nos ami fent le van írva az azért is furcsa mert ugye itt már megint a nagy sértődések tárháza van felvonultatva.Miért ne írhatna valaki úgy véleményt ahogy az szeretne miért kell kikozmetikázni mindent?Jómagam azért nem értem Hoolie cselekedetét mert bizony voltak olyan emberek akik eléggé húzós vádakkal bombázták.Csalás és társai.Bár érdekes hogy eme ember véletlen ott terem egy bulin Ribancok éjszakája és úgy tesz mintha misem történt volna.És nem szerepel tiltó listán .persze érthető hisz a népszerűség növeléséért mindent nem hülyék az emberek az tény.De hogy még ráadásul most már más háta mögé bújik be:) az egyszerűen szenzációs.Mi van eme dolgok háta mögött.Ja és nem beszélve arról hogy valaki a saját buliján miért szed belépő pénzt???Hiszen szervezett buliról van szó szülinap egyéb úgy gondolom hogy ilyen helyekre ajándékot szokás vinni és nem a bejutásért kell fizetni.Zsebtömés az egész hogy Hoolika albérletet tudjon fenntartani:) Azt csinálsz a komentemmel amit akarsz de ne feled szubjektív a véleményem én Így fejezem ki magam.

  4. Sophie_Infection Says:

    Kedves Frances!
    Szeretnélek megkérni, hogy az általad olvasott blogok listáján változtasd meg blogcímem http://sophieinfection.blogspot.com/-ra. Köszönettel:
    SophieInfection.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s