Betiltották a Nagy-Magyarországos pulóverem

by

Mai nap egy szokásos pulcsiban mentem be az iskolába. Sőt, direkt a Nagy-Magyarország-osat vettem fel ugyanis ma volt az iskolai ünnepség ami ugye az 1848.-as szabadságharcról szól. Az osztályfőnök a plakát miatt beszélni akart velem. A beszélgetés végén hozzátette hogy nem járhatok többet ilyen ruhákba. Természetesen közöltem vele hogy sajnos ez nem fog menni és hogy továbbra is hordani fogom az összes olyan ruhát ami nekem tetszik. Azt mondta hogy beszéljem meg az igazgatóval. Az osztályfőnök egyet értett velem sok mindenben, de sajnos nem ő a “guru”.

Az igazgató szünetben hívatott be az irodába ahol megkérdezte hogy mivel nem értek egyet. Elmagyaráztam neki normális hogy mi a gondom és hogy mivel nem értek egyet. Elmondtam neki hogy szerintem semmi gond sincs azzal hogyha magyar ember létemre felveszek egy Nagy-Magyarország-os pulcsit és hogy büszkén viselem ősi jelképeinket. Hangsúlyoztam hogy ezeknek a ruháknak semmilyen politikai értéke nincsen. Azt felelte hogy sok ember azt veszi le ezekből hogy szélsőjobbos vagyok és hogy ez sokaknak nem tetszik. Mondtam hogy egy normális magyar embernek nem lehet ellenére az öltözködésem. Egy kicsit vitatkoztunk. De legalább annyira együtt érzett velem hogy mondta hogy nagyon becsületre méltó hogy szeretem a hazámat és hogy ilyen dolgokat vallok.


A pulóverem amit tilos hordanom az iskolában

A beszélgetés végén azt mondta hogy ő nem fogja eldönteni hogy szabad-e nekem ilyeneket hordanom, ezért az ombudsman-nak fogja elküldeni a ruháim fotóját és majd ők megmondják hogy járhatok-e ilyen ruhákban. Hozzátettem a végén hogy nem érdekel hogy mit mond a szent ombudsman és hogy továbbra is fogom ezeket hordani az ombudsman válaszától független.

Az egész osztály fel volt háborodva ezen és a következő órán csak ez volt téma. A másik tanár szerint nem kellet volna felvennem pont az ünnepségen ezt a pulóvert. Kénytelen voltam közölni vele hogy direkt vettem fel most. Azt felelte hogy ne járjak olyan dolgokba ami miatt támadhatóvá válok.

Miért lenne magyarországon egy magyarországos pulcsi támadható? Meddig lesz ez így? Meddig kell tűrnünk az elnyomást? Szégyen hogy kinéznek saját hazámban és megrónak mert magyar jelképeket viselek. Úgy érzem hogy ez a normális hogy merek magyarnak lenni magyarországon. Elvégre nem idegen helyen vagyok, itt születtem és itt halok majd meg. Ostobaság a Nagy-Magyarországot a szélsőséghez kötni. Ez nem szélső dolog, ez magyar! “[…] Nem hajlok semmi szélnek, pusztító jégverésnek […]” – Kitartás! Szebb jövőt!

Ismét, mint az előző plakátos cikkben is mondtam, nem fogom hagyni magamat és továbbra is így fogok öltözni!

Reklámok

Címkék: , , , , , , ,

15 hozzászólás to “Betiltották a Nagy-Magyarországos pulóverem”

  1. Frances Horror Says:

    Szia Pardox!
    A Nagy Magyarorsdzág térkép nem magyar jelkép legfeljebb egy kisebb körben. Véleményem szerint semmiféle elnyomás nincs magyarországon. Szerintem Trianonnal nem kéne már foglakozni. Szerintem jobb h nincs közünk erdélyhez, Gazdaságilag mindenképp jobban járunk. Azt gondolom túl sokat foglakozol ezzel a dologgal, talán nem kéne
    Barátod
    FH.

  2. XSB Says:

    A hátoldalon lévő rúnákra gondolt régi magyar jelképként sztem.

    Gazdaságilag szerintem nekünk már kurvára mindegy. Gazdaságilag jobban járnánk, ha miénk lenne erdély, felvidék, stb, ÉS a politikusaink nem közölnék le TV-ben, hogy “ja, hát minden héten vittem neki 15 miskót Nokiás dobozban”. Erdély nem azért elmaradott régió, mert nem lenne benne lehetőség, hanem azért, mert a románok (direkt kisbetűvel) egyrészt utálják a magyarokat, másrészt pedig szándékosan arra építenek, hogy egy elmaradott, fejletlen vidék senkinek se fog hiányozni.

    Nem azt mondom,hogy tianont el kell törölni. Ahhoz még nagyon sokat kéne változnia a világnak. Ellenben, az emberek szemléletén változtatni kéne. Megy a struccpolitika mindenhol, végül is 15 miska nem nagy tétel, de sok kicsi sokra megy (és kiad egy egész szép államháztartási hiányt).

    Politizálást befejztem, legalábbis erre a kommentre. De azt felejtsd el nagyon gyorsan, hogy itt jogállamiság van, annak bármilyen formájában. Példákat bőven tudok felhozni.

  3. pradoxxx Says:

    Nem akarok veled veszekedni Frances. Nem értünk egyet! Igen is kell Trinanonnal foglalkozni. Az hogy magyar jelkép-e vagy nem, az most teljesen mindegy és nem is lényeges.

  4. Dabu Says:

    Szép ez, hogy nagy magyarnak érzed magad, meg lázadsz, de kicsit gondolkodhatnál is.
    Te iskolába jársz még, ahol nem a tanároknak meg az ig-nak kell alkalmazkodni, hanem neked. Nehogy azt hidd, hogy körülötted forog a világ és az iskola. Nem tudom hogy megy ez, én nem manapság jártam suliba, de majd ha egy munkahelyre kerülsz sem Te döntöd el, hogy mit vegyél majd fel.

  5. Chris Deviant Says:

    Pradoxxal egyet értek egy bizonyos fokig, hisz ha belegondolunk, mindenkinek alkotmányos joga olyan ruhában járkálni, amilyenben akar, és ehhez senkinek semmi köze (kivéve persze, ha önkényuralmi jelképeket tartalmaz, lásd SS egyenruha). Mindazonáltal szerintem sem kellene ennyire foglalkozni Trianonnal. Megtörtént, sajnálatos, de már lassan 100 éve volt. Elöbb utóbb bele kell törődnünk, hogy így alakultak a dolgok. Különben, ennyi erővel az indián törzsek is visszakövetelhetnék Amerikát, mondván, hogy 600 éve még az övék volt.

  6. pradoxxx Says:

    Dabu: Igazad van! Nekem kell alkalmazkodnom: normálisan viselkedek, tanulok … stb. De nem lehet megszabni hogy mibe járjak! Ha náci lennék és kopaszon, bakancsba mennék be, azt mondom oké … De így hogy egy olyan pulcsim van ami tök normális … Semmi nincs azon a pulcsin, te is láthatod. Egy átlagos pulóver. Talán egy kicsit több, szeretem a hazám. És? Ennyire nem lehet ezt megszabni!

    Chris: Neked is igazad van sajnos. Teljesen elfeledni nem kell. Ha kérdeznek akkor igen is legyél felháborodva. Amúgy meg nyugi. 🙂

  7. Melisande Says:

    Chris Deviant:

    Az alkotmányos jog attól alkotmányos, mert bele van foglalva a Magyar Köztársaság Alkotmányába (1949. évi XX. törvény). Az egész világ rajtunk röhögne, ha a ruhaviselés szabad megválasztásának joga belekerült volna az alaptörvénybe. Vigyázzunk az olyan fogalmak használatával, amiket nem ismerünk, mert ilyen hülyeségek jöhetnek ki belőle.

  8. XSB Says:

    A “neked kell alkalmazkodnod” részbe beletartozik az is, hogy hogyan öltözködsz. Nálunk asszem volt egy olyan pontja a házirendnek, hogy iskolába illő ruházatban kell megjelenni. Ebben az a röhej, hogy bármire azt mondhatja, hogy nem illik oda, ergo megszabhatja bármilyen szinten, hogy miben mehetsz be.

    Trianonnal pedig kell foglalkozni, de nem most. Őszintén belegondolva, nehogy már azt hidd, hogy puszta jóindulatból visszakapnánk bármit is? Elzász-Lotharingia mond valamit? Vagy hagyjuk az egészet, vagy háborús úton lehetne visszaszerezni. Ami viszont maga után vonna egy harmadik világháborút, hiszen senki se akarja megkockáztatni egy új nagyhatalom létrejöttét (nagy-magyarország létrejön->szövetség az osztrákokkal->hatalmas gazdasági erő).

    Mivel hadseregünk kb nulla, ezért a “nagy Magyarországot” egyféle módon lehet valamennyire visszaállítani. Súgok kicsit.. nézz körbe romániában, és horvátországban, hogy milyen benzinkutakat látsz az autópályák mellett, milyen bankok vannak jelen,…

  9. pradoxxx Says:

    XSB: Látom szeretsz kötekedni. Senki sem mondta hogy jóindulatból visszakapjuk, nem tudom Te mit olvasol. Egy szóval sem mondtam ilyet.

  10. Kucsera Says:

    A Nagy-Magyarország poló nem azt jelképezi szerintem, hogy vissza kell szereznünk az elcsatolt területeket, hanem azt, hogy ott ugyanolyan magyarok élnek, mint itt, és őket ugyanolyan magyarnak tekintjük, akárcsak az itt élőket. Ez egy jelkép, hogy a határok ellenére összetartozunk. Legalábbis nekem.

  11. XSB Says:

    Én nem kötekszem, Te nem tudsz a sorok között olvasni. Ahhoz, hogy azokat a területeket visszakapjuk, vagy erős hadsereg, vagy erős gazdasági fölény kellene. Nekünk egyik sincs.

  12. Hozé Ármándó Says:

    Francessal kell, hogy egyet értsek. Ha provokatív céllal vetted föl, ne csodálkozz, hogy beléd kötnek. És a Nagy-Magyarország térkép NEM magyar jelkép. Már teljesen mást jelképez véleményem szerint, mint amit kéne. Magyarországnak rohadtnagy az adóssága, ha még több várost kéne “eltartania”, csak rosszabb helyzetbe kerülnénk, hiába nőne meg a turizmusból származó bevétel. Több hátránnyal járna

  13. Chris Deviant Says:

    Melisande:

    Nem hülyeség, mert ha belegondolsz az alkotmányban benne vannak a jogok a személyes szabadságra, ami magában hordja, hogy olyan ruhában mászkálok, amilyenben akarok. De persze, külön ruhatörvény nincs, ebben vitathatatlanul igazad van.
    Üdv: C.D.

  14. Snoopy Says:

    Van amiben egyetértek,a kommentelővel ,van amiben nem.Ha a ruhájáért szóltak,akkro egyet kell értsek vele.Mindenki olyan ruhát hord,amilyet megvehet magának,kivéve ha önkényuralmi jelképeket tartalmaz.Az hogy a tanárai is félreismerik a ruhán látható képek,motivumok jelentését,az pedig őket minősiti.Viszont a kommentelő irja hogy nem tartozik semmilyen politikai irányvonalhoz sem,csupán egy Magyar állampolgár a hazájában.Nos ha ő pártatlan és politikailag nem elkötelezett akkor mi a fészkes fenéért köszön el ugy hogy Kitartás!Szebb jövőt?????????Na itt árulta el magát számomra.Ha kicsit is odafigyelt volna történelem órán akkor tudhatná hogy ez kiknek a köszöntése volt.És ha valaki a nyilasok,és Szálasi köszöntését használja az számomra nem politikailag pártatlan.Csak ennyit akartam megjegyezni.További szép estét

  15. egyetemista csaj Says:

    Kedves Paradoxxx!

    Sajnállak amiért ilyen suliba jársz, de ősztől majd javulni fog a helyzet. Áltsuliba nekünk is megszabtak sok mindent, mondjuk akkor még nem voltak annyira elterjedve a nemzeti cuccok, körömlakkal, tetkóval, piercinggel, festett hajjal,izompólóba, topba és miniszoknyába nem mehettünk, aki festette magát, azt meg kiküldték a mosdóba lemosni. Gimibe már csak az extrém kirívó dolgok voltak tiltva, pl. combig lyukacsos farmert, srácoknak sakktáblás frizkó. Most az ország egyik elit konzervatív egyetemére járok, de ennek ellenére senki sem szól bele a ruházkodási kérdésekbe (mondta volt azt OV is:) Két éve folyamatosan hordok egy nemzeti karkötőt, senki sem szólt még érte. Vizsgákra is lazán felveszem a kosztüm és a blúz mellé, ennek ellenére sosem ért még semmi hátrány. Egy szóbeli vizsga előtt köszönés helyett csak mosolygott rám a tanár, amikor a számítógépén kikereste a nevemet az elektronikus listán, miközben mesterkélten végig húzta a kezét a Nagy-Magyarországos egérpadján 🙂 Egy évfolyamtársam hasonlóan hozzád bakancsba, fekete katonai gyakorlógatyába és Nagy-Magyarországos pólóba jár, de neki se szólt érte senki. Egy másik ismerősöm turul márkacuccokba jár, jobbik és sün kitűzőt hord a táskának használt katonai zsákján, őt se érte még semmi. Mondjuk hozzá kell tenni, hogy a tanáraink döntő része jobboldali.

    Szóval szerintem nyugodtan jár olyan ruhákba, amelyekben jól érzed magad és amelyek passzolnak az egyéniségedhez. A tiltott önkényuralmi jelképeket (horogkereszt, nyilaskereszt, ss jelvény, vörös csillag, sarló kalapács), és a gárdás ruhát azért kerüld mert ezek hivatalosan be vannak tiltva, tízezrekre büntethetnek érte a Btk. szerint. Ezen túlmenően meg az, hogy kinek milyen öltözet a megbotránkoztató, az relatív. Néha bántja a szememet egy bevásárlóközpontban sétálva, ahova csak szórakoztató elektronikáért meg könyvekért járok, ha megpillantok egy plázacica csoportot, néháhány emos nyálgép fiú társaságában. A kézzel hímzett bőrtatyós füves bölcsészeket is eredetibbnek találom, mert ők legalább a saját kézimunkáikkal vagy kézművescuccokkal járnak Luis Vitton táska meg más globalizált világmárka címkéje helyett. A divatőrült srácoktól, akik legalább annyi időt képesek eltölteni a plázákban, mint a barátnőik, meg egyenesen a hányinger kerülget. Ők az én szememben nem férfiak. (Ugyanez megtalálható politikusban is: http://m.blog.hu/he/hestyle/image/rogan.jpg)

    Ha már arról van szó, hogy kinek a ruhája milyen politikai nézeteket fejez ki, akkor jó lenne alapos rendet tenni a fejekben. A nike adidas és más világmárkákról az első ami eszünkbe kéne hogy jusson a Fekete Könyv. Ez a könyv tartalmazza azokat a multinacionális vállalatokat, akik a világon a legtisztességtelenebb módon jutnak hozzá a profitjukhoz. Az említett két márka – több egyéb mellett – is szerepel benne. Ebben a könyvben olvashatunk arról, hogyan használják fel a távol-keleti és más harmadik világbeli országok roncstársadalmát (Bogár után :), hogy a termék eladási árának töredékéért előállítják, a munkások napi 14-16 órában dolgoznak, nincsenek munkavállalói jogaik, rossz körülmények közt dolgoznak, és a dolgozók egy része még gyerek… Ha ezt a könyvet valaki elolvasta, meg még jó néhány Bogár és Drábik írást, hogy kellően képbe legyen, akkor vitatkozzon azokkal, akik Nagy-Magyarországos pólóba járnak, csak mert szeretik a hazájukat.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s