AIDS- Az Intelligenciamentes Dugás Stigmája-

by

Lehet hallani tévében, rádióban, meg miegymás szennylapokban az AIDS, a HIV és egyéb nemi úton terjedő betegségek veszélyét, megelőzését.
Iskolai órákon többször is elmondják hogy “kotonnal dugjá kisfiam” de senki se figyel oda amíg a védőnő nem emeli fel a péniszről készült képet.
Viszont az AIDS egy komoly betegség! Most arra kerestem a választ, hogy mit gondolnak a heteroszexuális fiúk és lányok erről a betegségről, és hogy vélekednek meleg társaik.

A heteró fiúk képviselője szerint nekik van több esélyük elkapni a nemi betegségeket hisz -ahogy ő fogalmazott- ők többen vannak, így az esély is több.
Ő nem élne szexuális életet semmiféleképp nemi betegségben szenvedő emberrel, mert nem akar megfertőződni.
Viszont hasznosnak tartja az iskolai órán történő felvilágosítást a szex veszélyes részéről.
A védekezés terén Ő nem mindig szorgoskodik, hisz nála az élvezet az első- viszont a párja szed tablettát!!!!-
Az alkalmi partnereinél viszont mindig fontos a gumióvszer használata, hiszen ki tudja hogy egy-egy ilyen kalandnál miket lehet összeszedni.

A meleg srác akit kérdeztem úgy gondolta hogy a melegeknek több az esélyük arra, hogy nemi úton fertőződjenek. Alkalmi kapcsolatainál mindig védekezik, viszont párkapcsolatban enyhülni szokott.Nemi betegségben szenvedő férfivel nem élne szexuális életet.
Szerinte az iskolai nemi betegség-felvilágosítás nem ér semmit.

A hetero- és a homoszexuális lány véleménye között nincs különbség, ezért ezt egybe veszem.
Mindketten úgy gondolják, hogy a heteroszexuálisoknak van nagyobb esélye a fertőzésre, és egyikük sem feküdne le beteg emberrel.
Mindketten vigyáznak -védekeznek- mind alkalmi, mind párkapcsolati szexben.
Szerintük az iskolai felvilágosítás a nemi betegségekről fontos és hasznos is.

Nekem a véleményem az, hogy a felvilágosítás fontos, de ahogy az iskolákban csinálják az fos. Védekezni mindenképpen kell, legegyszerűbb -és olcsóbb- óvszerrel. Ha felmerül a gyanúja nemi fertőzésnek AZONNAL menj el egy vérvételre, amely INGYENES! Ebben az esetben az eredményre egy hetet kell várni, viszont 3.000Ft befizetése esetén az eredményt megkapod 24óra múlva.

Szerző/Forrás: Kierra Wilkinson’s blog

Reklámok

Címkék: , , , , ,

5 hozzászólás to “AIDS- Az Intelligenciamentes Dugás Stigmája-”

  1. meister245 Says:

    Ahogy mondtad.. van a dugás, viszont ott van a szeretkezés is.

    Nagyobb az esélye hogy elkapja valaki ha dugni fog 😀

    Maga az AIDS elleni kampányban az a hiba hogy a szexet könnyebben ellehet adni mint a védekezést 🙂

    Ráadásul amikor legutóbb néztem még a 25 év feletti korosztályban terjedt a legjobban, lehet a balhét a fiatalokra kenni 😀

    “nem élne szexuális életet semmiféleképp nemi betegségben szenvedő emberrel”

    Most mondjam hogy ez sokszor nem igaz? 😀

  2. kierra wilkinson Says:

    Hát nézd. Valóban mindenki jobban rákattan ha azt mondom hogy “DUGÁÁÁÁÁÁÁÁS!!!határtalan élvezeeet!!!” mintha azt mondanám ” és fiam használj óvszert, figyelj arra hogy blablabla…”
    A szexet könnyebb eladni viszont jó lenne megmutatni a fiataloknak hogy mivel is játszanak. Mert sajnos van olyan aki még nem is hallott (!) a védekezésről, hol ott már élt szexuális életet.
    A fiatalokra mindent lehet kenni előszeretettel…hogy a nénik mondhassák “bezzeg a mi időnkben…” és a másik favorit “ezek a mai fiatalok”

    És igen. Van hogy sokszor nem igaz. Hallottam én már olyat is hogy egy “útszélihalottkurvátismegdugnaamibeférgekmászkálnak” mert annyira vágyik a szexre.

  3. meister245 Says:

    Én spec nem arra gondoltam, van amikor a szexuális partner eltitkolja a betegségét, vagy rosszabb esetben maga sem tud róla.

    .. és igen, a baj csak akkor kezdődik ha már eltörik.. 😀

  4. nemetadis Says:

    felénk aznap megmondják a vérvétel eredményét ráadásul ingyen:D

  5. kierra wilkinson Says:

    ahogy tudom a “feléd” az kisváros. Ez viszont a főváros és gondolom itt ezért egy hét.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s