Rammstein-koncert összefoglaló

by

Üdv mindenkinek!

Régóta nagy rajongója vagyok a Rammsteinnak, így majd kiugrottam a bőrömből, amikor megtudtam, hogy hazánkban is fel fognak lépni. Bátyám és egyik jó barátja szintúgy velem tartott a koncertre, igaz, ragaszkodtak, hogy előtte menjünk és nézzünk meg egy “vendéglátóipari alegységet”, azaz egy kocsmát. Azonkívül, kivételesen, mivel tudtam miféle népek lesznek ott (skinheadek, punkok meg egyéb, emokat nem kedvelő népek), úgy döntöttem átdolgozom még itthon a frizurámat, ami kimerült abban, hogy úgy néztem ki, mint Kurt Cobain, a Nirvana énekese, napszemüvegben.

Majd egy halom “macifröccs”, sör és egyéb alkoholos ital elfogyasztása, és egy WC teleokádása után elindultunk a Papp László Sportaréna felé, ami már eleve érdekes volt nekem, hisz rég voltam ott, pluszban még érdekes népekkel találkoztunk az odautunkon (pl. belőtt rocker aki már a koncert előtt is pogózni akart velünk). Amikor már megérkeztünk, rájöttem, hogy én itt bizony a “küzdőtéren” valóban küzdeni fogok, mégpedig az életemért, ugyanis az ottani alakokat elnézve olyan masszív pogózásra és egyebekre számítottam, hogy már elkezdtem a sírfeliratomat megfogalmazni.

Új album: Liebe ist für alle da

Az előzenekart egy Combichrist nevű együttes alkotta, ami, bár nem volt rossz, mégse volt egy szinten a Rammsteinnal, igaz, egy mellettünk lévő srác már erre is szétpogózta magát, majd, kihányta ama nem csekély alkohol mennyiséget, ami méltó volt viselkedéséhez. Érdekes, később már nem láttam. Majd, úgy 9 óra fele elkezdődött az igazi őrület, és jött a Rammstein. Sokat játszottak az új számaik közül, és be kell vallanom, nagyon tetszett a show. Az egyéb effektusaik is fantasztikusak voltak, hihetetlen lángcsóváknak, és robbanásoknak lehettünk szem és fültanúi, sőt, látszódott az is, ahogy egy ember kigyulladt a színpadon (igaz, hőálló ruhában volt). Hogy ez hiba volt-e, vagy a show része, azt nem tudom, de egyik sem lepne meg. Az előadás csúcspontja akkor is az volt, amikor Till Lindemann (énekes), beült egy gumicsónakba, és végigcsónakázott a közönségen. (Ugye az emberek a kezeikkel fent tartották) Ami a túlélési projektemet illeti, nos, az elején azt hittem végem, ugyanis egy részeg skinhead-rocker társaság mellettem kezdett el bevadulni. Én, John Rambo módjára úgy döntöttem, hogy küzdök az utolsó lélegzetemig, így jómagam is nagy hévvel pogóztam, majd, hála az égnek, arrébb mentek, így én komótosan nézhettem tovább a produkciót, melynek legszebb része tán az volt, amikor Till Lindemann az Engel-t énekelte, és a hátára erősített angyalszárnyakból tűzcsóvák törtek ki.

Szóval, pompásan éreztem magam, nagyon élvezetes koncert volt, ami bőven megérte a pénzt, amibe a jegyek kerültek. Végezetül két számot szeretnék berakni, amik nagyon tetszettek nekem az új számaik közül.

Rammstein – Haifisch

Rammstein – Frühling in Paris

Mindenkinek minden jót:

Chris Deviant

Advertisements

Címkék: , , ,

10 hozzászólás to “Rammstein-koncert összefoglaló”

  1. Hozé Ármándó Says:

    🙂 Pár ismerősöm kinn volt, én most Rise Againstet várom nagyon 😀

  2. Chris Deviant Says:

    Hohohóóóó arra én is megyeeek 😀

  3. Hozé Ármándó Says:

    kiiirály 😀 én elvileg jövőhéten megyek jegyet venni. Majd talán összefutunk 😉 😀

  4. Chris Deviant Says:

    Vegyél fel msnre, és megbeszéljük.

  5. - Hoze - Says:

    wow
    Sajna kimaradt, drága volt.
    bizonyára jó lehetett azért.

  6. balgi Says:

    a habparti szerintem nem illett annyira a műfajhoz, illetve konfettit még ma is találtam a koncerten viselt ruhámban.
    minden esetre egyet értek, fantasztikusan jó koncert volt. 🙂
    illetve egy pontosítás az eredeti beszámolóhoz: nem az énekes, hanem a billentyűs srác csónakázott végig a közönségen

    hejjhejj, Rammstein!
    megint nagyot alkottak!

  7. Chris Deviant Says:

    Ó, akkor bizonyára nem láttam jól. Sajnos pont előttem állt egy igen termetes úriember, és nem sokat láttam Tőle…

  8. Hekkky Rampage Says:

    nahát nem is tudtam, hogy szereteed :]
    sajan nemtudtam kimenni 😦
    mizu amugy Frances, rég beszéltünk! MSN-en nemszoktál lenni…

  9. hofitomi68 Says:

    …Till Lindemannt valoszinuleg nem birta volna el a csonak…

  10. DREAMAN Says:

    elég nagy faszság lett a cikkbe,ugyanis a csónakban nem Till volt,hanem Flake..a szintis…és ez általában minden koncerten így van,kivéve a Völkerballon volt a basszeros a csónakban:P..a hab meg igenis illett a show-hoz mivel a Pussy szövegéhez nagyon is passzolt a habfürdő:P..nah ennyit erről tudatlanok:P

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s