Utazás a sötétbe: drogosok Magyarországon 2. rész.

by

Kettejük közt, borosüveg szájába szorítva, csonkig égett gyertya áll. Fókát gyászolják ők is. Szomorúak, fáznak, fújnak. Nem nagyon érdekli őket, hogy itt vagyunk. Alufóliába csomagolt ennivalót veszek elő, Krisztián pulóvereket, takarókat ráncigál ki a zsákjából. Köszönik szépen, fújnak tovább.

– Tizenhét éve szipuzok – mondja Krézi, a csontos arcú, szakállas férfi. Girbegurba tetoválást visel a kézfején: Crazy. Régebben őrültként tartották számon, gátlástalan fogyasztó, szövegelő és verekedő volt. Mára lelassult. Tíz éve jósolták neki, hogy tíz éve van hátra. Májzsugorodásban szenved, tönkrement a veséje, a tüdeje, HIV-fertőzött. A kábítószeres rituálé szerint az AIDS-esekek “szúrnak” utoljára a csapatban. Egyszer Krézinek sok pénze volt, két és fél milliót örökölt. Nagy pénzt hamar elkölteni: ez a csövesvilágban virtusszámba megy. Hatvanegy nap alatt sikerült neki. Taxival ment mindenhová, a legjobb helyeken szórakozott, a legjobb anyagokat vette, fizetett boldog-boldogtalannak. Nemrég, rosszkedvében mondta: egyetlen célja van még. “Annyi lóvé kéne, hogy vehessek vagy öt pakk heroint. Aztán beadnám az aranylövést.” Harmincegy éves.

Szipuzás elzárás és szülői felelősség

– Tizenhét éve fújok, és még mindig haluzok – mondja.

– Vannak visszatérő hallucinációid?

– Csak azok vannak. De ez már nem is halu, ez valóság. Látom, hogy ki vagyok valójában.

– Ki vagy valójában?

– A sötét … (valami francia nevet motyog bele a zacskóba, nem értem) reinkarnációja vagyok, Hermész tanításának továbbéltetője. Hermész Triszmegisztosz, érted. Az emberiség ősi tudása, érted. Kérdem, mit fogyasztanak még.

– Füvet, ha van – mondja Zoli. – Az jó, azzal el lehet hülyéskedni.

– Nem parázol tőle?

– Á – rázza a fejét. – Figyelj, akárkit leparáztatok, de én nem parázok.

Parának a narkósszleng a pánikrohamot nevezi (talán a paranoia szóból), ami gyakori velejárója a marihuánafogyasztásnak, főleg labilis idegrendszerű egyéneknél. Ilyenkor a kábítószer-fogyasztó úgy érzi, minden és mindenki ellene van. Ez a fű esetében egy-két óráig, erősebb hallucinogéneknél, amilyen például az LSD, öt-hat óráig is eltarthat, némely esetben idegösszeomlást okozva. Sok para végződött már öngyilkossággal. Bár a szipusok nemigen beszélnek róla, súlyos pararohamokat okozhat a toluol is. Egy középkorú nő – aki azóta abbahagyta a toluol, nevezetesen a Technokol Rapid fogyasztását – egy ilyen roham alkalmával csaknem az összes haját kitépte. A toluol okozta látomások ugyanis nagyon színesek, plasztikusak. “Iszonyatos volt – mesélte a nő -, vámpírokat láttam, és a gyerekemet darabokban.”

– De legjobb a nyalcsi. Ő főnök, érted. Az operatőr. A nyalcsi – mondja Krézi.

Négy-ötezer forintért jutnak egy adag “nyalcsihoz”, azaz heroinhoz. Van ezerötszázért is, csak az gyenge minőségű. A fene akar mosóport lőni, mondják. Mindkettejüknek van folyamatban levő bírósági ügyük, főleg lopások miatt. Zoli nemrég eladta a személyijét háromezer forintért. Kajás volt, mondja, a Krézi meg szomjas, kellett a pénz. Zoli elsírja magát.

– Eladtam a személyimet – ismételgeti. – Utálom az egészet, érted, hogy megint oda kell menni este a Moszkvára, és elkezdeni a szöveget, hogy “figyelj, ne haragudj, nem volna egypár forintod?”

– Utálsz tarhálni?

Vállat von. Az attól függ, mondja, milyen kedve van az embernek. Ez is egy munka. Az eredmény attól függ, mennyire van formában az ember, meg hogy hányadika van.

– Én szeretek tarhálni – mondja Krézi. – Budapest tíz… nem, öt legjobb tarhása közt Krézi ott van – mutat hüvelykujjával önmagára, és az ötliteres műanyag kannából ismét hígítót tölt a zacskóba. Elgurul a kupak, visszaadom neki. Krézi látványosan tarhál, lábát, akár valami akrobata, a nyakába fűzi; alulról, vigyorgó arccal néz a járókelőkre. A múltkor egy részeg csöves azt kiáltozta mellette: “Hölgyeim és uraim! Itt a szenzációs, fantasztikus Krézi, aki ismét magánszámmal kápráztatja el önöket!” – és dőlt a pénz.

– Dolgozni? – néz rám Zoli. – Hogy? Persze, hajnalban, ahogy a Krézi szokta mondani, frissen kipattanok az ágyból, elmegyek nyolc- meg tízórázni a kőműves mellé, aztán hazajövök. Csakhogy akkor hol tudtam kipihenni magam, hol tisztálkodtam, hol ettem, hol ittam egy sört, hol néztem tévét? Erre senki sem gondol. Csak azt mondják, menjek dolgozni. Én meg: jó, adjál munkát. Na, erre nem mondanak semmit.

szipus

A múlt héten megjelent itt a Szellemtelep tulajdonosának, egy vállalkozónak a megbízottja, és közölte a csövesekkel: el kell tűnniük, különben rendőrrel viteti el őket. Ma jár le a határidő, még nem jöttek a rendőrök.

Krézit és Zolit a terveikről kérdezem. Csönd lesz megint, csak a zacskó zizeg.

– Nekem volt egy ügyem – mondja aztán Krézi -, azért nemsokára elvisznek Állampusztára. Hát ott szeretnék raktáros vagy mosodás lenni.

– Én meg elmennék Debrecenbe – szögezi le Zoli.

Debrecenben van a Baptista Szeretetszolgálat reintegrációs otthona, ahol lakni lehet a munka mellett, tisztálkodni, pihenni, tévét nézni. Csak két feltétel van: az absztinencia és a rendezett papírok.

Zoli azt állítja, ha volna rendes lakása, családja, munkája, rögtön abbahagyná a szipuzást. Elmeséli a történetét: elvált szülők gyermeke, öt testvére van, az apját nem érdekli, mi van vele. Ő meg azért sem foglalkozik a szüleivel, mondja. Huszonöt éves.

– Krézivel olyanok vagyunk, mint a testvérek – mondja. – Ha van egy darab kenyerem, a Krézinek is van. De a történetemet, hogy miért vagyok az utcán, ő se tudta eddig.

– Kérdeztem? – szól közbe Krézi.

– Nem, Krézi. Nem kérdezted. – Zoli szájához emeli a zacskót. – Ha fújok, olyasmit látok és érzek, ami a valóságban nincs. Meg tudom csinálni a saját világomat. És ez az én világom, érted.

– De ehhez kell a zacskó – fűzi hozzá Krézi.

– Kell – hagyja helyben Zoli. – Ez a szar zacskó az egész világunk, Krézi.

– Pengék vagyunk – szól Krézi egy kis csönd után. – Mi vagyunk a pengék – ismétli, és nem tudom eldönteni, komolyan mondja-e. Mindketten bólogatnak, fújnak. Feketerigó száll a bejárathoz, kettőt-hármat csiccsen. Jól mutat a fehér havon a sárga csőrével.

– Tyuk-tyuk madár, így hívom – mutat oda Krézi. – Én szoktam etetni. Néha bejön egészen a matracig…

VÉGE

Szerző: Frances Heali-Horror és Sáfár Attila

Advertisements

Címkék: , , , , , ,

Egy hozzászólás to “Utazás a sötétbe: drogosok Magyarországon 2. rész.”

  1. 55555 Says:

    jnjncv

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s