Justin Bieber ellenségeinek.

by

Sokáig gondolkodtam, hogy írjak-e a fent említett szupersztárról, végül úgy döntöttem megteszem, mert már nem tudom magamban tartani a véleményemet.

Mivel a popzenét világ életemben szerettem így négy év elteltével gondoltam meghallgatom néhány számát melyek első hallásra megtetszettek. Ezek után úgy döntöttem megnézem egy fellépését, annak okán mivel még sosem voltam egy szupersztár koncertjén.  A Westendben jegyet váltottam, majd néhány nappal később irány Bécs. A helyszín: Wiener Stadthalle, mely egy tizenhétezer személy befogadására alkalmas fedett stadion. A helyszín teljesen megtelt, és a show tökéletes volt. Megérte elmenni. Most veszem csak észre kicsit elkalandoztam, tehát térjünk vissza arra a gondolatmenetre amiről a cikk valójában szól.

Justin Bieber

justin-bieber-2012-justin-bieber-31066942-2100-1500

Justin világ életében megosztó személyiség volt. Köszönhető ez a hatalmas tehetségének, és bátorságnak (gondolok itt arra, ahogy a színpadon viselkedik) no és persze a szinte utolérhetetlen sikernek, melyet el tudott érni. Sokan nyilván legyintenek, de higgyék el nekem a hétmilliárd YouTube letöltés és a harminchat millió belieber nem lehet véletlen (a számok magukért beszelnek). Nagyon zavar, hogy az ellenségei (nem véletlen fejeztem ki így magam) minden apró cséplő dologba bele kötnek melyet csinál, vagy körülötte történik. Levette a pólóját a Londoni repülőtéren, és? Hányan megteszik ezt vagy még sokkal durvább dolgokat, persze az senkit sem érdekel. Micsoda badarság, emiatt ki akarják tagadni szülőhazájából, Kanadából, micsoda felelőtlen túlzás! Felháborító! Tekintsünk vissza a múltra. 1956-ban Elvis Presley a csípőjét rázta, azt szabadott? (tovább is sorolhatnám, de senkit sem szeretnék ezzel utalni!)

Justin Bieber London, repülőtér

£££Justin Bieber-1736963

Nos kérem, kicsit gondoljunk bele a fent leírtakba, és nem utolsó sorban abba,  Justin meg csak egy gyerek, és komoly nyomot hagyhat a lelkében minden sérelem. Ne legyenek önök az irigyesei gonoszak és rosszindulatúak, és ne akarják tönkretenni egy fiatal ember életét, (aki ráadásul egy szimpatikus kedves ifjú) csak mert nem tetszik az amit csinál. Ezt úgy hívják: emberség (persze ez a szó manapság nem sokat jelent sajnos)! Én a magam részéről további sok sikert kívánok neki, és gratulálunk az eddig elért sikereihez.

Szerző: Frances Heali-Horror

Reklámok

Címkék: , , ,

4 hozzászólás to “Justin Bieber ellenségeinek.”

  1. Veronika Says:

    Teljesen igaz,minden egyessor :)<3 Justin imádom,és gyülölöm azokat akik bántsák szavakkal mert ő igazán nem érdemli meg! ❤

  2. Timi.:) Says:

    Teljes mértékben igazad van!:) Örülök ennek a cikknek.

  3. kittigina Says:

    Ámen!:)

  4. Asha Says:

    Ahw, alig bírtam megállni, hogy fel ne röhögjek. woffwoff
    1. 6 milliárd ember él tutira a Földön. Ebből mondjuk 2,5-hez nem jut el a média. Marad 4,5. Ebből 36 millió szereti, és akkor a maradék fele gyűlöli, a másik fele semleges. A számok magukért beszélnek.
    2. 7 milliárd. 36 millióan szeretik. Remélem azért számba vetted, hogy mondjuk 36 millióból mondjuk 1 millió naponta megnézi egy-egy videóját.
    3. Az gondolom apró-cseprő és nem apró cséplő akar lenni. A cséplő az egy olyan szerkezet, amit gondolom életedben nem láttál.
    4. Hát, mivel nem egy Matt Bomer, hogy kíváncsiak legyünk a felsőtestére, szerintem érthető, hogy ki akarják tiltani. Én is kitiltanám.
    5. 1956-ban Elvis Presley egy kifejlett HÍMegyed volt. Ő rázhatja a csípőjét, neki jól áll(t).
    6. Justin még csak gyerek. Igen. DE! Celeb akart lenni. Szerintem senki nem mondhatja, hogy nem tudhatta, mivel jár, ha több millióan rajonganak érte, és több milliárdnyian utálják. Szóval ez nem állja meg a helyét.
    7. Nem vagyunk “irigyesei”. (mellesleg, ilyen formában ezt sem használjuk – az maximum “irigyei”) Én nem lennék sztár. Ezzel a lendülettel, elmehetnék kurvának is, az sem lenne másmilyen.
    8. Ha szemet hunyunk a szar felett, és még pénzt is adunk ki érte, az nem emberség. Az gyökérség, és a másik részről parasztvakítás. Téged meg a véresszájú kis fanp*csákat pedig rendesen elvakítottak.
    Gratulálok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s