Archive for the ‘Érdekességek’ Category

A Prism Botrány, avagy többé nincs magánélet!

2013/06/30

Néhány hete robbant a hírszerzési botrány, mely szerint a hét legnagyobb online szolgáltatás, köztük a Google és a Facebook is közvetlen hozzáférést adott a felhasználói adatokhoz az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal számára. Az eheti F-Secure Hírekben közelebbről is bemutatjuk az ügy részleteit és hogy milyen súlyos következményei lehetnek a PRISM programnak.

Aggódnunk kéne a PRISM miatt?

Biztos vagyok benne, hogy mindenki hallott már az elmúlt hetekben napvilágra került, a történelem talán legjelentősebb megfigyelési botrányáról, a PRISM programról. De hogyan is érint minket, egyszerű polgárokat mindez?

Kép

Rövid áttekintés

Először is nézzük meg, mire szolgál tulajdonképpen ez a program? A PRISM egy gigantikus hírszerző hálózat, amely közvetlen hozzáférést tesz lehetővé az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) számára a Google (Gmail, YouTube, stb.), Facebook, Microsoft (Skydrive, Live, Skype, stb.), Yahoo, PalTalk, AOL és Apple adatbázisaiban szereplő felhasználói adatokhoz, információkhoz. A kiszivárgott prezentáció szerint az NSA korlátlanul hozzáfér a szervereken tárolt emailekhez, szöveges, hangalapú és videós beszélgetésekhez, tárolt fotókhoz és videókhoz, elküldött fájlokhoz, videókonferenciákhoz, közösségi tevékenységekhez, feltöltött fájlokhoz, illetve olyan metaadatokhoz is, mint a felhasználók belépései a rendszerbe.

A jelentés szerint az NSA-val együttműködő vállalatok önként csatlakoztak a megfigyelési rendszerhez, amit kezdetben természetesen mindegyik vállalat tagadt. A lehallgatási botrányt egy volt CIA ügynök, név szerint Edward Snowden robbantotta ki, aki a londoni The Guardian és a The Washington Post újságíróinak nyilatkozott az üggyel kapcsolatban. Az információk tehát nem ismeretlen forrásból származnak, ahogy azt már a hasonló hírek esetében megszokhattuk, hanem Snowden a nevét adta hozzá és vállalta az üggyel járó minden következményt. Ez pedig még hitelesebbé teszi állításait.

Amerika, a szabadság hazája?

Azok, akik valamennyire jártasak az IT világában és tudják, hogy milyen nehézségekkel jár a magánszféra megőrzése a világhálón, biztosan nem lepődtek meg a hír hallatán. Nem ez az egyetlen hírszerző program, az internetforgalmat számos egyéb módon is folyamatosan monitorozzák. Ennek a botránynak azonban végre fel kell nyitnia az emberek szemét: többé nem lehet csak legyinteni a kémkedő kormányokról szóló híresztelésekre, hanem itt az ideje komolyan venni őket és számolni a következményekkel.

Amerika mindig is a demokrácia, szólásszabadság és tisztesség hazájaként tetszelgett, ami agresszíven fellép más országokkal szemben, amelyek nem követik a nyugati eszméket. Egy ilyen országban működő kémhálózat napvilágra kerülése így még nagyobb hírnek számít. Ráadásul Amerika központi szerepet tölt be az internet világában, így a PRISM nem tekinthető csupán egy helyi adatvédelmi problémának, hanem igenis globális fenyegetést jelent. Számos népszerű szolgáltatás, mint például a Facebook is amerikai székhelyű, így csupán két lehetőségünk van: vagy együtt élünk a ténnyel, hogy adatokat gyűjtenek rólunk vagy egyszerűen nem használjuk többet az adott szolgáltatást.

A PRISM következményei

Nem vagyunk se terroristák, se bűnözők. Nincs semmi rejtegetnivalónk. Tényleg minket is érint ez az egész? Aggódnunk kell miatta? Sajnos erre nem tudunk egyértelmű választ adni.

Közvetlen hatása az életünkre valószínűleg egyáltalán nem lesz. A hírszerző rendszerek rengeteg adatot szűrnek át és tárolnak, így lehetetlen, hogy minden egyes üzenetet elolvassanak. Bár mindenkinek vannak olyan privát titkai, amelyeknek nem örülnénk, ha kiszivárognának, de ezek általában a hatóságokat sem érdeklik túlzottan. Így szinte nulla a valószínűsége, hogy a PRISM-en keresztül kitudódnának.

Ami a leginkább ijesztő ebben az egészben, az a rólunk tárolt óriási mennyiségű adat. Egyáltalán nem tudhatjuk, hogy a jövőben mire fogják ezeket az információkat felhasználni és kinek lesz egyáltalán hozzáférése hozzájuk. Snowdent idézve:

“Még ha nem is csinálunk semmi rosszat, akkor is megfigyelnek minket és rögzítik tetteinket… Ehhez nem kell elkövetnünk semmit sem. Aztán egyszer csak gyanúba keveredünk valaki vagy valami, mondjuk egy gyanús telefonhívás miatt. És akkor ennek a rendszernek a segítségével vissza tudnak menni az időben és alaposan megvizsgálni minden egyes döntésünket, amelyet addigi életünk során meghoztunk. Leellenőrzik minden barátunkat, akivel valaha kapcsolatban voltunk és alaptalan vádakra építve rossz színben tüntethetnek fel minket.”

A Nagy Testvér szemmel tart

Biztosak lehetünk benne, hogy ha egy kormány tudni szeretne valamit, akkor azt meg is fogja szerezni magának. Nem számít, hogy hol élünk és kivel vagyunk kapcsolatban, ahogy az sem, hogy a saját kormányunknak vagy éppen egy másik országnak van szüksége az adott információra. Számos ismert hírszerző program létezik már, és képzeljük csak el, mennyi működhet még a háttérben, amiről sejtelmünk sincs. A mai hírszerző rendszerek pedig már bármilyen célú adatgyűjtésre alkalmasak, így például ipari kémkedésekre is ugyanúgy használhatók. Minden vállalatnak vannak üzleti titkai, amelyek ha kitudódnak, az vagyoni károkat, illetve információs, szellemi tőkéjük és jó hírnevük elvesztését is jelentheti.

Kép

A legnagyobb probléma azonban mégis csak az, hogy az emberek többsége egyáltalán nincsen tisztában azzal, hogy milyen szinten vagyunk megfigyelve és a rólunk gyűjtött adatokat milyen szinten használják fel profilépítésre. Vegyük csak például a Googlet. A kereséseink és levelezéseink alapján az érdeklődési köreinktől kezdve a szexuális beállítottságunkon, politikai nézeteinken és képességeinken át számos információt össze tudnak gyűjteni rólunk, amelyek alapján már könnyedén megrajzolható a profilunk. Ha belegondolunk, ez történik manapság a legtöbb állásinterjú során is: a munkáltatók előre tájékozódnak a jelöltekről az interneten, és lehet valaki bármilyen képzett és alkalmas is az adott munkára, ha a Facebook profilján nem tetsző dolgokat találnak róla, biztosan nem fogja megkapni a munkát. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a többi szóban forgó hat online szolgáltatáson keresztül mennyi további információ is összegyűjthető egy emberről.

Nem szabad hát hanyag módon tudomást se vennünk a jelen eseményeiről, és szó nélkül tűrnünk, hogy adatokat gyűjtsenek és tároljanak magánéletünkről. Dobtunk már ki valaha valamit, amire később nagyon is szükségünk lett volna? Ez történik most a magánszférával is. Sokan úgy gondolják, hogy nincs semmi rejtegetni valójuk, és pár rólunk tárolt információ még elfogadható a biztonságért, a terrorista fenyegetésektől való védelemért cserébe. Ezzel a gondolatmenettel azonban két alapvető probléma is van: egyáltalán nem tudjuk, hogy tulajdonképpen mekkora árat is fizetünk mindezért, és milyen hatással lesz a jövőnkre. Más részről pedig senki se tudja, hogy milyen biztonságot is kapunk tulajdonképpen cserébe, ha egyáltalán kapunk valamit.

De mit is kapunk kárpótlásként a magánéletünk megsértéséért?

Természetesen jól, vagy inkább túl jól is hangzik, hogy a hírszerző programoknak köszönhetően terroristákat tudnak megfigyelni és terrorcselekményeket tudnak megelőzni. De sajnos a gyakorlatban ez nem ilyen egyszerű. Számtalan módszer létezik már a hírszerző rendszerek kijátszására: itt van például a PGP titkosítás, vagy a névtelen hálózatok, mint például a TOR használata. A komoly fenyegetést jelentő terrorista csoportok mind jól ismerik ezeket a módszereket. Vagy gondoljunk csak Andres Behring Breivikre, aki 2011 júliusában 77 embert ölt meg Norvégiában. Szörnyű tettét egyedül vitte végbe, senkivel nem kellett az internet segítségével szövetkeznie és kommunikálnia. Így egy hírszerző program segítségével őt sem tudták volna elkapni.

De akkor kik tartóztathatók le a PRISM segítségével? Csupán néhány őrült, akik közösen tervelnek ki valamilyen bűncselekményt, de nem elég képzettek ahhoz, hogy titkosítsák is a beszélgetéseiket. A hatóságok őket fogják elkapni, és büszkén számolnak majd be a sikeres kézre kerítésről, hogy ezzel is a hírszerző rendszerük szükségességét igazolják. Mi pedig sosem fogjuk megtudni, hogy ezek az emberek valóban képesek lettek volna-e véghezvinni tervüket. Lényegében tehát az igazán jelentős terrorista cselekményeket a PRISM segítségével eddig és ez után sem fogják megakadályozni, ugyanakkor a program létezése komoly adatvédelmi problémát jelent a hétköznapi emberek magánéletére nézve.

Mit tehetünk ez ellen? Egyesek szerint már elvesztettük a csatát és a privát szféra halott. Nem értek egyet velük. A magánszféra súlyosan megsérült, de még nem szabad lemondanunk róla. Igaz, hogy újjáélesztésre van szüksége, de ha az emberek felismerik, hogy nem kell lemondaniuk a magánéletről, akkor erre még van esély.

Powered By: Frances Heali Horror

Reklámok

Miért piros a Mikulás ruhája?

2010/12/06

A Mikulás legendája régre nyúlik vissza, egészen a 3-4 századig, ekkor élt a jótékonykodó Szent Miklós, aki gazdag családból származott, ám ennek ellenére mégis a papi hivatást választotta. Sokat adakozott, segített a szegényeknek, nem egyszer titokban tartva kilétét. Története az évszázadok során sokat változott, csakúgy, mint a kinézete. A múlt században legtöbbször még sovány püspökként, manóként vagy törpeként ábrázolták, aztán szépen lassan divatba jött a ma ismert borvirágos orrú, jókedvű öreg, nagy fehér szakállal. A Mikulás manapság lappföldön lakik, rénszarvasok húzzák a szánját, saját játékgyára van, kissé túlsúlyos, és mindig piros ruhában jár.

A Coca-Cola Mikulása

CocaColaSanta_1963

A jól ismert figura mai kinézetére nagy hatással volt Haddon Sundblom, amerikai grafikus, aki 1931-ben a The Coca Cola Company számára alkotta meg azt a Mikulást, akit a mai napig láthatunk az üdítőital karácsonyi reklámfilmjeiben. Bár már korábban is ábrázolták nagy szakállú piros ruhás öregemberként, mégis a Coca Cola reklámkampányának köszönhetjük, hogy ma a világ minden táján ugyanúgy néz ki. A kampányt követően a vidám, rózsás arcú, dús fehér szakállú, bő, piros köpönyegű Mikulás olyan népszerű lett, hogy végleg kitörölte a köztudatból a tündér, manó, vagy törpe kinézetű elődeit.

Szerző: Frances Heali-Horror

Utazás a sötétbe: drogosok Magyarországon 2. rész.

2010/12/04

Kettejük közt, borosüveg szájába szorítva, csonkig égett gyertya áll. Fókát gyászolják ők is. Szomorúak, fáznak, fújnak. Nem nagyon érdekli őket, hogy itt vagyunk. Alufóliába csomagolt ennivalót veszek elő, Krisztián pulóvereket, takarókat ráncigál ki a zsákjából. Köszönik szépen, fújnak tovább.

– Tizenhét éve szipuzok – mondja Krézi, a csontos arcú, szakállas férfi. Girbegurba tetoválást visel a kézfején: Crazy. Régebben őrültként tartották számon, gátlástalan fogyasztó, szövegelő és verekedő volt. Mára lelassult. Tíz éve jósolták neki, hogy tíz éve van hátra. Májzsugorodásban szenved, tönkrement a veséje, a tüdeje, HIV-fertőzött. A kábítószeres rituálé szerint az AIDS-esekek “szúrnak” utoljára a csapatban. Egyszer Krézinek sok pénze volt, két és fél milliót örökölt. Nagy pénzt hamar elkölteni: ez a csövesvilágban virtusszámba megy. Hatvanegy nap alatt sikerült neki. Taxival ment mindenhová, a legjobb helyeken szórakozott, a legjobb anyagokat vette, fizetett boldog-boldogtalannak. Nemrég, rosszkedvében mondta: egyetlen célja van még. “Annyi lóvé kéne, hogy vehessek vagy öt pakk heroint. Aztán beadnám az aranylövést.” Harmincegy éves.

Szipuzás elzárás és szülői felelősség

– Tizenhét éve fújok, és még mindig haluzok – mondja.

– Vannak visszatérő hallucinációid?

– Csak azok vannak. De ez már nem is halu, ez valóság. Látom, hogy ki vagyok valójában.

– Ki vagy valójában?

– A sötét … (valami francia nevet motyog bele a zacskóba, nem értem) reinkarnációja vagyok, Hermész tanításának továbbéltetője. Hermész Triszmegisztosz, érted. Az emberiség ősi tudása, érted. Kérdem, mit fogyasztanak még.

– Füvet, ha van – mondja Zoli. – Az jó, azzal el lehet hülyéskedni.

– Nem parázol tőle?

– Á – rázza a fejét. – Figyelj, akárkit leparáztatok, de én nem parázok.

Parának a narkósszleng a pánikrohamot nevezi (talán a paranoia szóból), ami gyakori velejárója a marihuánafogyasztásnak, főleg labilis idegrendszerű egyéneknél. Ilyenkor a kábítószer-fogyasztó úgy érzi, minden és mindenki ellene van. Ez a fű esetében egy-két óráig, erősebb hallucinogéneknél, amilyen például az LSD, öt-hat óráig is eltarthat, némely esetben idegösszeomlást okozva. Sok para végződött már öngyilkossággal. Bár a szipusok nemigen beszélnek róla, súlyos pararohamokat okozhat a toluol is. Egy középkorú nő – aki azóta abbahagyta a toluol, nevezetesen a Technokol Rapid fogyasztását – egy ilyen roham alkalmával csaknem az összes haját kitépte. A toluol okozta látomások ugyanis nagyon színesek, plasztikusak. “Iszonyatos volt – mesélte a nő -, vámpírokat láttam, és a gyerekemet darabokban.”

– De legjobb a nyalcsi. Ő főnök, érted. Az operatőr. A nyalcsi – mondja Krézi.

Négy-ötezer forintért jutnak egy adag “nyalcsihoz”, azaz heroinhoz. Van ezerötszázért is, csak az gyenge minőségű. A fene akar mosóport lőni, mondják. Mindkettejüknek van folyamatban levő bírósági ügyük, főleg lopások miatt. Zoli nemrég eladta a személyijét háromezer forintért. Kajás volt, mondja, a Krézi meg szomjas, kellett a pénz. Zoli elsírja magát.

– Eladtam a személyimet – ismételgeti. – Utálom az egészet, érted, hogy megint oda kell menni este a Moszkvára, és elkezdeni a szöveget, hogy “figyelj, ne haragudj, nem volna egypár forintod?”

– Utálsz tarhálni?

Vállat von. Az attól függ, mondja, milyen kedve van az embernek. Ez is egy munka. Az eredmény attól függ, mennyire van formában az ember, meg hogy hányadika van.

– Én szeretek tarhálni – mondja Krézi. – Budapest tíz… nem, öt legjobb tarhása közt Krézi ott van – mutat hüvelykujjával önmagára, és az ötliteres műanyag kannából ismét hígítót tölt a zacskóba. Elgurul a kupak, visszaadom neki. Krézi látványosan tarhál, lábát, akár valami akrobata, a nyakába fűzi; alulról, vigyorgó arccal néz a járókelőkre. A múltkor egy részeg csöves azt kiáltozta mellette: “Hölgyeim és uraim! Itt a szenzációs, fantasztikus Krézi, aki ismét magánszámmal kápráztatja el önöket!” – és dőlt a pénz.

– Dolgozni? – néz rám Zoli. – Hogy? Persze, hajnalban, ahogy a Krézi szokta mondani, frissen kipattanok az ágyból, elmegyek nyolc- meg tízórázni a kőműves mellé, aztán hazajövök. Csakhogy akkor hol tudtam kipihenni magam, hol tisztálkodtam, hol ettem, hol ittam egy sört, hol néztem tévét? Erre senki sem gondol. Csak azt mondják, menjek dolgozni. Én meg: jó, adjál munkát. Na, erre nem mondanak semmit.

szipus

A múlt héten megjelent itt a Szellemtelep tulajdonosának, egy vállalkozónak a megbízottja, és közölte a csövesekkel: el kell tűnniük, különben rendőrrel viteti el őket. Ma jár le a határidő, még nem jöttek a rendőrök.

Krézit és Zolit a terveikről kérdezem. Csönd lesz megint, csak a zacskó zizeg.

– Nekem volt egy ügyem – mondja aztán Krézi -, azért nemsokára elvisznek Állampusztára. Hát ott szeretnék raktáros vagy mosodás lenni.

– Én meg elmennék Debrecenbe – szögezi le Zoli.

Debrecenben van a Baptista Szeretetszolgálat reintegrációs otthona, ahol lakni lehet a munka mellett, tisztálkodni, pihenni, tévét nézni. Csak két feltétel van: az absztinencia és a rendezett papírok.

Zoli azt állítja, ha volna rendes lakása, családja, munkája, rögtön abbahagyná a szipuzást. Elmeséli a történetét: elvált szülők gyermeke, öt testvére van, az apját nem érdekli, mi van vele. Ő meg azért sem foglalkozik a szüleivel, mondja. Huszonöt éves.

– Krézivel olyanok vagyunk, mint a testvérek – mondja. – Ha van egy darab kenyerem, a Krézinek is van. De a történetemet, hogy miért vagyok az utcán, ő se tudta eddig.

– Kérdeztem? – szól közbe Krézi.

– Nem, Krézi. Nem kérdezted. – Zoli szájához emeli a zacskót. – Ha fújok, olyasmit látok és érzek, ami a valóságban nincs. Meg tudom csinálni a saját világomat. És ez az én világom, érted.

– De ehhez kell a zacskó – fűzi hozzá Krézi.

– Kell – hagyja helyben Zoli. – Ez a szar zacskó az egész világunk, Krézi.

– Pengék vagyunk – szól Krézi egy kis csönd után. – Mi vagyunk a pengék – ismétli, és nem tudom eldönteni, komolyan mondja-e. Mindketten bólogatnak, fújnak. Feketerigó száll a bejárathoz, kettőt-hármat csiccsen. Jól mutat a fehér havon a sárga csőrével.

– Tyuk-tyuk madár, így hívom – mutat oda Krézi. – Én szoktam etetni. Néha bejön egészen a matracig…

VÉGE

Szerző: Frances Heali-Horror és Sáfár Attila

Utazás a sötétbe: drogosok Magyarországon 1. rész.

2010/12/04

Kilátogattam a Moszkva térre Komáromi Krisztiánnal, a Baptista Szeretetszolgálat munkatársával mivel mostanában rengeteg hajléktalan drogost láttok az utcán. Felkeltette az érdeklődésemet, miként jutnak kábítószerhez, és hova süllyedhetnek az emberek. A cikk közös munka Sáfár Attilával. Ajánlom eme írást Patrik (Hopa) Horváth-nak és azoknak akik vele együtt élvezik a kábítószereket.

hajlektalan

A drogvilág legalsó rétege a szipusok világa. Meglepő, de ma már a nincstelen csövesek között igen sokan hódolnak a heroinfogyasztás költséges szenvedélyének. A szinte állandó delíriumban élő hajléktalanok gyakran a herointerjesztő hálózatok utolsó láncszemei.

Kopaszt keressük a Kalefon. Süt a beton a hidegtől, esteledik. Kopasz a Moszkva tér egyik ismert figurája, szipus, amellett mindent fogyaszt. Komáromi Krisztiánnal, a Baptista Szeretetszolgálat munkatársával először a helyén próbáljuk elérni, a 61-es villamos megállójánál, egy betonficakban. Oda szokta kirakni a fotelját, s órákig csak ül, nézi a járókelőket és "fúj": arcához emelgeti zacskót rejtő kabátujját. Most csupán a szétszórt csikkrengeteg, konzervdobozok és egy fagyott vizelettócsa jelzi, hogy itt járt. Krisztián kabátot hozott neki.

Toporgó csövesek az újságárusnál, odamegyünk. Kopasz mindjárt jön, csak dolga van. Az utcalakók megkérdik, mit hoztunk.

– Egy kis kaját simán elfogadnék – mondja egyikük.

Krisztián kicsomagol, édes aprósüteményt vesz elő (magas a tápértéke, mondja), és meleg kesztyűket, sapkákat húz ki szatyrából. A közhiedelemmel ellentétben a csövesek télen nem szeretnek meleg helyre menni, s ha öszszejön egy kis piára- vagy kajáravaló, csak egyikük megy be a boltba. Kint meg lehet szokni a hideget, de fűtött helyiségből nagyon rossz kijönni. Egy lány is van a csapatban, valamikor szép lehetett; erősen be van rúgva vagy állva. Bizalmatlanul méreget a kapucnija alól. Egy pocakos, sebes arcú csöves beletúr Krisztián szatyrába, úgy fogják vissza a többiek.

– Kiosztanám a sok szegény havernak – mondja a sebes arcú.

Krisztián nem ad több kesztyűt – később megmagyarázza: csak eladnák, elcserélnék italért vagy anyagért. Ilyenkor jönnek munkából az emberek, egyre élénkebb, sűrűbb a forgalom a téren. Feltűnik Roki, egy kancsal, huszonéves, talpig feketébe öltözött fiú.

– Hol a patkányod? – kérdezi tőle Krisztián.

– Megszökött. Velem aludt egy csomó ideig. De egy ideje nem találom. Roki huszonöt éves, nyolcadik esztendeje van az utcán. Egy félbehagyott építkezésen lakik sokadmagával. Vidéken él a mostohaapja, de nem megy vissza, mondja.

– Inkább itt rohadok meg. Pedig tetű egy élet ez, fázni örökké! Roki szipus, de azt állítja, bármikor abbahagyhatná. Egyébként minden szipus ezt állítja. A nyolcvanas években a Technokol Rapid, a kilencvenes években egy csavarlazító volt a sláger, manapság főleg nitrohígítót lélegeznek be, mert az viszonylag olcsó. Egy felnőtt szipus naponta egy litert elfogyaszt belőle. A szipusok panaszolják, hogy egyre rosszabb az anyagok minősége – a cégek ugyanis igyekeznek mind alacsonyabb toluoltartalmú termékeket előállítani. A toluol olyan szénvegyület, amely hallucinációt okoz, s ezt a tapasztalt fogyasztó akár irányítani is tudja. Roki azt mondja, ő egy ideje nem hallucinál. Csak azért fúj, mert akkor nem fázik annyira. Egy ismerőséről mesél, aki tűzrajzokkal szórakoztatta a Kalef közönségét: hieroglifikus ábrákat firkált a betonra, és meggyújtotta őket. Egyszer aztán annyira "befújt", hogy nem vette észre, amikor a zacskóból ruhájára csorgott a hígító, és belobbant a cigarettától. Így halt meg.

Képkivágás

Most éppen Fókát, a csövespopuláció egyik kulcsemberét gyászolja a Moszkva tér. Mindenki szerette, vagy legalábbis mindenki ezt állítja. Piás volt, szétrobbant a mája, mondja egyikük. Tüdőgyulladás vitte el, így a másik. Ami biztos: a nyilvános vécében halt meg, éjszaka. A hajléktalanok fenyőágat, virágot, gyertyát hordtak a nyilvános vécé rácsához, valaki egy plüssfókát is odahelyezett.

Roki azt mondja, neki már nincsenek érzelmei. Megkeményedik az ember, teszi hozzá. Nem sírt akkor sem, amikor meghalt a nevelőanyja. Egyébként föl sem fogta még a Fóka halálát, olyan érzése van, hogy csak elutazott pár napra vidékre. Roki elnézést kér, de – mint mondja – melózni akar. Ilyenkor lehet a legjobban tarhálni.

A csövesek faarccal veszik tudomásul, ha nem kapnak, ahogy azt is, ha kapnak. Igyekeznek a biztonsági kamerák látóterében maradni, mert félnek. A szövegük nagyon vagány, de félnek, mert sokszor megverték már őket, és nemigen tudnak védekezni, legyengültek a hidegben.

Továbbállunk. Hogy Kopasz mikor jön, bizonytalan; a "mindjárt" az utcalakók nyelvén fél napot is jelenthet. Az idő itt nem számít. Megvirrad, telik a nap, aztán besötétedik, és addigra valamit keresni kell. Az anyagosok sem élelemmel, sem búvóhellyel nem törődnek, amíg a szert meg nem szerezték. Aztán pedig már elvannak valahogy, bárhogy.

Talán a mindig osonva közlekedő csövesek miatt nevezik Szellemtelepnek Kréziék búvóhelyét. A lakótelep tövében egy hatalmas, évekkel ezelőtt félbehagyott építkezés; mellette, a dombon gyerekek szánkóznak. Kipirult arccal kérdezi az egyik, hová megyünk. Csak körülnézni, motyogjuk.

A drótkerítés kihajtva, leereszkedünk a bokáig érő hóban a garázssorhoz. A domb tövében egy döglött heverő, kibelezve, égnek álló lábakkal. Az egyik garázs irdatlan bejáratán takaró függ, egyetlen takaró, semmit sem fog fel a hidegből. Amint belépünk, mellbe vág bennünket a tömény hígítószag. A vakító hó után szokni kell a félhomályt; csaknem felbotlom egy hideg, rozsdás kályhában. Rongy-, papír-, konzervdoboz-, üveg- és egyéb hulladékkupacok közt keskeny csapás vezet a garázs végébe, ahol két ember fekszik, takarókkal, hálózsákokkal, pulóverekkel letakarva. Közelebb megyünk. Félkönyéken támaszkodnak, mint valami groteszk ókori lakomán, az arcukra-szájukra fogott zacskó összelappad és kidagad, összelappad és kidagad. Megszólítjuk őket, leeresztik a zacskót, és csak néznek – különös, a szemük tiszta, majdhogynem szép, pedig iszonyatosan be vannak fújva. Lassan, erőtlenül mondanak valamit. Mintha egy láthatatlan, széles folyó túlpartján lennének, ahonnan csak hangfoszlányokat sodor át a szél.

Embertelen hideg van. A toluol viszonylag hamar kitisztul a fejből, annyira legalábbis, hogy kommunikálni lehessen.

– Vonalat nem adok ki – feleli az egyik fiatal férfi (Zolinak hívják), mikor elmondom, miért jöttem. A hajléktalanok gyakran a drogterjesztőlánc utolsó szemei. Ellentmondásnak tűnik, hogy egy hajléktalan heroint fogyaszt, hiszen ez a legdrágább anyag – egy függő napi adagja tíz-tizenötezer forintba kerül. Viszont az utcalakók kábítószer-fogyasztása ingyenes is lehet, amenynyiben vállalják, hogy naponta meghatározott számú csomagot kapnak a fölöttük álló dílertől, és esténként elszámolnak a pénzzel. Ehhez stabil vevőkört kell kiépíteniük, ami sokaknak sikerül is, minden mentális problémájuk ellenére. Ha ugyanis anyagszerzésről van szó, a mégoly elesett kábítószerfüggő is meglehetősen jól emlékszik nevekre, arcokra, sőt képes a megbeszélt időpontban pontosan érkezni.

Holnap 21 órakor folytatjuk, mivel e cikksorozat nagyon hosszúra sikeredett…

Szerző: Frances Heali-Horror és Sáfár Attila

Rampage party! Figyelem, minden gothmetal rajongó!

2010/07/04

A Gothmetal rajongóknak ajánlanám a keddi
szervezésem a Diesel Clubban !

Üdv:
Hekkky Rampage

Rampage Party: Summer Grunge vol V.
Helyszín:Diesel Club Nagyterem
Időpont:2010. július 6. 19:00

[fizetett hírdetés]


%d blogger ezt kedveli: