Archive for the ‘Interjúk’ Category

Szubjektíven Kierra Wilkinson- az első videointerjú

2010/04/13

Ebben az egyszínű, unalmas blogger-világban akartunk alkotni valamit, amit eddig még talán egy blogger sem.
Videóra vettük az interjút Kierra Wilkinsonnal, amit most meg is osztunk veletek.

Sam Heali interjú 2. rész

2010/03/29

Az első részt lásd egyel lejjebb, vagy erre a linkre kattintva.

Sok rajongód van? Gondolok itt arra az ominózus klubra EmoVipen, hogy “Sunázunk Máté”.
S.H.: Hát van. Ne tudd meg, néha miket élek át. Múltkor is egy vadidegen lány az utcán elkezdett sikongatni, hogy “Ez a Máté!!!”.

A családod hogy viszonyul ahhoz, hogy te most emo vagy? (Megjegyzés: Csak mert olyanokat is hallani, hogy egyes szülők nagyon is rossz szemmel nézik az emo stílust)
S.H.: Remekül. Apukám nagyjából hozzá van szokva, mivel sokat van Németországban, és ott ugye mások a viszonyok mint itthon. Igaz, ott is sok extrém illetővel találkozni, hisz egyes emberek a viszonylag kicsi fejükhöz 80 centiméter átmérőjű hajkoronát illesztenek. Anyukám és testvérem is jól fogadta. Ők annyit mondtak csak, hogy mindegy, mit csinálok.

Ki a példaképed?
S.H.: Chris Dakota és Sam Llansing. Jó volna úgy kinézni, bár szerintem a puszta lényük is irigylésre méltó.

És végezetül, lenne egy kicsit infantilis kérésem. Kérhetek egy sign-t?
S.H.: Igen, persze. Ez alap. 😀

Köszönöm szépen az interjút, és további sok sikert Neked az EmoVippel!

Chris Deviant

Sam Heali interjú 1. rész

2010/03/28

Sam Heali, alias Bangó Máté, az emo és emo közeli emberek közt méltán híres EmoVip közösségi portál alkotója és kitalálója. Az interjút sajnos el kellett csúsztatni, mert a Save Our Style-nak kellett a hely, de most, hogy ama csodálatos rendezvény lezajlott, szeretném, ha nagy szeretettel fogadnátok:

Sam Healit, az EmoVip kitalálóját és megvalósítóját!


Az EmoVip számokban:
Tagok száma: 5154
Összes fénykép: 22503
Összes videó: 572
Összes klub: 231

Először is, honnan jött az ötlet az EmoViphez? Volt valami konkrét indíttatásod elindítani egy ilyen jellegű közösségi portált?
S. H.: Őszintén az egész egy ismerkedő oldalnak indult, mint például a találka.hu, de aztán úgy vettem észre, hogy ezekből nagyon sok van, és feleslegesnek gondoltam egy újabbat létrehozni. Nézegettem a külföldi emo oldalakat mint például az  emopunk, vagy emoscene és megfigyeltem, hogy nincs ilyen jellegű magyar oldal. Ez azt eredményezte, hogy létrehoztam az EmoVipet.

Van valami komolyabb terved az EmoVippel a későbbiek folyamán?
S.H.: hát ez az egész oldal egyetlen ning rendszerről megy és amint pénzt keresek megveszem. Le lesznek szedve a fölösleges reklámok, és a kinézetet is megváltoztatnám. És az egész oldal neve az lesz, hogy emovip.hu, nem emovip.ning.com .

Nos, ha nem vagyok túl indiszkrét, térjünk át a személyedre. Te pontosan minek is vallod magad? Emonak, scenenek, vagy minek?
S.H.:
Emonak.

Akkor megkérdezhetem, hogy Te mióta és hogyan lettél emo?
S.H.:
A sok megbántás, meg félelem és hasonlók miatt. Világéletemben érzelgősebb voltam az átlagnál, és ebből kifolyólag sok megbántás és csalódást kaptam más emberektől. Szóval, ha azt vesszük, mindig is emo voltam, csak nem így néztem ki.

Te mint Emo, hogy éled meg az emberi intoleranciát? Sok támadás ér Téged is?
S.H.: Engem személy szerint nem érintett még különösebben testi sérelem, inkább olyan esetek voltak,  hogy beszóltak egy “emot,” vagy rámüvöltöttek, hogy “ÍMÓÓÓ!!!” , vagy a jelzőt nagyon erősen megnyomták, mintha meg akarnának félemlíteni. De rendszerint mindig van valaki velem, nem lenne arra lehetőség, szerintem, hogy megverjenek.

Folytatás holnap.

Chris Deviant

Sam Heali interjú beharangozó

2010/03/23

Üdv mindenkinek!

Gondoltam csinálnék egy interjút valakivel, akivel még nem készült, és mégis méltó a hírnevére, hisz valami olyasmit hozott létre, ami egyedi a magyar internetezők körében. Egy közösségi honlapot, emoknak, melyet EmoVipnek keresztelt el. Mondják, hogy nem nagy dolog ning-en egy hálózatot létrehozni, de maga az ötlet rendkívül kreatív és egyedülálló, így mindenképp szerettem volna egy interjút vele.  Szóval, fogadjátok nagy szeretettel következő interjúalanyunkat:

Sam Healit alias Bangó Mátét, az EmoVip kitalálóját!

Chris Deviant

Domsleepless Interjú, avagy bemutatok egy különc, igazi EMO-t. 3. rész.

2010/02/20

Frances Horror: Napjainkban egyre több stílus alakul ki, melyek nem épp békések. A fiatalok körében egyre jobban kirajzolódnak a kontrasztok. Gondolok itt arra, hogy manapság mindennapos a tettlegesség, az ifjak között, akik nem ugyanazt gondolják. (Itt szeretném kiemelni, hogy ez főleg és elsősorban a 20 év alatti korosztálynál figyelhető meg!) Egy reggelen a VI. kerületben jártam és egy iskola előtt haladtam el. Szemet szúrt, hogy a főbejárata előtt egy rendőrautó várakozik. Nem értettem miért. Megálltam, és várakoztam néhány percet. Nem mondok sokat nagyjából öt perc telhetett el, mikor az iskolából egy tanárnő rohant ki a hatósági szervekhez, és azt kiabálta: „Jöjjenek, Jöjjenek, megint verekszenek, és a kés is előkerült már” A szám tátva maradt, naiv gondolkodásommal sosem hittem volna, hogy ilyen megtörténhet egy iskolában, és arra sem, hogy rendőröknek kell strázsálnia a bejárat előtt, hogy ne ontsák ki egymás életét a tanulók. Veled fordult már elő olyan eset, hogy beléd kötöttek, és ne adj isten, ez tettlegességig fajult volna? Milyen a biztonság a ti iskolátokban?

Domsleepless: Kötekedések mindenkivel előfordulnak és nem csak akkor, ha feltűnő külsejű. Legutóbb tavasszal volt egy félreértés okából adódó bunyóm az egyik skinhead ismerősömmel, amit állítólag a hírekbe is megemlítettek, de az óta nincs para. Nem nagyon szoktam benne lenni az ilyenekben, és ha régebben kaptam is beszólásokat a hajam vagy a haveri köröm miatt azok mára már elmúltak. A sulimban mindenki toleráns, nincsenek kötekedések, mert mindenki megbeszéli a másikkal higgadtan a problémáit vagy megtartja magának a véleményét és ez így van rendjén.

Domsleepless

Frances Horror: Gondolataim szerint tervek nélkül egy ember elveszett. Ha nincs az életben, ami motiválja, akkor könnyen nyúl az alkoholhoz és a drogokhoz. Hiszen az élet mivoltát az önmegvalósítás képzi. Én elégedett lehetek eddigi életemmel, mivel nagyjából mindent sikerült megvalósítanom, amit szerettem volna. A jövőre nézve is vannak további komoly terveim, melyeket sosem fogok feladni. Neked melyek a legfőbb céljaid az életben, melyeket megvalósítanál?

Domsleepless: Először is végezni a sulivalJ Azután kimenni külföldre, elsősorba Amerikába, ahova idén nyáron is kinézek 1 hónapra. Mivel nem itthon tervezem a jövőmet.  Az angol szerencsére nagyon jól megy, néha jobban szeretek angolul beszélni, mint magyarul.  Újságíró lennék elsősorban, de a lényeg, hogy a médiában mozogjak. Ez való nekem. Egyébként úgy néz ki, hogy végre megvalósul a zenekaros tervünk, (nem mondhatom el kikkel) amit már nagyon rég tervezünk és remélem azzal is lesz valamiJ

Frances Horror: Ha maradt olyan gondolat, melyet meg szeretnél osztani az olvasókkal, vagy pedig lenne olyan személy, akit ezen interjún keresztül is szeretnél üdvözölni akkor ezt most, írd le.

Domsleepless: Légy nyitott mindenre, attól, mert követsz, egy irányzatot még nem kell másokat koppintanod, legyen önbizalmad, saját véleményed és ne hallgass másra csak önmagadra meg persze rám

Csók a családnak

Frances Horror: Nos, köszönöm a válaszokat. Bátran kijelenthetem, te voltál az első olyan beszélgető partnerem, akihez a gondolataim közel állnak. További sok sikert szeretnék neked kívánni az életben, és kívánom neked, hogy minden álmod valósuljon meg melyeket elképzeltél.

Domsleepless korábban írt cikkét az EMO-ról itt tekinthetitek meg 1 rész, 2. rész

VÉGE

Szerző: Frances Horror


%d blogger ezt kedveli: