Posts Tagged ‘életem története’

Frances a vámpír. – avagy életem igaz története. 4. rész.

2009/04/28

Nem tévedtem, a fűrész üzem az újjá épülő Atlantában tökéletes üzletnek bizonyult. Nem vagyok rá büszke, de rabokat béreltem a börtönökből, az olcsó munkaerő reményében. Sajnos akkoriban már a néger munka megfizethetetlen volt. A rabokat hozták a jenkik láncra verve, némi élelem és minimális fizetség adó gyanánt, és Atlanta újjá épülhetett. A halandó emberek nem is sejtették, hogy két nem e világi, halhatatlan, gyilkos lény gazdagodott meg a háborún. A városban, több házat is építettem magunknak, Ákos tökéletesen berendezte azokat, damaszt terítők, a legújabb Párizsból hozatott lakberendezési tárgyak. Abban az időben minden csodálatosan alakult. Jómagam, nem gyilkoltam embereket, hanem állatok vérén tengődtem, míg társam, naponta átlagosan két halandóval is végzett. Sokszor groteszk módon tette. A vadászatból hazahozta, áldozatait, az asztalfőn foglalt helyet, maga mellé ültette, az ájult halandót, csuklójából a vért kristály pohárba folyatta, mintha egy hordót csapolna. Minden egyes alkalommal megkínált engem is, és én megittam, nem tudtam ellenállni, bár emberi mivoltom mi megmaradt

Atlanta építése

Atlanta építése

Az életem, kezdett üressé, egyhangúvá válni, éreztem valahogy változtatnom kell. Európába vágytam, felkutatni a többi hozzánk hasonló kárhozott teremtést. Könyvtáram hatalmas volt, tartalmazta az összes, vámpírokról irt elbeszélést, amiknek természetesen jó része badarság volt, mégis egy dologban egyeztek. A kiindulási pont, és a történetek helyszíne, a kárpátokba kalauzolt el, Transzilvániába. Sok dologgal nem voltam még tisztában a vámpírlétemmel kapcsolatban, nem tudtam, hogy lehetséges meghalnom, bár ez utólag átgondolva dőre gondolat volt, mert valljuk be őszintén, hogy halhatna meg egy halhatatlan lény? Mégis úgy éreztem, Ákos tudja a megoldást.

Egy éjjel, feltettem neki a kérdéseket. Hogy lettél vámpír, hova lett, ki téged azzá tett, hogy halhatunk meg? Ákos sosem mondta el nekem a titkot, talán azért mert nem akart elveszíteni, vagy mert félt, hogy bosszúból megölöm, – nem tudom. Feldühödtem, és közöltem vele, elhagyom, Európába utazok, és ott kutatom fel a gyökereinket. Ákos harsányan felnevetett! – Nem hagysz el engem, te nem jöttél még rá, hogy a rabszolgám vagy? – Mikor ittál a véremből azzá váltál, emlékszel még? – Forró ölelésemre, mikor szívünk együtt dobogott, akkor érezted, a részemmé váltál. Mi tagadás, igazat beszélt. Kértem utazzon ő is velem, Ákos beleegyezett.

A vészívó

A fűrész üzemet, és a csodálatosan berendezett házakat Atlanta fő utcáján eladtam, jegyet váltottunk a legszebb luxus hajóra, mi Európába indult. Visszalátogattam, az ültetvényre. A házban már régóta nem lakott senki, a rabszolgák eltávoztak a túlvilágra, ujjakra pedig nem volt szükség. A berendezés mit sem változott, ugyanazok a bútorok helyezkedtek el mik akkor voltak divatosak, még csodálatos fiatal éveimben, mikor családunk az álmok világában élt. A fotelok fehér lepedővel letakarva, a szekrényeket és a használati tárgyakat finom por borította. Furcsa vízióm támadt, hirtelen benépesedett az öreg ház, ott volt mindenki, aki szeretett, és akiket én is szerettem, a háborúnak nyoma sem volt. Felhőtlen boldogság ült mindenki arcán. Pezsgővel kínáltak, és nekem az volt a legnagyobb gondom, melyik ruhámat öltsem föl, az esti bálra. Az álomkép szertefoszlott, le kellett dőlnöm, mert hirtelen gyengeség fogott el. Ákost pillantottam meg az ajtóban. A szemébe néztem, kecses mozdulatokkal, odalépett hozzám, átölelt, és a fülembe suttogta. – Tudom mit érzel, rám mindig számíthatsz, én veled maradok örökre. Meglepődtem ezeken a szavakon, az a sok idő, mit a reménytelenségben töltöttem, most új reménnyel kecsegetett. Ákost olyannak láttam, és éreztem, mint azon az éjjelen a háborúban, mikor kecses mozdulatokkal, közeledett és halált ígért. Most értettem meg igazán, milyen szerencsés vagyok, vele élhetek boldogságban, az idők végezetéig.

Hajnalodni kezdett, lóra pattantunk, ekkor láttam utoljára Rosdent.

Folytatjuk…

Szerző: Frances Horror.

Reklámok

Frances a vámpír. – avagy életem igaz története. 3. rész.

2009/04/24

A háború véget ért. Bekövetkezett az ami ilyenkor mindig. Az emberek elfelejtették miért is indult. Atlantát felgyújtották, három napon keresztül égett, és mikor a lángok elaludtak, egy új világ köszöntött be. Minden amiben hittünk, és az életvitelünk, eltűnt. Az utcákat jenki söpredék árasztotta el. Egy úri hölgy még gardedámmal sem tudott végig menni az utcákon, anélkül, hogy a felszabadított néger rabszolgák, vagy a fehér söpredék, ne tett volna nyálcsorgató szaftos megjegyzést.

Dadám a jó öreg Mami, ki rabszolga volt, de családtagként tekintettem rá, sírva tudatta, anyám halálát, és hogy apám megőrült.

Emlékszik még a jószág felügyelőnkre, John Burton-re – mesélte a néger öregasszony – fattya született, egy Atlantai lánytól. Édesanyja gondozta, tüdőgyulladást kapott, és elhunyt. Mikor édesapja, megkapta ezt a szomorú hírt, nem tudta feldolgozni, és belebolondult. A rossz hír, mélységesen megrázott, de Mami folytatta, a történetet.

Amikor a harcok Rosdent mellett folytak, a jenkik a házunkban rendezték be a főhadiszállásukat, és mikor tovább álltak mindent magukkal vittek. A Rabszolgák elmenekültek, csak mi a házi szolgálók maradtunk itt. Nincs mit enni, éhezünk. – Fejezd be! – utasítottam. Nem voltam képes tovább hallgatni a történetet. Sebes léptekkel, indultam az ültetvény fel. Tökéletes sötétség honolt, az égbolt felé fordítottam tekintetemet, öklömet a magasba emeltem, Állati módon üvöltve fogadtam meg, soha nem hagyom el Rosdent, mindent, ami szükséges megteszek, hogy ismét csodálatosan virágzó ültetvény legyen, mint a régi szép időkben.

Az áldozat

Titkomat, nem tártam fel, a ház népe és bolond apám előtt, ők érezték, hogy megváltoztam. Ákost különösképp nem kedvelték, szemeiben ördögi pillantásokat véltek felfedezni. Esténként, a közeli nyomortelepekre járt vadászni. Egy-egy alkalommal akár három embert is meggyilkolt. Hamarosan híre ment az el tünéseknek, és azt rebesgették, hogy a fura idegen Ákos, ki szedi áldozatait.

Egyik éjjel, Atlantába, a fogadóban mulattunk, Ákos két csodálatos teremtményt hódított meg. Ezek a nők nem voltak rongyosak, a legújabb Párizsi divat szerint öltöztek, drága parfüm illata lengedezett közelükben. Ákos elbűvölő modorával, teljesen levette őket a lábukról. Kértem ne gyilkolja meg e csodálatos teremtményeket, Úgy éreztem, ők az utolsó úri hölgyek, kik múltamra emlékeztettek. Bár teljesen tisztában voltam vele, kérésem semmit sem jelent a számára. Míg ő a lányokkal, mulatott, és pezsgőt ittak, én egy régi ismerőssel beszélgettem, ki az ujjá épülő Atlantában fűrészüzemet nyitott. Talán a legjobb üzleti vállalkozások egyikének bizonyult ez, és én nem gondolkodtam, rákényszerítettem, írja alá a fűrészüzem eladását bizonyító levelet. Ezek után könyörtelenül nyakába mélyesztettem éles fogaimat, és ittam a vérét, míg élet volt benne. Ákos eközben, az ölébe ültette, az egyik csodálatosan szép nőt, torkát összeszorította, másik kezével mozdulatlanságban tartotta a testet, külső szemlélő nem láthatta mi történik, avatatlan tekintet számára csóknak tűnhetett, mikor valójában a halálba küldte a csodálatos teremtést. Büszkén állt fel, az áldozat fejét félre hajtva, – barátnőd túl sok pezsgőt ivott – mondta, és a másik nő elé lépett.

Folytatjuk…

Szerző: Frances Horror.

Frances a vámpír. – avagy életem igaz története. 2. rész.

2009/04/23

Ekkor értettem meg, azért nem haltam meg a háborúban, mert ez a sorsom, az örök élet, ez nem lehet véletlen mondottam magamnak. Mi a neved kérdeztem? – Ákos – válaszolta a vámpír. – Régóta követlek, figyellek téged mikor aludtál, én melletted voltam, tudom, hogy vágytad a halált, de nem ért el, és önnön kezeddel sem tudtad kioltani az életed. Furcsa érzésem támadt, mintha egy nyitott könyv lennék a számára. – Elfogadom az ajánlatod, szeretnék örökké élni, látni a világot ahogy változik, fejlődni vele, alakulni, és idővel visszakapni áldott szerelmemet Mariannt. Ákos nevetett. Akkor még nem tudtam, valójában milyen ember ő, kiben önző gonoszság lapult. Ákos magához szorított, ismét a nyakamba mélyesztette fogait, Moccanni sem bírtam, az ájulás környékezett, ekkor kiharapta a csuklóját, ás az ajkamhoz emelte, – Igyál a véremből – mondta. A vére édes volt, mint a vörösbor, egyre jobban erőre kaptam, dobolást halottam mi egyre erősödött, csak később jöttem rá, kettőnk szíve egy ritmusban vert olyan hangosan mint az üstdob. Eltaszított magától, és a saját modortalan stílusában, szolt rám. – Elég legyen te őrült, meg akarsz ölni? Ahogy a vére fogyott, egyre gyengébben lett a szívverésé, míg nem az üstdobok teljesen elhallgattak. Ezek után Ákost még közelebbinek éreztem, vér voltam a véréből.

vámpir

A nap kezdett előbújni, a kopár sziklák mögül. – Ez lesz az utolsó napfelkeltéd, élvezd, – mondta Ákos. Kimentem az ültetvény verandájára, a testem egyre jobban égett. Halottam már arról, hogy a vámpírok nem bírják a napot. Én vakmerően szembe néztem vele, ruhámat ledobtam, és fürödtem a fényben. Ismét gyengeség tört rám, a hatalmas vérveszteség miatt, visszamentem a házba, ledőltem a díványra, édes álomba merültem. Ekkor álmodtam utoljára.

Este Ákos ébresztett, egyre rosszabb állapotba kerültem, Már nem csak a bőröm égett, hanem minden szervem. – Mi történik velem – kérdeztem. Ákos pökhendin nevetett, – ma éjjel átváltozol vámpírrá, és jobb ha beletörődsz, ezentúl rajtam kívül senkiben sem bízhatsz. Már hajnalodott mikor éreztem, Ákos leheletét, a karjaiban vitt, egy sötét szoba felé, hol egy tölgyfa koporsó állt. Beletett, én tiltakoztam. – Ne légy bolond! Ha nem itt alszol reggelre meghalsz. Belenyugodtam az újdonsült helyzetbe, Ákos mellém feküdt, és búcsúzóul ezt mondta. – Aludj békésen, és estére teljesen átváltozol. Lehunytam szememet, de a fájdalmat, mi új létemet hozta, nem tudtam elviselni. Torkom szakadtából üvöltöttem. Fájdalmam néhány óra leforgása alatt megszűnt, és békés álomba szenderültem.

Furcsa este volt, miután kimásztunk a tölgyfa koporsóból. Rideg és kegyetlennek éreztem magam, leírhatatlan módon kötődtem Ákoshoz. A néphiedelmekkel szemben, a vámpírlétet kevés veszély fenyegeti. Én jómagam kifejezetten kedvelem a kereszt formáját, sőt magamon is hordok egyet. Látom magam a tükörben, és a fakaróval ha átszúrnák a szívemet, akkor sem halnék meg. Az egyetlen kellemetlen létemben, a nappali világosság. A vámpírok bőre azért fehér, mert többszörös fényvédő faktorral rendelkezik. Azt gondolhatjátok, a koporsó is csak babona, pedig nem, az sajnos szükséges kellék életem során.

Kárhozotak

Ezen az éjszakán Ákossal útra keltünk, Rosdent felé (ez volt az ültetvényem neve), mert tudtuk, ott biztonságban lehetünk. Nem volt messze, de útközben, hogy éhségünket csillapítsuk, megálltunk vadászni egy nyomortelepen. Vártunk egy bokorba, míg áldozatunk elindult könnyíteni magán, Ákos villámgyors mozdulattal, mi emberi szem számára egyáltalán nem érzékelhető, veszett fenevadként döntöttel le áldozatát, Földön túli erejével, szorította magához, éles szemfogait a nyakába, mélyesztette, és szívta áldozata vérét. Jómagam is ott termettem, és beleharaptam a szerencsétlenül járt áldozat csuklóján lévő ütőérbe. Ittam a vérét, mit melegnek éreztem, Ákos rám kiáltott. – Nem látod, hogy meghalt? Ha halott vérét iszod te is meghalsz.

Már hajnalodott, bár ezt emberi szemmel még nem lehetett látni, mikor megpillantottuk Rosdent.

A szolgálók jó része megszökött, de a belső cselédség ott maradt, rajtuk kívül mindenki aludt már. Ágyba parancsoltam őket, Ákossal leraktuk a koporsókat, a hálószobámba, és halotti álomra szenderültünk.

Folytatjuk…

Szerző: Frances Horror.

Frances a vámpír. – avagy életem igaz története. 1. rész.

2009/04/22

El sem hiszitek talán, de életem történetét olvashatjátok végig, az elkövetkező napokban. Rászántam magam elmesélem nektek valójában ki is vagyok.

1861-ban vagyunk, messze Magyarországtól, Egy Amerikai város közelében melynek neve Atlanta. A kor amelyben megszülettem és felcseperedtem, egy olyan világ volt, mit már sohasem élhetek át. Ebben a korszakban éltek a gavallérok, és hölgyeik, egy álomvilágban, néger rabszolgáik, verejtékét kihasználva. Megélhetésünket, a gyapot biztosította. Számtalan rabszolgát tartottam, kik szerettek, sosem emeltem rájuk kezet, mert tudtam a legelveszettebb szolgáló az aki boldog, mert nem tudja, milyen is az igazi élet.

A hölgyek gyönyörű ruhakölteményekben jártak, ízléses szép kalapban, mi a legcsúnyább teremtést is két lábon járó tündérré varázsolta. Szinte minden hétvégére jutott egy bál, Mikor a hölgyek délutáni pihenőre vonultak el, az urak szivarozgattak, és másról sem beszéltek, mint a közelgő fekete ármányról amit később úgy neveztek Észak-Dél háborúja. Dél kapitulált, de a jenkik ezt nem engedték, hittek a szabad életben, vagy talán, irigyelték gazdagságunkat. Akkoriban én is úgy gondoltam, egy déli úriember felér akár tíz jenkivel is. Semmiképp nem figyeltem arra, hogy szavakkal nehéz csatát nyerni. Ellenségünknek fegyvergyárai voltak, hajóik, mivel kikötőinket, elfoglalhatták, és így is tettek. Nekünk nem volt másunk csak gyapotunk, és pökhendiségünk. Kedvesem, Mariann, kit tiszta szívemből szerettem, megérezte, hogy túlerővel szálunk majd szembe, és félt hogy odaveszek. Teljes hitemmel mondtam neki, ezt a háborút hamar befejezzük, és visszakapjuk csodás megszokott, szeretett életünket, és álmainkat, a gyapotföldek közelében.

Mariann

Mariann

Mikor harcba szólítottak minket, azonnal lóra pattantam, drága Mariannom, utánam futott, és megcsókolt, szíve tiszta szeretetével, oly tüzesen, szenvedélyesen mit még sosem éltem át eddig. Fülébe súgtam, míg besoroznak minket, legalább egy hét el telik. Nyugodtan indultam útnak.

Mikor hazaértem, szomorú látvány fogadott, Mariann, holt testét, pillantottam meg a vörös szalonban, felravatalozva, három pap imádkozott lelki üdvösségéért. Felém fordult az egyik, és ezt mondta, – Mariann, rettegett, hogy elveszít, és nem volt képes ezen tudattal élni tovább ezért a folyóba ölte magát. Kirohantam, a házból, térdre rogytam, fejemet letettem a porba, és torkom szakadtából üvöltöttem, éreztem, a háború vette el tőlem.

Másnap reggel, hogy a halált keressem, mivel önnön kezemmel nem voltam képes végezni magammal, bevonultam. Nem vártam meg semelyik ifjú gavallért. Számtalan csatában, részt vettem, láttam és kívántam a halált, de nem ért el. Mellettem ágyúk martalékai lettek bajtársaim, rajtam egyetlen karcolás sem esett.

Túl régóta, harcoltam már, utánpótlásunk egyre csak fogyott, bajtársaimon nem volt már csizma sem. A büszke Dél térdre rogyott, önnön magunk paródiájává váltunk, egy rongyos hadsereg! Egy este, a holdat nézve, mi vakító szürkeséggel sütött rám, rimánkodtam a mindenhatóhoz a halálért. A messzeségben megpillantottam, egy férfit, csodálatos kecses mozgással közelített felém. Ruházata felidézte bennem régi elfelejtett, életem, amit a divat, és szép ruhák jegyében éltem. Mikor közel ért, megrémített. Arca hófehér volt, tekintete rideg, tengerkék szemei izzottak. Megmagyarázhatatlan érzés fogott el, bármire képes lettem volna érte. Vonzott a személyisége, egyből ráébredtem, ő fog megváltani engem. Mélyen a szemembe nézett, és megpillantotta a melyről fakadó fájdalmat, mi bennem lakott, búgó hangján megszólalt. – Én megadhatom neked amire vágysz, a halált! Szívemet öröm töltötte el, azonnal elfogadtam ajánlatát. Kézen fogott, és elvezetett egy közeli birtokra. Mikor átléptük a küszöböt, átölelt engem, magához szorított, moccanni sem tudtam, éreztem teste melegét, fogait nyakamba mélyesztette, itta a véremet. Életerőmet elvesztettem, de vágytam rá, hogy igyon tovább, szívünk együtt dobogott, hozzá akartam tartozni, részévé válni. Ilyen csodálatos érzést, még nem éltem át soha. Szükségem volt rá. Testem elernyedt, karjaiban elájultam.

Ákos a vámpír

Ákos

Másnap este ébredtem fel gyenge voltam mint a harmat, a bőröm égett. Ő egy hatalmas fotelban ült, nézett engem, szeretető szavakat vártam tőle, de nem szólalt meg. Erőt vettem magamon felkeltem. – Azt ígérted végzel velem, lám mégis élek – mondtam. Nyájas modorban válaszolt. – biztos kívánod a halált? – Megajándékozhatlak az örök élettel, velem élhetsz gondtalanul, a döntést rád bízom.

Folytatjuk…

Szerző: Frances Horror


%d blogger ezt kedveli: