Életem nem túl valós története 3. rész.

Léptem egyet a végtelenbe és éreztem a nap utolsó sugarát, mely megvilágította arcom, a felhők narancssárgás árnyalatban úszva takarták el a gázóriást. Az utca lámpák bekapcsoltak és egy alig látható ösvényt alkotottak előttem az úton. Néhány perces séta után megérkeztem egy térre, ahol ifjú suhancok gördeszkáztak a padok között a félhomályban. Hallottam kacajukat, éreztem apró örömüket, ami szinte sugárzott az aurájukban, eme gondterhelt Földön. Megszorítottam egy kis műanyag dobozt a zsebemben, majd elővettem és kibontottam. A doboz oldalán tisztán láthatóak voltak a betűk: Vicodin. 2-3 szemet lenyeltem és visszazártam a dobozt és elraktam. Pár pillanat múlva alacsony alak közeledett felém. Hunyorogva szemléltem szürke pulcsiját, kopottas farmerét és tornacipőit. Lehuppant mellém és halkan köszöntött.Szótlanul átöleltem. Hiányoztál. – szóltam. Így ültünk perceken át és ültünk is volna, ha nem esik el az egyik srác a gördeszkájával. Felálltam és odasétáltam, majd felsegítettem.  Ahogy barna szemébe néztem, láttam fiatalságom hajnalát, az esetlen kisgyereket hatalmas tervekkel, csalódás mentesen, az egész világ csodáin csodálkozva és még érezve a meleg otthon éltető tüzét. Elmosolyodtam, hogy milyen csodálatos volt 10 évvel ezelőtt annyira egyszerűnek és naivnak lenni. Mi lett volna, ha nem növök fel ilyen gyorsan? Ha hagytam volna sodorni magam az árral és nem pedig a folyón felfele úszok, hátat fordítva az istenadta nép elvárásainak. Talán még most is boldog és üres lehetnék. Megbántam volna? Soha. Visszasétáltam a padhoz, megfogtam látogatóm kezét és bevezettem egy kissé füstös és zajos helyre. A pultostól kikértem a szokásos adagomat a Jack Daniel’s nedűjéből, valamint egy narancs juice-t, majd a 2 pohárral leültem az asztalunkhoz.

Ilyenkor nem számított semmi, teltek a percek, az órák és a poharak veszélyesen elkezdtek duplázódni. Hajnali 1kor partneremmel a távozást fontolgattuk, miután megpróbáltam felállni kissé megbillentem. Jól vagy?- hallatszódott a szokásos kérdés. Némán bólintottam. Fizetés után az utcára léptünk és kissé spiccesen elkezdtem búcsúzkodni, de kiáltást hallottunk nem messze tőlünk. Oda rohantunk, ahogy tudtunk, majd láttuk, ahogy egy nő fekszik az hideg aszfalton. Letérdeltem hozzá, míg partnerem szólni sem tudott a sokktól. A nő üreges szemmel nézett a bokrok felé, zöld pulóverén 3 folt látszott. Hozzá értem ujjaimmal, meleg érzést éreztem ujjbegyeimen, a számhoz emeltem és megnyaltam. Minden alkohol elpárolgott abban a pillanatban hajszálereimből, majd borús tekintettel felálltam és halkan szóltam: -Vér. Leültem a kőre és elővettem utolsó szál szivaromat és rágyújtottam. Előkerestem a mobilomat és tárcsáztam a 911-et. Egy nő szólt bele és elmondtam, hogy találtunk egy holttestet. A telefonhívás után felnéztem látogatómra, aki leroskadt mellém. Jól vagy? – kérdeztem. Pár pillanat múlva hangzott a rövid válasz: Nem és Te? – Én sohasem vagyok jól. Már elfogyott a szivarom fele, mikor megérkeztek a helyi szervek. A rendőrök kérdezgettek minket, mi pedig nemes egyszerűséggel válaszoltunk, hogy így találtunk rá. Még 20 percig ott álltunk és felvették az adatainkat, majd külön külön hazavittek minket. Beléptem a liftbe és megnyomtam a gombot. Felnéztem a plafonra és láttam, ahogy 2 légy a lámpa körül köröz, majd lenéztem és pár csepp vörös folyadékot láttam a padlón. Ujjammal hozzá értem, hideg volt és kissé alvadt. Kiléptem a liftből, lesétáltam az ajtónk elé és elfordítottam a kulcsot a zárban. Beléptem, de a villany égett. Elindultam balra a szobám felé a folyosón, majd benéztem a fürdőben, ahol épp valaki mosni készült pár ruhát. Ránéztem a ruhákra, majd az emberre és megint a ruhákra. A mai nap során már másodszor láttam véres ruhákat, jobban mondva harmadszor, ha beleszámítjuk a rajtam lévő ingen a pár cseppet, amik ujjaimról cseppentek le. Az a valaki szívélyes mosollyal nézett rám és megszólalt: -Szervusz Testvérem!

Üdvözlettel: Winti