Posts Tagged ‘jobbik’

Betiltották a Nagy-Magyarországos pulóverem

2010/03/12

Mai nap egy szokásos pulcsiban mentem be az iskolába. Sőt, direkt a Nagy-Magyarország-osat vettem fel ugyanis ma volt az iskolai ünnepség ami ugye az 1848.-as szabadságharcról szól. Az osztályfőnök a plakát miatt beszélni akart velem. A beszélgetés végén hozzátette hogy nem járhatok többet ilyen ruhákba. Természetesen közöltem vele hogy sajnos ez nem fog menni és hogy továbbra is hordani fogom az összes olyan ruhát ami nekem tetszik. Azt mondta hogy beszéljem meg az igazgatóval. Az osztályfőnök egyet értett velem sok mindenben, de sajnos nem ő a “guru”.

Az igazgató szünetben hívatott be az irodába ahol megkérdezte hogy mivel nem értek egyet. Elmagyaráztam neki normális hogy mi a gondom és hogy mivel nem értek egyet. Elmondtam neki hogy szerintem semmi gond sincs azzal hogyha magyar ember létemre felveszek egy Nagy-Magyarország-os pulcsit és hogy büszkén viselem ősi jelképeinket. Hangsúlyoztam hogy ezeknek a ruháknak semmilyen politikai értéke nincsen. Azt felelte hogy sok ember azt veszi le ezekből hogy szélsőjobbos vagyok és hogy ez sokaknak nem tetszik. Mondtam hogy egy normális magyar embernek nem lehet ellenére az öltözködésem. Egy kicsit vitatkoztunk. De legalább annyira együtt érzett velem hogy mondta hogy nagyon becsületre méltó hogy szeretem a hazámat és hogy ilyen dolgokat vallok.


A pulóverem amit tilos hordanom az iskolában

A beszélgetés végén azt mondta hogy ő nem fogja eldönteni hogy szabad-e nekem ilyeneket hordanom, ezért az ombudsman-nak fogja elküldeni a ruháim fotóját és majd ők megmondják hogy járhatok-e ilyen ruhákban. Hozzátettem a végén hogy nem érdekel hogy mit mond a szent ombudsman és hogy továbbra is fogom ezeket hordani az ombudsman válaszától független.

Az egész osztály fel volt háborodva ezen és a következő órán csak ez volt téma. A másik tanár szerint nem kellet volna felvennem pont az ünnepségen ezt a pulóvert. Kénytelen voltam közölni vele hogy direkt vettem fel most. Azt felelte hogy ne járjak olyan dolgokba ami miatt támadhatóvá válok.

Miért lenne magyarországon egy magyarországos pulcsi támadható? Meddig lesz ez így? Meddig kell tűrnünk az elnyomást? Szégyen hogy kinéznek saját hazámban és megrónak mert magyar jelképeket viselek. Úgy érzem hogy ez a normális hogy merek magyarnak lenni magyarországon. Elvégre nem idegen helyen vagyok, itt születtem és itt halok majd meg. Ostobaság a Nagy-Magyarországot a szélsőséghez kötni. Ez nem szélső dolog, ez magyar! “[…] Nem hajlok semmi szélnek, pusztító jégverésnek […]” – Kitartás! Szebb jövőt!

Ismét, mint az előző plakátos cikkben is mondtam, nem fogom hagyni magamat és továbbra is így fogok öltözni!

Pradox.info – Még mindig korlátok nélkül

2010/03/11

Pradox.info - Korlátok nélkül

Legfrissebb: Jobbik-os plakát miatt vittek le az igazgatóhoz

Pradox – “Nincs cigánybűnözés”

2010/03/03

Az aberált cigányok saját háza előtt verték meg a férfit, ok nélkül. De persze a sok idióta szerint nincsen cigánybűnözés. Majd a Jobbik rendet teremt, ha már a többi párt erre évek óta képtelen.

Karácsonyi Béla vagyok, sarkadi lakos. A Nemzetvédelmi Egyetemen tanulok. Egy ma megtörtént eseményre szeretném felhívni a figyelmét, ami szerintem elég szélsőséges.

A mai napon Sarkadon az édesapámat olyannyira megverték roma kisebbségiek a saját házunk előtt, hogy bekerült az intenzív osztályra.

Sajnos nem voltam otthon, mikor az esemény történt, de ennek ellenére nagyjából tudom vázolni a történteket:

Édesapám bent tartózkodott a lakásban, amikor felfigyelt arra, hogy a kutyánk hevesen ugat. Gondolta, megnézi, hogy mit. Kinyitotta az utcai ajtót, és 4-5 a fent említett kisebbségi csoporthoz tartozó egyént látott, akik, mikor meglátták az édesapámat, valami ilyesmit mondtak neki: “Takarodjál vissza!”.

Édesapám erre válaszolta, hogy ez az ő háza és azt csinál, amit szeretne. Ekkor megtámadták őt, és kirángatták a saját utca ajtajából, és olyannyira megverték, hogy vérrög keletkezett az agyában, az egyik szemére nem lát, a másikra meg homályosan. Ráadásul még a háza előtt húzódó esővíz elvezető árokban is elkezdték fojtogatni. A testvérem a segítségére sietett, és talán ennek köszönhetjük, hogy nem lett nagyobb baj.

A félig megvakított és félholtra vert férfi a baleset után pár percel

Szerző: Pradox

Melyik pártra szavazzak?! – Avagy Exacth Pradox és Chris Deviant vitája Frances Horror szemszögéből.

2010/03/01

Véleményem szerint nem bűn kampány időszakban írásokat és gondolatokat közzé tenni, s ezzel hozzásegíteni pártunkat ahhoz, hogy esetlegesen jobb eredményt érjenek el a négy évenként megrendezendő választásokon. Szerencsére nem vagyunk egyformák. Örömteli dolog ez, mivel ha mindenki ugyanúgy gondolkodna, hát kérem szépen, unalmas is lenne a világ.

Pradoxnak abban mindenképp igazat kell adnom, hogy a Jobbik nem kapott még lehetőséget arra, hogy bizonyítson, s talán ezt megérdemelhetik, hiszen ha visszatekintünk az elmúlt 20 évre, akkor világossá válik számunkra, hogy sem az MSZP-SZDSZ koalíció, sem pedig a FIDESZ, és az MDF nem volt képes radikális változtatásokat hozni. Egy dologra azonban mindhárom párt képes volt, botrányokat korrupciós ügyeket kitermelni, a saját zsebüket degeszre tömni, és az embereket a nyomorba dönteni. A rosszul megalkotott jogszabályok és a kiskapuk kihasználásával a cigány bűnözés soha sem látott méreteket öltött hazánkban. Felháborít, hogy azért dolgozom és adózok, hogy a lusta munkakerülő, munkanélküli vagy szociális segélyen tengődő cigányokat, kik azért nemzenek gyermeket, hogy mennél több juttatásban részesüljenek, eltartsam. Az ilyen körülmények között felnőtt cigányrajkók pedig mennek ki az utcára lopni, lehúzni a becsületes polgárokat. A cigányok manapság egyre jobban hangoztatják, hogy nekik megfelel így is az élet, hogy segélyeken tengődnek, és eszük ágába sincs munkát keresni. Persze nem is nagyon találnának, mivel országunk olyan nagyon nehéz helyzetben van, hogy már a magyarok is elvállalják azt a munkát, melyet korábban csak cigányok műveltek. A Jobbik beteges agyszüleménye a Magyar Gárda, mely egyértelműen az SS-re emlékeztet, és erre az országnak semmi szüksége nincs. Továbbá nem értek egyet a Jobbik, fasiszta közeli ideológiájával sem.

Chris Deviant liberális gondolatai, jobban közel állnak hozzám. Jómagam hiszek a kommunizmusban, mivel abban a rendszerben nem volt ekkora kontraszt az emberek között. Gondolok itt arra, hogy napjainkban vannak nagyon szegény és nagyon gazdag emberek, és ez nekem egyáltalán nem tetszik. Én a kommunizmust sokkal igazságosabbnak tartom, mint a kapitalista rendszert. Valahogy úgy érzem, hogy a magyarokra túl hirtelen szakadt rá ez a nagy, nagy, „szabadság”, és sokan azt gondolják, „szabadság=mindent szabad”, pedig ez nem így működik. A polgárok jó része nem képes azt a kis különbséget észrevenni a „szabadság” és a „mindent szabad” kifejezés között, mely igaz pici, és első látásra jelentéktelennek tűnik, mégis ezt a két fogalmat egy hatalmas szakadék választja el egymástól.

HétköznaPICSAlodások: Megahalt Kádár

Végszóra: Pradox vérmérséklete hevesebb, mint Chris Devieanté, én, aki ismeri őt már több mint egy éve, és az óta semmi összeütközés nem támadt kettőnk között, sőt nagyon sokat köszönhet neki ez a bolg, tudom tolerálni és fogom is. Chris Deviant viselkedése megfontoltabb, nem annyira harsány, inkább nyugodtnak, és ésszerűnek mondanám. Örömömre szolgál az, hogy két szöges ellentétben levő politikai nézet összecsapásának lehetünk tanúi, s így talán azok a választók, kik még nem döntöttek, melyik pártra szavaznak, közelebb juttatjuk a döntés meghozatalához.

Nagyon köszönöm, mindkettőtöknek, hogy a nyilvánosság előtt felvállaltátok a politikai nézeteket, és ez által emeltétek a Szubjektív Magazin színvonalát. Legmerészebb álmomban sem mertem gondolni, hogy ilyen jól működő csapatot sikerül összehoznunk, melynek ti ketten a legfőbb részévé váltatok.

Mivel több esetben az olvasók megkérdezték kire szavazok, ezért gondoltam most válaszolok. Még nem döntöttem, de két lehetőség maradt nyitva előttem. az egyik az MSZMP, a másik a Jobbik.

Szerző: Frances Horror

Pradox – Válaszom az előző bejegyzésre

2010/03/01

Ha Te igazi magyar embernek érzed magad akkor ne vegyél fel egy olyan polót akinek köze van a kommunista rendszerhez. Ugyanis a kommunizmus miatt nem egy és nem kettő igazi, becsületes hazafi vesztette életét. Még akkor is hogyha pont Che Guevara – val nem hozható összefüggésbe az egyikük halála sem. De Che Guevara összehozható a kommunizmussal ami pedig sok-sok magyar halálával.

Önmagadnak mondasz ellent. Ha Te annyira toleráns vagy akkor miért általánosítod az egész gárdát? Arra fel hogy pár ember (akik szerinted közéjük tartoztak, s koránt sem biztos) véleményed szerint gárdista volt?

Magyar Gárda

Továbbá az EU szar a magyarokra és tulajdonképpen basznak akármit is csinálni. Ennyit az Unióról ami állítólag annyira jó nekünk magyaroknak (a kormány szerint). Igaz hogy a Tesco az összes magyar terméket ki akarja szorítani, s mi magyarok megvédeni sem tudjuk mert a kormány rengeteg olyan papírt írt alá ami miatt egy csomó dolog nem lehetséges.

Minden ember aki tisztán lát és képes felfogni a dolgokat annak a Jobbik-ra kell szavaznia. Aki hülye azon nem lehet segíteni. Természetesen nem rád gondoltam. 🙂

Adjon az Isten: Szebb jövőt! – Hajrá magyarok, Hajrá Jobbik!

Cseggevár kösz nem kell, van sajátunk: Petőfi

Szerző: Pradox


%d blogger ezt kedveli: