Posts Tagged ‘mese’

A bronz szobor. – Egy aktuális mese.

2009/04/19

Régen, mikor meseországban még királyság volt, és a városunkban hercegség, történetünk ebből a korból származik.
Városunkban kopogtatott a változás szele, mit manapság is megélünk, a hőn szeretett demokrácia, urunk a herceg, nem volt ellene a változásoknak, de a gyalázat mi vele megesett, arra semmi esetre sem volt felkészülve. Szerette népét, és a nép is szerette őt, de a közelgő fekete ármányt nem győzhette le. Mint Oroszországban Miklós cárt, őt is elfogták és tömlöcbe vetették. Okuk nem volt rá, hacsak egy, a hatalom megkaparintása. A nagyhangúak céljuk elérése érdekében mindenre képesek voltak. Mintegy két éves fogva tartás után, mit a sors iróniájának köszönhetően saját várbörtönében töltött le, öreg hercegünkre bírái végül, kegyetlen büntetést róttak. A nemes kivégzés után, mit kötéllel hajtottak végre a nép szeme láttára,  testét nem temették el, hanem a róla elnevezett téren bronz köpönyeget kapott, és az új uralkodók gondolata szerint, örökkön örökké, ott állhatott volna a  kisváros főterén.
Mondhatom nektek, ezen iciripiciri téren, minek közepén a kivégzett herceg bronzba öltött teste állt, telis, telided virágok nőttek, csodálatos tuják burjánztak, az énekes madarak, dalától zengett, a város lakói örömüket lelték eme parkban, szívesen jöttek. Mindegyikük emlékben talán nyomot hagyott a régmúlt.

A Bronz szobor

A herceg

Néhány emberöltővel később, mikor a polgármester arra sétált, a megválasztását erősen támogató, társasággal, megkérdezték, mitől ilyen élethű ezen szobor? Ekkor a köztiszteletben álló személyiség rápillantott, s nem hitte amit lát, a bronz szobor mosolygott. Becsületes ember lévén elmesélte, az ősrégi történetet.
Ebben a pillanatban egy madár szált hercegünk szobrának jobb vállára, és könnyített magán. A szobor madárnyelven megszólalt, ne tedd ezt velem drága énekes madaram. Meglepődvén, a dalos pacsirta, ki eddig azt hitte, rajta kívül senki sem tud madárnyelven (ebben erősen tévedett, mert hercegünk az idők során rengeteg nyelvjárást megtanult) ájulás környékezte. Nem tarthatta magát tovább, alábukott, mikor hercegünk minden erejét megfeszítve, bronz kezét elemelte, és a madár benne talált nyugodalmat. Régen érzett már ilyen boldogságot a szobor, már lemondott arról, hogy a halálában, ösztönös szeretet nyújthat, ez most megtörtént. Bár nappal volt, komor felhők takarták el a napot, pont olyanok, melyeket akkor láthattunk utoljára mikor Názáreti Jézust megfeszítették. A hatás nem maradt el, mindenki a bronzszobor, és megmentet barátja kivételével hazarohant. Láss csodát, a dalos pacsirta, magához tért. Nehezen tudta feldolgozni, hogy életét tovább élheti egy bronzszobor szeretete okán. Ki vagy te kérdezte? És ö elmesélte a sosem hallott történetet.
Egykoron, mikor még a változás szele nem kopogtatott én voltam eme kisvárosnak a hercege. Teleültettem, fákkal és csodálatos növényekkel, az utcákat, öröm volt kijönni, a nép nem szűkölködött, nem kívánkozott sehova, tudta, a földi paradicsom a mi kis városunk. Sajnos az embereket könnyű megtéveszteni, ha ígértekkel halmozzuk el őket, arról, hogy a földi paradicsomnál lehet jobb is. Semmiképp nem lettem volna képes arra, hogy hazugsággal próbálkozzam, bár a hangomat felemeltem, de az emberek gyarlók, hittek a hatalomra törőknek.
Ez lett a vesztem.
A dalos pacsirta kicsiny szíve összeszorult, tudatára ébredt annak, hogy újdonsült barátja, ki megmentette, segítségre szorul. Halott már a sírásról, de a pacsirták körében ez még sosem fordult elő, mégis szeme könnybe lábadt, lelke elérzékenyült.
Eső kezdett hullni, hatalmas cseppek kopogtak, a rézszobor vállán, mint mikor baráti szeretetből, veregetik azt. A kismadár beleröppent, újra az öt megmentő kézbe, a bronzherceg, finoman ráhajtotta ujjait, bár tisztában volt vele, míg ő áll, legújabb barátját nem érheti bántódás

Folytatjuk…

Szerző: Frances Horror.

Reklámok

A király új ruhája, avagy a pokol tornácán 2. rész.

2009/03/15

A hatalmas kék óceán felé vették útjukat, gondolván ott nem történhet különösebb csoda. Megpillantottak, egy hatalmas hajót, melynek árbocai a szélben hívogatóan lobogtak. Pont időben érkeztek, már a rögzítő köteleket is kioldották a matrózok. Felszálltak a hajóra, amelynek a küldetése nem más volt mint, az ifjú király új ruhájának legbecsesebb értéke a gyönyörű ritka és rég elveszettnek hitt, az óceán kékje, nevű gyémánt felkutatása. A szutykos fedélzetet sikálták a csont vékonyra fogyott matrózok, kikben az életet, már csak a rum tartotta. Mikor a király és legjobban szeretet szerelmese, elhaladt az egyik mellett, az rámordult és olyan benyomást keltett bennük mint egy vicsorgó mindenre képes fenevad. A vitorlákat leeresztették, horgonnyal rögzítették a hajót. Ezek a félholt emberi roncsok, készültek leszállni a mélybe, ócska búvár felszerelésbe. Kisvártatva, egy matróz tért vissza, halálfélelemben, a karja hiányzott, vér ömlött belőle. Kihúzták a vízből szegény ördögöt, ki elmesélte, a többiek odavesztek, egy hatalmas fehér cápa martalékává váltak. A Kapitány legyintett, mert más nem volt fontos számára csak a gyémánt ami az ifjú király új ruháját ékesíti. Újabb csapat, szállt alá, az immáron háborgó tenger mélyébe , ők szerencsével jártak, megtalálták és felhozták a rég elveszettnek hit gyémántot.

A gyémánt nyomában

A szegények hajója

A Hajó kikötött. A leendő, király úgy érezte eleget látott már, és megismerte a nép sorsát is, ezért vágtatva visszaindultak a gazdagságot, és biztonságot nyújtó palotába. Az udvarmester, már várta őket a kapuban, és tudatta velük, az öreg király, halálán van. Halkan léptek a hálószobában, ahol jelen volt már az öreg kaszás, aki már csak arra várt, hogy a király végleg lecsukja szemeit. – Apám!  A nép nyomorult, éhezik, de félnek, vagy már beletörődtek, nem tudom, de a királyukat szolgálják. Amit én láttam, tizenkét ember halt szörnyet, annak érdekében, hogy engem fényes uralkodóként lássanak. – mondta az ifjú király. Apja szemében furcsa láng gyulladt, a csalódás tüze. Nem akart semmit mondani, mivel nagyon csalódott volt, csalódott egyetlen gyermekében. Többé már nem vett levegőt. A Lelke a kaszás ölébe hűlt, és elindult az örök valóság útján, a pokol hetedik bugyrába. Az angyalok, kik jótét lelkek, el sem jöttek az öreg királyhoz az utolsó percben, esélyt sem kaphatott rá, hogy mosolyogva haljon meg. Ezt a gonoszságot még az angyalok kemény szíve sem tudta elviselni.
Miután eltemették, az újdonsült király ruhája is elkészült, de ö büszkén mondta, nem veszem fel. A nagy pipacsos réten minek közepén a palota állt, az új uralkodó összehívta a népét, és kiállt eléjük egy egyszerű hétköznapi ruhában. Amikor meglátták őt, egyszerre zúgolódni kezdtek, és vasvilláikkal, mint egy gonosz sötét ármány a palota felé indultak. Nem volt már ki megállítsa őket. A nép nem akart mást, csak az ifjú királyt, és mikor a kezeik közé került, ízekre tépték. A fejét a vár fokára tűzték.
Később hallottam, a faluban, az emberek arról beszéltek, nekik nem egy rongyos király kell vezetőnek. Nem értettem először de rájöttem, elég volt nekik a saját nyomoruk is, legalább az urukat gazdagnak szerették volna látni.

VÉGE

Szerző: Frances Horror

A király új ruhája, avagy a pokol tornácán 1. rész.

2009/03/10

Mikor kezdett felcseperedni a leendő király, édesapja érezte, már nem a régi, előbb utóbb, szüksége lesz utódjára. Az öreg király gondoltaiban, nem tudta elfogadni és nem is szerette volna, ha még életében át kéne adnia fenséges, hőn szeretet trónusát, mert az a látszólagos hatalom elvesztésével is járhat. Egyébként is gyengének találta, fiát az uralkodásra, mert gondolatai szerint egy király erős kezű, és véresen bánik a népével, mivel ö tudta, az embereket nem lehet másképp iga alá hajtani. Bár a királyokat eredetileg arra választja a nép, hogy elhozza nekik a jó világot, persze ez csak naiv álom és ígéret maradt minden esetben.

Egy reggelen, hogy magát megnyugtassa, és hogy fiának utat mutasson, így szolt az öreg király. – Varratok neked egy ruhát, de olyan nagyon különlegeset, milyet még a föld nem hordott a hátán, ami csak a tied lesz, és mindenki csodálni fogja. Mivel az öreg király országa, nem volt gazdag, bár neki kijutott a fényűzésből, és lakomákból. Míg a nép éhezett, ö maga fényes pompázatos ruhákba járt, amit arany szálakból szőttek, flitterek díszítették, és a legkülönlegesebb, indáiból hozatott parfümöket locsolta magára. Naponta tartott, lakomákat a teljes udvarnép részvételével, hol a bőség minden előnyét kiélvezték. A tíz méteres hosszú, tölgyfából faragott, asztalon, ezüst serlegekből itták a bort, és íncsiklandó malacpecsenyét ettek, mivel az öreg királynak ez volt a kedvenc étke. Eközben, sokszor eldiskurálgattak a népről, és hatalmas néha artikulátlan röhögésbe csaptak ki, mikor a legszegényebb ember meséjét ismételgették. Mivel ez már nem először fordult elő, így mindenki pontosan tudta, hogy a Szegény Pasi, (mivel mindenki csak így emlékezett rá, mert hát sajnos a régi neve a feledésbe merült), már csak az utcákat rója, gúnyája leszakadt róla, mezítláb volt, de mégis sokszor láthatta az udvar népe, mert a disznók voltak kik megosztották vele minden falatjukat. Persze amikor ezt az őrök meglátták akkor egyből el is kergették, mert hát, még a moslékot is sajnálták tőle.

Arany mosás

Arany mosó emberek

Az ifjú király, mivel még nem volt megfertőzve, és még sosem látta, hogy él a népe, ezért úgy döntött, álruhában, ami se nem szegény se nem fényűző nem volt, legkedvesebb barátja, örök társával, szerelmesével, elindult a valóság nyomában. Mikor kilovagoltak a palota kapuján, és átkeltek a vizes árkon, amire azért volt szükség, ha a lakosok, éhséglázadásba törnek ki, a hidat csak felemelik, és ilyenkor nem jutnak át rajta. A király palota egy hatalmas, pipacsos rét közepén terült el, ez a rét akkora volt, hogy az ifjú uralkodó és hűséges szerető társának egy egész napjába került mire átlovagoltak rajta. Estére érkeztek meg az első faluba. Meglepődtek, hogy élhetnek ilyen körülmények között emberek. Már napok óta esett szakadt az eső, sártenger borította a fő utcát. Betértek a fogadóba, és étket szobát rendeltek. A fogadós semmi mással nem szolgálhatott nekik csak a saját maga sütötte kenyérrel, és némi szalonnával, minek nem volt húsa csak zsírja. Bort hozott még a pincéből.

A fogadó teli volt emberekkel, kik arról beszélgetek, mennyire sajnálják az öreg királyt, mivel ők úgy érezték olyan jó volt hozzájuk, és tisztelték őt, és készek voltak teljesíteni kívánságát, az ifjú király új ruhájának elkészítését. Úgy este tíz óra felé az ifjú király, és hőn szeretett szerelmese felbattyogtak a szobájukba, és azonnal elaludtak.

Reggel kakas kukorékolásra ébredtek, összepakolták a holmijukat, és útnak indultak. A városból kiérve a folyó parton, aranymosó embereket pillantottak meg. Szóba elegyedtek az egyikkel, ki elmesélte nekik, ők bizony az ifjú király új ruhájához mossák az aranyat. Jól esett hallaniuk, mekkora szeretettel beszéltek az átkozott nyomorultak a királyukról, bár arra sosem derült fény, hogy miért is hitték, ö az akiért érdemes akár meghalni is. Ekkor az egyik munkás, holtan zuhant a tócsába, a többiek ügyet sem vetettek rá, mert egy örült gondolat fogalmazódott meg agyukban, Meghalni, vagy teljesíteni szeretett királyuk, kívánságát, aranyból ruhát szőni. Ekkor az ifjú király és élete társa tovább indult. Nem voltak szomorúak, mert azt hitték ez egy véletlen eset volt, és nem tudták mi vár még rájuk ha tovább haladnak a pokol tornácán.

Folytatása következik…

Szerző: Frances Horror.

Az igaz barátság 2. rész. (esti mese mindenkinek)

2009/01/31

Másnap reggel, még szinte a nap is aludt, amikor a Kertész bezörgetett Pasi viskójának ajtaján. – Pasi ébredj! Ébredj! – kiáltotta. Pasi felriadt, még azt sem tudta hol van, legszívesebben tovább aludt volna, mert a tegnapi nap fáradalmait még nem tudta kiheverni. – Én már itt vagyok, nálad, és te még fel sem keltél, nem szeretem az olyan barátokat akik tétlenül heverésznek, amikor már mások a napi teendőjükkel vannak elfoglalva. Szegény kis Pasi nem tudott semmit mondani, mit is tehetett volna, hiszen a Kertész neki akarj adni a mobiltelefonját, így inkább csöndben maradt. – Pasi mivel én a barátod vagyok és neked fogom adni a mobiltelefonomat, ezért szeretnélek megkérni egy kis szívességre, Itt van ez a zsák kukorica, vidd ki ezt a piacra add el jó pénzért, és hozd el hozzám az árát. – mondta a Kertész -. Tudod Kertész, nagyon nehéz ez a zsák nekem, nem tudom elcipelni egyedül, mert abba belehalnék. – mondta Pasi -. Dehogynem, ennyit meg kell tenned egy igaz barátnak – rikoltotta a Kertész -.

Pasi úton a piac felé

Pasi útnak indult hát, nagyon meleg nap volt, elfogyott a vize is útközben, teljesen kitikkadva érkezett meg a piacra, ahol nagy nehezen, mivel mindenki kukoricát árult, eladta. Útját vette a Kertész háza felé. Délután lett, mire odaért a Kertészhez, átadta a suskát, a Kertész megköszönte. Pasi alig bírt hazamenni, annyira elfáradt már, de erőt vett magán. Útközben elgondolkodott azon, hogy a virágai mit fognak szólni, mivel már három napja nem tudott törődni velük, de elhessegette a gondolatot magától, mert akinek barátja van annak kötelességei is, mármint ő így gondolta.
Mivel nem volt deszka betámasztani a kunyhó ajtaját, és a szél ordasan fújt, átfagyva bár de elaludt szegény kis Pasi.
Úgy éjfél felé járhatott, mikor megjelent a Kertész. – Ébredj ébredj – kiáltozta -. Segítened kell a kisfiam rosszul érzi magát el kell hoznod a doktort neki. – Lámpa nélkül nem tudok elmenni, mert arrafelé ingovány van, de gödrökkel is tele az út, belecsúszok és meghalok, ad kölcsön a lámpádat Kertész. – Nekem csak egy vadonatúj lámpám van azt nem várhatod tőlem, hogy odaadjam, a régi egyáltalán nem működik, de anélkül is eltalálsz hozzá, meg kell tenned, mivel én a barátod vagyok és neked akarom adni a mobiltelefonomat.
Szakadó esőben, elindult hát Pasi, a sártengeren át csúszkálva, nagy nehezen de megérkezett a doktorhoz. – Doktor el kell jönnöd velem, mert a barátom a Kertész aki nekem akarja adni a mobiltelefonját, a kisgyermeke beteg. A doktor felpattant a lovára és elindultak. Pasi csak nagyon nehezen tudta tartani a lépést a doktorral aki lovon ült, és egyébként is fáradt volt már, de akinek barátja van az megtesz érte mindent, ezt ismételgette magában.

A Lovas doktor

A hegyről lefelé jövet Pasi félre lépett, lecsúszott és belefulladt az ingoványba. A doktornak fel sem tűnt ez.
Másnap reggel, az erdészek Találtak rá Pasi holt testére aki megfulladt a sárba. Visszavitték a faluba, mivel igen népszerű közkedvelt figura volt Pasi, így az összes falusi összegyűlt szörnyülködve értetlenül álltak, nagyon sajnálták a kis áldozatot.
Amikor megtudta azonnal ott termett a Kertész is, mert, hogy ő a legjobb barátja volt, és elmesélte a történetét. Oda akartam adni ennek az áldott jó Pasinak a mobiltelefonomat, mert úgysem tudtam már hol tárolni, meg nekem volt új, és ő meg meghalt. Egyszer akarjon valami jót tenni az életében az ember, még az sem sikerül, na nem baj majd kerítek neki helyet, valahol csak elfér ez a mobiltelefon.
Mikor eljött Pasi temetésének napja, a Kertész ment közvetlen a koporsó mögött, mivel ott mindig a barátok sétálnak. Megtudta az egész falú, hogy a kertész milyen jó barát.

VÉGE

Szerző: Frances Horror

Az igaz barátság 1. rész. (esti mese mindenkinek)

2009/01/30

Ezt a mesét az erdőben halottam, egy énekes kismadártól.
Egyszer volt hol nem volt az óperenciás tengerein is túl, élt egy kis faluban egy Pasi. Ezen kis településen mindenki szinte csak azért küzdött, hogy életben tudjon maradni. Hallották már hírét, létezik egy világ, ahol az emberek gazdagságban élnek, aranyból van a paloták kupolája is, néha nyári estéken a falu örege a mindentudó bölcs Salamon mesélt róla, mert neki volt egy rokona,  aki látta már ezt a paradicsomot.
Mivel a tél nagyon hideg volt és nem volt munkája szegény kis Pasinak, ezért kénytelen volt eladni, szinte minden vagyonát, ami nem volt túl sok, de így életben tudott maradni. Áruba bocsájtotta, kedvenc ezüst nyakláncát, könyveit, mit már annyiszor elolvasott, de mégis nagyon szerette őket, és ami a legfontosabb volt számára, a mobiltelefonját is.
A Pasi, imádta a virágokat, naphosszat el tudott velük beszélgetni, óvta őket szeretgette, talán azért mert bennük még sosem csalódott. Mert abban a földben, nem is termett volna meg más, vagy talán ő nem is akart mást látni, kitudja.

Pasi kunyhója

Pasi kunyhója
Egy kedves reggelen, mikor a nap gyönyörűen sütött, felébredt Pasi, boldogan ment ki a kiskertbe, amikor megjelent a kertész. – Szervusz Pasi, mondta neki kedvesen. – Szervusz Kertész, hangzott a szerény válasz. Képzeld Kertész, a télen mindenemet el kellett adnom, hogy életben tudjak maradni, de nem baj, mert nyáron úgyis vissza fogom szerezni, Odalett az ezüst nyakláncom, a könyveim és amit a legjobban sajnálok a mobiltelefonom is. – Te Pasi a tél nekem is szűkös volt, de nekem van egy mobiltelefonom, aminek a kijelzője ugyan nem működik, és az antennája is le van törve, de telefonálni lehet vele, és én neked adom ezt, mert úgy érzem te a barátom vagy. Bár sokan bolondnak fognak tartani, mert odaadom neked a régi mobiltelefonomat, de azok az emberek nem tudják mi a barátság, én, meg te, mi ketten tudjuk, amikor én neked adom ezt az értékes kincsemet, akkor tudom, te hálás leszel érte. Meg aztán nekem van egy másik ami tökéletesen működik, hibátlan készülék. – Ó Kertész tényleg nekem adnád a mobiltelefonodat? Ez igazán baráti gesztus, én még senkitől soha nem kaptam semmit, és senki nem mondta még nekem, hogy a barátja vagyok, de ezt most felírom a jegyzet füzetembe, mert már kezdem érezni mit jelent a barátság.
– Te Pasi, ha már barátok lettünk, és én neked akarom adni a mobiltelefonomat, te is tegyél meg értem valamit, a kukorica górém teteje beszakadt, látom neked van egy deszkád, add nekem, mert ha tönkre megy a kukorica én éhen halok. A Pasi elővonszolta, az egyetlen szál deszkáját, mert a Kertész a barátja és érte mindent megtesz, mert a barátok mindig megérdemlik, bár tisztába volt vele, ha odaadja akkor neki nem lesz mivel kitámasztani a bejárati ajtóját. Kicsi ez a deszka, – mondta a Kertész – talán épp elég ara, hogy megfoltozzam a kukorica górém tetejét, de akkor neked nem marad semmi amivel kitámaszthatod az ajtódat, de a barátok megtesznek mindent egymásért, Itt van nálam ez a kosár, szedd tele virágokkal. – Ha teleszedem akkor nem marad semmi a kertemben. – Szedd tele, mert én ugye a barátod vagyok! A Pasi szomorú lett mert jó nagy kosár volt, de teleszedte, képzeletében eljátszott a gondolattal, hogy milyen jó is lenne, ha a virágokat eladná a piacon, ahogy ezt megtervezte, és akkor vissza tudná vásárolni az ezüstláncát, ami már annyira hiányzott neki. A Mobiltelefonra nem gondolt, mert azt kap a Kertésztől úgyis. Megszedte, hát a hatalmas kosarat, a virágokkal és átnyújtotta a Kertésznek, a kertjében szinte semmi sem maradt. A Kertész megköszönte, és azzal el is indult hazafelé. A Pasi Örömmel ment be a házába, mert tudta, van e földön már neki is barátja, akire mindig minden esetben számíthat, Besötétedett, gyertyát nem gyújtott, mert nem is volt neki, lefeküdt és boldogan aludt el!

Pasi virágoskertje

Pasi virágoskertje

Másnap reggel kopogtatnak az ajtaján. Még nem ébredt fel teljesen, de kis idő múlva kikóvályog, ott állt az ajtóban a barátja a Kertész.  – Szervusz Pasi, én már itt vagyok és te még fel sem keltél? Pasi csak dörzsölgette a szemét. -Tudod a barátod vagyok, és neked akarom majd adni a mobiltelefonomat, ezért szeretnélek megkérni egy szívességre. Gyere el hozzám, és amíg én olvasok, javítsd meg a kukorica górém tetejét, igazán nem nagy kérés, ennyit nyugodtan megtehetsz nekem. Így is lett, Pasi nekiállt a munkának, míg barátja a Kertész a lábát lógatta. Estére elkészült vele. A Kertész megköszönte neki, s ezt mondta: – Pasi, ha valami nyomja a szívedet, akkor velem meg tudod beszélni, mert a barátok egymással mindent meg tudnak beszélni. – Köszönöm Kertész – mondta Pasi – ezt is felírom a jegyzetfüzetembe. Nagyon szeretett tanulni Pasi. Elindult hazafelé, gondolta, lefekvés előtt ápolgatja a megmaradt virágokat, de mire hazaért annyira elfáradt, hogy csak ara volt ereje, hogy befeküdjön ócska ágyába. Azonnal elaludt.

Holnap 23 órakor folytatjuk… Addig is szép álmokat mindenkinek..

Szerző: Frances Horror


%d blogger ezt kedveli: