Posts Tagged ‘Riportok’

Szubjektíven Kierra Wilkinson, egy év ismeretség után

2010/04/05

Mindig mindenkiről a kezdetek kezdetén kiderül, hogy érdemes-e rá fogadni, avagy másképp fogalmazva, lesz e belőle valaki. Nos, kérem számomra is ez világossá vált néhány napos ismeretség után Kierra Wilkinsonról. Bár egy év eltelt már mióta ismerjük egymást, és eközben volt egy nagyobb megszakítás is, mindkettőnkön kívülálló ok miatt. Történetesen egy harmadik személy, aki mindenre képes, utunkba állt. (Igaz tőle többet nem is lehetett akkor elvárni). Manapság már bátran mernék Kierra Wilkinsonra fogadni, bár ez tisztességtelen lenne, és erkölcsileg igen megkérdőjelezhető, mert biztos vagyok, benne nyernék. No de nézzük egy év távlatában, hova jutott és milyen ember lett ő, az én szememben. (Drága kritikusaim, szeretőim és utálóim. Ez az írás az én szubjektív véleményemet takarja.)

Kierra Wilkinson

Fiatal kora ellenére, ritka nagy képességet birtokol, nevezetesen, tökéletesen képes bánni az emberekkel, és mindig mindenki, azt kapja tőle, amit ő nyújt felé. Ha valaki kedves vele, ugyanezt teheti zsebre, de ha ellenséges, vagy rosszindulatú őkelmével, akkor semmi esetre sem szeretnék a helyébe lenni. Csodálatos eme tulajdonsága, mivel, s ez a legfontosabb, ritka kifinomult érzékkel teszi ezt, és így könnyen maga mellé tud állítani szinte bárkit. Hogy ez miért jó? Mert a mai világba, aki ezt a képességet birtokolja, sokkal többet el tud majd érni, mint tehetségtelen, ám de csörtető társai.

Teljesen meglepett, hogy, szinte minden témához hozzá tud szólni, ami egyben azt is jelenti, bármi, de bármi legyen is az, meg lehet vele beszélni, és általában remek ötletekkel, tanácsokkal is szolgál számunkra. Aki megismeri őkelmét, hamar rájön, hogy komoly céljai vannak az életbe, ami utat mutathat azoknak a fiataloknak, kik még nem biztosak abban, hogy merre is vezet megfelelő irány. Ha te is ilyen cipőben jársz neked is javaslom, hallgasd meg a véleményét, és gondolkodj el rajta, még akkor is, ha nem tetszik amit javasol, vagy nem értesz vele egyet. Ha vele töltöd a szabad idődet, akár MSN-en keresztül vagy módod nyílik vele találkozni az életben is, akkor kellemes és igen szórakoztató programod lesz. Kierra Wilkinson remekbeszabott humorérzékkel rendelkezik, és őszinte a végtelenségig (Bár ezt nem mindig éli meg az ember pozitívan, mert néha jobb, ha valamiről nem tudsz, mert az nem árthat).

Mivel tökéletes ember nem létezik, ezért érdemes megemlíteni azt a negatív tulajdonságát, hogy ha hatalmat kap a kezébe, akkor könnyen magához ragadja és megpróbálja irányítani az eseményeket. Azonban ez véleményem szerint, nem mondható negatívnak, hiszen ez is csak azt jelenti, hogy próbál boldogulni. Ha visszakanyarodok az első mondatomhoz, így az megint csak engem igazol, és a fogadásomat nem veszíthetem el.

Nos, kérem, ő lenne Kierra Wilkinson, Akinek lehetősége nyílik megismerkedni vele, ajánlom, tegye meg, és sok, sok szép élményben lesz része, mellesleg olyan ötleteket kaphat, mely neki sosem jutott volna az eszébe, s ezzel jobbá tudja tenni magát, akár külsőleg (mert hiszen közületek sok embernek főleg ez számit), de ami véleményem szerint mindinkább fontos, az a belső.

Ezúttal szeretném megköszönni neked, a sok vicces humoros percet, napot, órát, és a sok jó tanácsot, s nem utolsó sorban az idődet, melyet rám fordítottál. Szeretnék további sok sikert kívánni neked az életben.

Szerző: Frances Horror

Egy igazi EMO, avagy Boldog szülinapot Kiss Domán (Domsleepless)!

2010/02/08

Napjainkban kihaló félben vannak azok az ifjak, kik felvállalják, hogy EMO-k. Valójában nekem két ilyen ismerősöm van, az egyik TomInsane, a másik pedig Kiss Domán vagy ismertebb nevén Domsleepless.

Domsleepless nem csak hogy kiáll az elveiért, hanem igen különleges és kedves jó barát. Több mint fél éve ismertem meg, és ezen időszak alatt sosem fordult elő, hogy összekaptam volna bármin is vele. Jómagam a gyarló emberek közé sorolom, és ez által nehezen viselem el a véleménykülönbségeket. Nos, Dománnal, sok esetben nem értünk egyet, de érdekes mód az emberi gondolkodásának köszönhetően, melyhez komoly tolerancia, és hatalmas önkontrol társul, nézeteltérés sosem alakult ki közöttünk. Nem haragudtunk meg egymásra, és aminek talán a legjobban örülök, soha sem mondott semmi rosszat a hátam mögött. Igazán kellemes érzés, ha valakiben meg lehet bízni, tudván azt is, hogy sosem fog hátba szúrni. Ezzel azonban ő is tisztában van, hogy rám számíthat, bármi történjen is, de eme a lehetőséggel inkább én éltem többször, mint ő. Remek érzés higgyétek el, ha valakinek ilyen ismerőse barátja lehet.

Domsleepless

Kedves szórakoztató figura, kinek remek humorérzéke van. Ha vele múlatod, az idődet garantálom, nem fogsz egy pillanatot sem unatkozni. Széles látókörének köszönhetően, szinte minden témához hozzá tud szólni, és kérem ez egy nagyon fontos emberi tulajdonság! Érdekes módon sok közös gondolatunk van az EMO és EMO közeli dolgokról, és ez az, ami talán olyanná tudja varázsolni ismeretségünket, mely nem torkollik sosem veszekedésbe-vitába vagy botrányba, és tudom, nem juthatok el vele odáig, hogy megutáljuk egymást. Zenei téren egyetlen zenekar van, melyet mindketten kedvelünk és ez nem más, mint a jól ismert Tokio Hotel.

Domán egy nyílt és szókimondó, őszinte ember, ha valamivel nem ért egyet, akkor azt is elmondja bátran, és utána nem megy oda titkon elnézést kérni a véleményéért, mint azt napjainkban egyre többen teszik. Számomra örömteli a viselkedésében, hogy nem szokott kötekedni senkivel, nem keresi a bajt, és lám lám nem is éri el sosem. Nos, ő Kiss Domán (Domsleepless)!

A Mai napon ünnepli születésnapját. Én kívánok neked nagyon sok boldogságot, és sok ajándékot, szeretetet a barátaidtól. Remélem, rengeteg embernek eszébe jut, felköszönteni őt, mivel néhány kedves szó, és a tudat, hogy gondolnak rá, remek érzés, melyet ő különös kép megérdemel.

Szerző: Frances Horror

Szubjektíven: És Én Mit Szóljak?! (ÉÉMSZ) együttes.

2010/01/26

Szinte minden fiatal megpróbálkozik manapság azzal, hogy egy neves bandát hozzon össze. A cél az esetek többségében ugyanaz. Áhítozás a hírességről, de olyan formában lehetőleg, hogy ne kelljen semmit sem letenni az asztalra, az ügy érdekében. Persze ez az ami szinte sosem működik. Némely ifjú úgy gondolja, elég az is a sikerhez, ha mondok valamit, és regisztrálok a MyVip-n, Hot Dog-on, MySpac-en, és még ki tudja mennyi közösségi oldalon, majd rengeteg ismerőst gyűjtök, és akkor a siker idővel megérkezik. Jézus istenem ez milyen téves és gyermeteg gondolkodás. A siker nem jön csak úgy magától, azért tenni kell, de nem is akárhogy, hanem amikor már úgy érzed mindent megtettél, elárulom neked, az még csak a kezdet. Ezek után következik az, amit úgy hívnak önfeláldozás! Még többet kell tenned, mindent áldozni érte, s talán úgy működik, bár erre a szent esküt nem tehetem le, de esélyesebb.

Az És Én Mit Szól0jak?! (ÉÉMSZ) zenekar, jó úton halad afelé, hogy megvalósíthassa azt, hogy népszerű zenekarrá váljon. Bár ez a zenei irányzat melyet képviselnek, nem épp populáris, de ha valaki igazán komolyat tud alkotni benne, akkor könnyen elfogadják az emberek, mivel szókimondó, és emberközeli. Tehetségesek, van bennük spiritusz, és az a valami, amit leírni nem lehet, hanem érezni kell. Talán ez az, ami a legfontosabb, ahhoz, hogy sikerülhessen.  A koncerteken melyek közül egyen jómagam is részt vettem remek hangulatot teremttettek. Öröm volt hallgatni az amúgy sem mindennapi, és megszokott irányzatot, mely számomra sokat jelent. Mióta létezik Punk, azóta a lelkem egy kis részét elfoglalja, s talán ez az mely mélyen belém hatol.

Tetszik a gondolkodásmódjuk, mellyel kitűnnek a többi, még szárnyát bontogató bandák közül. Nem szállt a fejükbe a dicsőség, (Mielőtt kritikusaim a nyakamnak ugranának, itt kell leírnom, hogy ők nem gondolják azt, hogy menők, és én sem erre próbáltam most célozni azzal, hogy azt írtam: „Nem szállt a fejükbe a dicsőség”.) Teszik a dolgukat, képzik magukat zeneileg, csiszolgatják a stílusukat. Én úgy érzem ez a helyes út, mely a komolyabb siker felé viheti őket. Hogy miért? Elmagyarázom. Az ember gondolatait az köti le, ami fontos a számára. Na, mármost, ha valaki azzal ébred reggel, hogy híres vagyok, és híres akarok lenni, akkor arra felé mozdul viszont ez esetben épp a lényeg sikkad el, az alkotás, a művészet az önfejlesztés. Valljuk be őszintén pedig ez a lényeg, mert ennek a gyümölcseit lehet később learatni. Tetszik a gondolkodásukban a tiszta és reális világkép. Tudják, hogy sok, sok, munka vár rájuk, és a siker nem biztosított, hiszen Magyarországon vagyunk.

Így tovább hajrá, hajrá fiuk! Találkozunk ’10.02.06. Fészek klub. Bp. VII. Kertész u. 36 Start 19:00.

Szerző: Frances Horror.

Valójában ki is Kecskés Cristopher?

2009/12/30

Hosszas út végére értünk. Mikor elkezdtem nem hittem volna, hogy idáig eljuthatunk a semmiből. Még néhány nap és egy éve létezik a Szubjektív Magazin. Azon a hűvös januári estén mikor nekifogtam az írásnak, életem mélypontja volt. Elhagyatottnak és magányosnak éreztem magam, pedig okom nem volt rá, mivel barátom, kit már 12 éve ismerek mellettem állt mindvégig. Talán az időjárás, a hideg váltotta ki belőlem ezt az érzést, nem tudom. Újabban hajlandó vagyok arra gondolni, új ismerősre barátra vágytam, kiben tökéletesen megbízhatok, elmondhatom neki a legkisebb rejtet titkomat is, aki tudom sosem fordulna ellenem. Mondjátok ez alapvető követelmény, de tévedtek! Manapság egyre nehezebb megbízható barátra lelni, mivel mindenki csak önnön érdekeit tartja szemelőt, és ennek eléréséhez minden eszközt képe felhasználni. Ez uraim a modern világ! Ezt teremtetük, ezt neveltük, ezt hozta nekünk a rendszer változás. Mi erre voltunk képesek! Gratulálok!

Kecskés Cristopher

Több mint 10 hónapot kellett keresgélnem, hogy megtaláljam a fent említett személyt, bár nem lehetek ennyire önző, mert ő maga is rám talált!

Bemutatom nektek Kecskés Cristophert!

November elején találkoztunk először őkelmével, egy akkori haverom ismerőseként ismerhetem meg, és a véletlen játszott közre ebben is! (Bátran állítóm, azóta hiszek a véletlenben!) Mivel Cristopher kisvárosi, így vonathoz van kötve, ha haza szeretne menni, és lám lám, egy isteni sugallatra, vagy mert imád eme koszos büdös nagyvárosban időzni, mit ö a nevén emleget Budapest, lekéste az utolsó hazafelé gördülő szerelvényt. Ezen az estén megcsörrent a telefonom a kijelzőn a fent említett akkori haverom neve virított, felvettem. – Helló, az a helyzet, hogy Cristopher lekéste az utolsó vonatot, és nem tudunk hol aludni, lehetséges lenne ez a te otthonodban? – Természetesen! – hangzott el válaszom. Kisvártatva megérkeztek. Ekkor láttam Crist először. Nektek is volt már nyilván ilyen érzésetek, mint akkor nekem, hiszen első látásra szimpatikusnak tűnt. Üdvözöltük egymást, és egyből szóba elegyedtünk. Az ídő egy pillanat alatt elrepült, és amikor újra az órára pillantottam, éjjel hármat mutatott. Annyit nevettünk mindketten azon az éjjelen, mint már rég nem. Egy pillanatot sem unatkoztunk. Azonban egy faramuci, ám utólag már egyértelmű dolog következett be. Ismeröse, ki vele érkezet, előrántotta laptopját, az USB csatlakozóba dugta a mobil internet modemet, és MSN.-ezni kezdet, onnantól mintha nem is létezet volna számunkra. Ahogy teltek múltak az ídők, egyre jobban megismertük egymást, ami azt eredményezte, hogy egyre több vicces pillanatot tölthettünk egymás társaságában. Később, már szinte mindent meg tudtunk beszélni, akár féltve őrzött titkainkat is, vagy olyan esetekben is, mikor tanácstalannak bizonyult bármelyikünk, tudtuk számíthatunk egymása. Nagyon meglepett, hogy teljesen megbízható emberke, és nem sorolható a fent említett önző halandók sorába. Megjelenni is meg lehet vele bárhol, sosem tesz olyat, hogy kellemetlenség érje az embert. Talán a legjobb kifejezés a stílusára, a Kedves, illetve az őszinte ember! Ugye ez milyen ritka? Rengeteg kellemes élményt köszönhetünk egymásnak, bár inkább én neki, ezek közül is kiemelném a sok sok önfeledt nevetést, aminek mint tudjuk gyógyító hatása van!

Kecskés Cristopher

Úgy érzem szerencsés vagyok, hogy ilyen újdonsült barátom lehet. Ezúttal is szeretném megköszönni neked Cristopher azt a csodálatba átcsapó örömtengert, amit minden viszonzás nélkül nyújtottál át nekem. Boldog új évet kívánok neked, és remélem, hamarosan rátalálsz egy megbízható társra az életben!

Barátod Frances Horror

TomInsane, egy ember aki kiáll az igazságért!

2009/09/22

Sohasem fordult még elő velem, hogy valakiről több esetben riportot írtam volna, ám most rászántam magam mert van egy ember, akinek így szeretném kifejezni hálámat az elmúlt közel egy évért, ő egy igaz barát TomInsane. Miközben képernyőre vetettem eme becses jelzőt róla, elgondolkodtam, megint lehetséges felelőtlenül használom ezt a megtiszteltetést? Ebben az esetben semmiképp. Behunyom a szemem és visszaemlékszem, hogy is kezdődött.

2009 Januárjában, nem sokkal később miután elkezdem írni a Szubjektív magazint, különösen nagy számban szaporodtak el, egy teljesen névtelen blogon az EMO és EMO közeli fiatalok, pocskondiázása. TomInsane, mivel az elejétől fogva ezen alternatív a stílusban fejezte ki önmagát, természetesen nem alaptalanul magára is vette ezt, és úgy érezte, kiáll a sértettek mellett. Elkészítette hát azt a mindenki számára emlékezetes videót, melyben ferde tükröt tartott a Napiszar nevű szennylap, szerkesztőinek ábrázata elé. Tetszett a ötlet, és a stílus ahogy megvalósította, ekkor ötlött fel a fejemben, megkeresem őt. Már nem emlékszem, hogy találtam rá, bár annyi azért megmaradt bennem, a Myvip közösségi portál segítségével. Örült nekem és én is neki. Hosszú órákon át tudtunk beszélgetni, mindig volt miről sosem volt unalmas. Ismeretségünknek különleges pikantériát adott, hogy ő messzi idegenben él hazánktól távol, és jól érzi ott magát. Sokszor faggatóztam, milyen arrafelé az élet, és mindig pozitívan nyilatkozott róla. Azonban kivételt képeztek az ott lakó honfitársaink, akik a jól ismert Magyar mentalitásukat oda is képesek voltak magukkal vinni. TomInsane épp ezért nem túl sok kapcsolatot tart fent velük, inkább az ottani őslakosokkal érzi jobban magát, amin én sem lepődök meg.

TomInsane

TomInsane

Bevallom őszintén kissé irigy vagyok rá, mivel ő képes volt azt megvalósítani, amihez nekem sosem volt erőm és bátorságom, pedig sokat álmodoztam róla, hogy elhagyom kis hazánkat. Talán azért nem vitt rá a lélek mert magamban belül éreztem, ha egyszer azzal a szándékkal, lépem át határunkat, hogy letelepszem egy másik országba, akkor az számomra visszafordíthatatlan és végleges döntés lett volna. Naivságom ezért továbbra is itt tartott, várva vártam hazám fejlődését ami nem következett be, sőt ma már egész nyugodtan kijelenthetem, letértünk a jó irányba vezető útról, bár az sem lenne túlzás ha azt állítanám, elindultunk visszafelé.

Egy alkalommal TomInsane bekapcsolta webkameráját, és csodálatos látvány tárult a szemem elé, mikor az ablakon át a délutáni napsütésben megpillantottam a tengerpartot, ahova szörfözni szokott járni. Megcsodáltam és megéreztem ilyen távolról is azt, hogy ott mennyire más az élet mint mifelénk eme hatalmasan óriási, ám de teljesen lepusztult koszos büdös nagyvárosban. Ekkor megfenyegettem. – meglátogatlak hamarosan. Talán ezt az ígéretemet egyszer be is váltom még.

Bár kapcsolatunk sosem, vált unalmassá, mégis egy egészen különös dolog történt a napokban. Tanácsomat kérte egy bizonyos kérdésben, és utána lelkemre kötötte egyik titkát, amit nem sokan tudnak róla, viszont nekem ez nagyon sokat jelentet. Ezután az amúgy is szoros szál ami hozzá fűzött horgonykötéllé duzzadt, és egyszerűen a lelkemben a testvéremmé fogadtam őt! Elmondhatatlanul jól esett, hogy megbízik bennem, és a barátjának tekint, bár ezt az érzést nyilván sokan átéltétek már ti is. Számomra azonban elég különleges mivel sosem volt testvérem, de most végre van egy.

Most, hogy az ösz kezdődik, és pár nappal ezelőtt megéreztem az illatát, elmondhatom kilenc hónapot együtt töltöttem vele, és ezalatt az idő alatt sosem vesztünk össze sosem unatkoztunk, nem pletykáltunk, hanem valami olyan dolgot kaptam tőle mindig, amit eddig senki mástól. Hogy mire gondolok? Sok kedves szót, törődést, odaadást, rengeteget kacagtunk együtt, sosem volt unalmas vele egy pillanat sem. Tökéletesen szórakoztató figura a maga kis bolondságaival, tréfás ötleteivel mondataival. Most, hogy rápillantok az MSN partner listámra azokból az időkből senki sem maradt, meg csak ö egyedül és tudom, ez még sokáig így lesz, vagy talán mindörökre. Egyetlen olyan barátom van akiben tökéletesen megbízok, öt Zolinak hívják és nagyjából 12 éve hogy ismerem. Remélem TomInsane lesz a másik ember akiről ugyanezt írhatom majd le tíz év távlatában.

Akinek lehetősége adódik, éljen vele és ismerje meg őt, remek pillanatokban lesz része. Jómagam köszönöm neked Tomi az eddigi kellemes órákat és a sok sok bohózatba illő vidám percet.

De má’ elkezdhetnéd írni te is a blogot! He?!

Szerző: Frances Horror


%d blogger ezt kedveli: