Posts Tagged ‘szerelem’

A Valentín (Bálint) nap története, katolikus szemmel

2010/02/14

A katolikus naptár szerint február 14. Szent Bálint napja. Újabban mégis azt hirdetik lépten-nyomon idehaza, hogy Valentin napja, pedig Valentin magyarul Bálint. A nyugatról érkező új szokás szerint ez a „szerelmesek napja”, ami szintén Szent Bálintnak köszönhető, ő ugyanis többek között a jegyesek védőszentje. Többek között, mert a fiatal házasoké, az epilepsziásoké és a hasfájósaké is.


Ki volt hát ez a Valentin, azaz Bálint? Valójában nem egy, hanem két azonos nevű személyről van szó. Mindketten a 3. században lettek vértanúk. Az egyik római pap volt, a másik a Rómához közeli Terni város püspöke. Feltehetőleg az előbbi, a 269. február 14-én kivégzett római pap lett a szerelmesek védőszentje, akinek szokása volt, hogy a római ifjú házaspárokat saját kertjéből szedett virágcsokorral örvendeztette meg.

A Bálint-napnak pogány gyökere is ismert. Az ókori Rómában február közepén tartották Lupercus pásztoristen napját, és ilyenkor „szerelmi sorshúzással” boronáltak egymáshoz párokat. Az egyház e szokás helyett Szent Bálint személyében kívánt védőszentet adni a házasságra készülőknek. Gelasius pápa 496-ban rendelte el, hogy Szent Bálint napját február 14-én ünnepeljék. Így vált a jegyesek és fiatal házasok védőszentjévé a 14. századtól Angliában és Franciaországban. A 19. században már üdvözlőkártyákat is küldtek egymásnak a szerelmesek ezen a napon. A II. világháború után Németországban elterjedt, hogy a szerelmesek virággal köszöntik egymást „Valentinkor”. Az utóbbi években pedig nálunk is hódít Valentin, mint profán ünnep.

A szerelmesek, a jegyesek és az epilepsziások védőszentje a magyarországi svábok körében igen népszerű volt. Ábrázolása a hazai németség templomaiban gyakori volt. Bálint/Valentin freskó ékesíti ma is a baranyai Töttös Szent Erzsébet-templomának mennyezetét, és a közeli Bolyban áll Magyarország mai területén az egyetlen Szent Bálint tiszteletére szentelt kápolna.

Szerző: Frances Horror

Szótlanul.

2009/11/22

Bár lenne olyan remény
Hogy mostanság divat az erény.
Adjatok papírt, s tollat
Utoljára vonyítom a holdat.
Szívem rábízva az őrökre
Halkan súgod: mindig és örökre.
Üresen nézek a kezedben lévő tőrre.
Könny és vér csöppen a földre.
Szívverésem lassul
S lángom elhalkul.
Mosolygok oly ártatlanul
Vérbe fagyva, szótlanul.

Robie, Hoolie és Én!

2009/01/22

14 éves koromban, jöttem rá, hogy meleg vagyok. Nem akartam megbarátkozni e gondolattal, ezért nem kerestem párkapcsolatot. Nagyon gyűlöltem magam, úgy éreztem tudok ezen változtatni. Később 16 éves koromban megismerkedtem egy lánnyal, akivel megpróbáltam. Amikor oda került a sor, hogy le kellett volna feküdni vele, biztos voltam benne, sikerülhet. Persze a felavató esemény tökéletes kudarcba fulladt, egyszerűen nem tudtam mihez kezdeni vele. A lány ekkor harsányan kinevetett és faképnél hagyott.

Hatalmas csalódás ért, be kellett látnom, ha lelki békét szeretnék, akkor el kell fogadnom máshova tartozásomat. Így is tettem. Úgy gondoltam, várok, míg meg nem találom az igazit. Két éven keresztül próbálkoztam, nem sikerült. Gondolom a hiba bennem volt, vagy csak a túl tökéletesre törekedtem. Mivel a lelkem olyan, mint egy porcelán, még nehezebb volt. Percenként összetört.

Egy évvel később megismerkedtem, egy fiúval, aki rájött, hogy kell kezelni engem, mivel a mérce magasan volt, és bárkit megkaphattam volna, ezért csak ő tudott kibillenteni ebből a körből, aki mint kiderült sosem volt az enyém.

Elmagyarázom.

Dávid egyszer sem mondta ki, hogy szeret, illetve, majdnem soha. Egy alkalommal részegen elhagyta a száját eme becses szó. 15 hónapon keresztül voltam vele, sajnos ezen idő alatt a lelkemet darabokra törte, igaz utólag belegondolva, lehet, hogy nem is ö volt, hanem én magam. Miután elhagyott, kidobott, mint egy használt, kopott, fénye vesztett cipőt, az életem pokollá vált. négy héten keresztül próbáltam kiheverni, de a vége az lett, egyre mélyebbre kerültem. Eljutottam addig, hogy már csak enni keltem fel. Suliba nem jártam, egésznap a fal felé fordulva aludtam.

Ekkor találtam rá, korábbi írásomból elhíresült Poppy nevű fake-re (Bebizonyítom: igaz szerelem létezik 1,2,3.) neki is volt érdeme, mivel mutatott nekem egy Hoolie videót. Először elnevetem magam a „Küldök neked egy cuppanós nagy puszit” videón, de gondoltam, megpróbálom megismerni őt, társaságra vágytam.

Hoolie híre hamarabb eljutott, hozzám, mint ő maga és mondhatom nagyon negatív volt. Azt mondtam magamban, NEM ÉRDEKEL. Hoolie nem okozott csalódást, amiket meséltek róla az mind bebizonyosodott. HALÓ! NE szaladjunk annyira előre. Hoolie-n keresztül megismertem Robie Violence-t. Ez egy nagyon fantasztikus érzés volt, ö egy igazi angyal. Az egyik legkedvesebb és leg jóindulatbúb pasi, akivel valaha is beszéltem. Minden tökéletesen ment. Soha nem vártam még semmit annyira éltemben csak, hogy vele találkozhassak, amimhez végül közel kerültem. De az emberi gonoszság végül utolért, és DURR!, becsapódott. Kis agyamat, szilánkjaira törte. Miről is beszélek, lássátok.

Persze, hogy ez a gonoszság Hoolie-ból fakadt. Elmesélte nekem, Robie az a típusú ember, aki mindenkit csak kihasznál, és, velem is ezt tervezi, ne higgyek neki, ne bízzak benne, ha nem akarok magamnak csalódást és fájdalmat okozni. Elhittem!

Hoolie, nagyon meggyőző tud lenni, és tökéletesen vissza tudott élni azzal, hogy idősebb volt nálam, önzőbb, és ami a legfontosabb, senki nem számit neki csak kifejezetten ő maga.

Átgondoltam, nem kockáztatok, egy újabb csalódást nem bírnék ki, lemondtam a találkozót. Teljesen kiborultam, visszatértek azok az idők, amikor nem csináltam mást, mint feküdtem a falnak fordulva egész nap, és sírtam. Sosem gondoltam volna, hogy Robie felhív telefonon de megtette. Hálás voltam a sorsnak!

Önző módon, csak magamra gondoltam, hogy ne érhessen fájdalom döntöttem. Soha sem találkoztam Robie Violence-el, ami a legkegyetlenebb és egyben a legrosszabb döntésem volt valaha is életemben. Sajnos változtatni nem tudok már rajta, és nem akarok neki többet rossz pillanatokat okozni, úgy érzem életem egyik legrosszabb döntését hoztam meg.

Ezúttal szeretném bocsánatát kérni Robie-tól, bár nem csodálkoznék, ha nem bocsájtana meg. Ha mégis megteszi az is csak azt bizonyítja, amit leírtam, Ö egy nagyon értékes ember ezen a földön, egy igazi angyal.

Hoolie veled meg úgyis találkozok a pokolba!

Szerző: Steve Horror

A legnagyobb szerelem! (Bebizonyítom: Igaz szerelem létezik 3.)

2009/01/16

Ezt a levelet 2008. December 24.-én írtam Poppy-nak.

A hamis csalfa lélek!

Dani

Szia, kedves örök testvérem és legkedvesebb barátom. (feleségem)

Kicsit így év vége felé visszatekintek a múltra. Tudod megismerkedtünk és azt hittük mindketten, hogy együtt fogunk járni, de sajnos ez nem így alakult, amit mára már nem annyira bánok, mert így még jobb lett az élet.

Mert a barátság mindennél fontosabb a számomra, a barátság és testvériség belőlem olyan érzéseket vált ki, hogy van egy ember ebben a koszos világban valahol, akire mindig számíthatok, és ez többet jelent nekem, mint egy egyszerű testi kapcsolat.
Amikor megkértem a kezedet akkor jöttem erre rá. hogy így még nagyobb boldogságot okoztál nekem, mint valaha bárki adhat.

Tudod készültem és gondoltam rád karácsony alkalmával, egy olyan dologgal, ami jó ideig emlékeztet, rám remélem. Már csak valahogy el kell juttatnom hozzád.

Köszönöm neked ezt a szép évet, amit adtál nekem, hogy azt megtetted, amit senki más nem tett meg az életben még, hogy törődött velem és meghallgatott, szeretett, és az érzelmeimet is kimutathattam felé.

A karácsony számomra mindennél többet jelent ez az igazi szeretet ünnepe
és én most átnyújtom neked a szeretetemet, amit örökre megkaptál most!
Remélem, hogy boldog leszel az életed további részében és, hogy most is az lettél, amikor elolvastad ezt a kis levelet.
Nagyon sokat gondolok rád, mindig velem vagy mindenhol!

Boldog karácsonyt kívánok,
Ölel, csókol, ezerszer remélem számodra is az egyik legjobb barátod. (férjed)

Poppy ezt válaszolta:

Ur isten tudod most sírva fakadtam, de nem a szomorúságtól meg semmi ilyen, de annyira gyönyörűen tudsz írni, hogy így érzem belül a szívembe… ah, nagyon fura ez!

El sem tudod hinni, hogy ez mit jelent nekem,.tudom, hogy sok szomorú percet is okoztam, de úgy gondolom, hogy ennek így kellett lennie, mert most boldog vagy és talán olyan érzéseket ismertél, meg amiket eddig nem.

Tudod mondtam múltkor, hogy te vagy az, aki olyan dolgokat vesz észre bennem, amiket senki más nem, de még én magam sem, szerintem ez egy csodálatos képesség te belátsz a felszín alá melyre hatóan. Annyira különleges ember vagy es ezt minden alkalommal egyre jobban megerősíted bennem, hogy igen ez így van!
Nagyon örülök, hogy egy ilyen ember létezik a világon, létezik, mellettem létezik, bennem. Ki mindig ott van velem…hihetetlen!

Nagyon hálás vagyok és ha elgondolkozok, és készítek a fejemben egy listát, hogy mi mindent köszönhetek, az életnek, ez az elsők között szerepel, hogy te itt vagy mindörökre. Olyan érzéseim vannak, mikor nem tudsz elmondani dolgokat, de ott belül tudod, de egyszerűen nem lehet szavakba önteni, mert annyira gyönyörű ami bennem van, hogy nincsenek olyan szavak amikkel kilehetne fejezni…
Köszönöm!
Annyira boldoggá tettél!
Szeretlek

És én ezt elhittem, nem gondoltam volna, hogy egy ember így tud hazudni, és fájdalmat okozni egy számára teljesen ismeretlen őszinte embernek.

Szerző: Steve Horror

Örökre csalódtam a szerelembe! (Bebizonyítom: Igaz szerelem létezik 2.)

2009/01/12

A korábbi cikkemben (aminek a címe: Bebizonyítom: igaz szerelem létezik) ebben főszereplővé vált Poppy becenévre keresztelt szerelmem és egyben nagy csalódásom is!

Ezt mesélem el nektek, talán tanultok belőle, és akkor nektek nem kell áttelni azt a poklot, amit én megjártam önhibámból.

A történet onnan fojtódik, hogy miután teljesen belehabarodtam Poppy-ba, és megírtam a fent említett cikket, feljött MSN.-re. Nagyon megörültem neki, melegség borított el testemet és lelkemet is. De egyúttal szörnyű érzés kerített hatalmába és a sóvárgás nyomasztó léte uralt, éreztem, valami nem stimmel. Ott volt velem, de mégis magányos voltam. Most jött ki rajtam a fizikai érintésének hiánya is. Ezen szörnyű érzést úgy gondoltam csillapítom, és kibontottam a szilveszter éjjelről megmaradt pezsgőmet és miközben vedeltem beszélgettem vele, egyre jobb hangulatom lett. Egyszer csak úgy döntöttem, a nagy kérdést megint felteszem neki. Mikor találkozunk? A válasz megint a megszokottak közül az egyik volt, most épp: Nem tudom! Nemsokára elbúcsúztunk egymástól, ott maradtam megszakadt szívvel.

Felhívtam Máté barátomat, és sírtam! Nagyon megijesztettem szegényt. Kíváncsi lett, hogy mi lehet a baj, én elmeséltem neki, és végül, mivel ő rengeteg embert ismer ezekből a körökből, átküldtem neki Poppy képét. Nemsokára érkezett a válasz: Ö egy amerikai modell. Máté el is küldte a linket ahol megtaláltam a fotót. Tovább nézegettem az oldalt és persze további képeket is találtam az én MSN-es szerelmemről.

Teljesen magam alá kerültem, bőgve a földön fetrengtem, éreztem az életem omlik össze, egy világ súlya nehezedik most a vállamra, de tehetetlen voltam. Poppy kihasznált, feltétlen jóindulatomat, hiszékenységemet, és ezzel sikerült neki teljesen tönkretenni az életemet. Miatta dobtam a barátomat, csak azért, hogy várjak rá. Azon az estén valami még valami felszabadult bennem, tudod olyan, amit nem tudsz leírni, de a szabadság érzetét keltette bennem. Elaludtam…

Poppy

Poppy

Másnap, miután felkeltem, felmentem MSN-re és ott volt egyik legkedvesebb barátom Hekkky Rampage. Azonnal rázúdítottam a problémámat, úgy éreztem, ő az, akinek ezt el kell mondanom mindenképp, és ő lelkileg segít rajtam. Így is történt megértette, sőt elmesélte, hogy ez vele is megtörtént. Itt szeretném megköszönni neked Hekkky, amit értem tettél, mert akkor és ott az a legnagyobb segítség volt számomra, Jólesett még, hogy haverbarátom arról is biztosított, ha bármi problémám van vagy csak beszélgetni, találkozni, jól érezni akarom, magam akkor bármikor számíthatok rá. Köszönöm Hekkky Rampage.

Tegnap éjjel ismét megpillantottam Poppy-t MSN-en. Azzal kezdte, bocsi csak köszönni jöttem fel, mert nagyon rosszul érzem magam. Köszöntem neki, és megmutattam a netes képeket, majd azt mondtam: Ha elmondod, ki vagy akkor nem tiltalak le! De ő már nem válaszolt. Ezzel elillant Poppy, akit tiszta szívemből tudtam volna szeretni…

Az elmúlt három nap alatt, az idegeim felmondták a szolgálatot, a szívem ver, mint egy kalapács, a vérnyomásom az egekbe, remegek, mint a kocsonya, és az életkedvem is elhagyott. Megpróbálom leküzdeni ezt az állapotot barátaim segítségével. Ha nem sikerülne, akkor orvoshoz fogok fordulni.

Fájt az önzősége, az a gonoszság, az a módszer, amivel magába bolondított, hogy szívtelen volt és elvett tőlem négy hónapot, a társamat az életben, akit szerettem, önzésből, vagy esetleg beteges gondolkodása, perverziója miatt.

Remélem ezek után talán Poppy elgondolkodik azon, hogy meddig szabad elmenni ilyen esetben.

Remélem mindenkinek tanulságos történettel szolgáltam, és lesztek annyira okosok, hogy az én káromon tanultok, és ha valaki nem kapcsolja be a web kameráját, azzal szóba se álltok

Szerző: Steve Horror


%d blogger ezt kedveli: