Posts Tagged ‘tunézia’

Tunézia 7. befejező rész.

2009/02/12

Miután kiszálltunk a vitorlás hajóból, felpillantottam, sosem látott varázslatosan szép helyen találtam magam, most döbbentem rá, hogy mikor ide érkeztünk csak a vizi járműre koncentráltam, észre sem vettem, mi minden érdekességet rejt e hely számomra. Felocsúdtam bűvöltemből, lassú léptekkel, elindultunk az állatkert felé. A bejáratnál két gyerek teve kéregetett a turistáktól, akik etették is őket bőszen. Zsebembe nyúltam elővettem egy savanyú cukrot, és a teve felé nyújtottam. Megszagolta, de nem tetszett neki, nem vette el. Miután kifizettük a belépőt tovább engedtek minket, hatalmas kapu állt előttünk bezárva, gondolataimban megfordult, talán a King Kong-ot őrzik itt? A kapu két oldalán fáklyák égtek, kitárult hirtelen. Hatalmas téren találtuk magunkat, amiket barlangszerű épületek kerítettek körbe. A közepén egy gyönyörű szökőkút, a Tunéziára-annyira jellemző pálmafákkal körbe kerítve.

Az állatkert bejáratánál a kölyök teve

Kölyök teve

Beléptünk az első barlangban ahol a kígyókat őrizték. Irtózat fogott el a több méteres földön csúszó teremtmények láttán, sosem kedveltem ezeket az állatokat. Elképzeltem amint nyakamra tekeredik, és roppant izmaival megfojt. A következő barlangban őrizték a tengeri állatokat. Miután átléptük a harmadik és egyben legnagyobb barlang bejáratát egy iszonytató nagy amolyan természetes ketrecet tárult szemem elé a földbe vájva, együtt voltak itt majmok és tevék, mint egy földi paradicsomban. Sokáig bámultam őket.
Miután kijöttünk, körbe sétáltunk szüléimmel, megcsodáltuk a jachtokat, mik nem feltétlen jelentenek, gazdagságot azoknak kik használják, mert ezeket bérelni lehet, és úgy már nem is olyan drágák. Megkoronázva e különlegesen szép napot, lovas hintón mentünk vissza a szállodába.

Vacsora után ki, ki összepakolta bőröndjét, felkészültünk a nagy utazásra. Rosszkedv uralkodott, el rajtam, mikor lefeküdtem, fájt nagyon, hogy itt kell hagynom, ezt az országot, ami oly annyira a szívemhez nőt. Lassan mégis sikerült elaludnom.

Reggel felkeltünk, megragadtuk bőröndjeinket, már várt minket a turista busz. Felszálltunk, maradék dináromat a sofőrnek adtam, aki észrevette a szememben, a szomorúságot. Sajnos nem értetem, amit mondott, de tudtam éreztem vigasztaló szavak voltak. Bámultam kifelé az ablakon, miközben száguldottunk, kis idő múlva arra lettem figyelmes, hogy már a repülőtér bejáratánál vagyunk. Ez a két és fél órás út elröppent, az idő érzékemet teljesen elvesztettem.

Tunisz madár távlatból

Tunisz

Miután beszálltunk a repülőgépbe vártuk az indulást, de csak nem következett be. Egy óra elteltével, kiderült, Ferihegyen akkor a köd, hogy nem fogad repülőgépeket. Gondoltam ez csak a sors keze lehet, megérezte, vágyamat, itt maradhatok. Tovább várakoztunk, két órás késéssel felszállt a repülő. Miután landoltunk Budapesten, a nyárból visszaérkeztem a ködös télbe. Nem hiányzott eme koszos füstös hatalmasan undorító város, de mégis itt kell élnem.
Mindenkinek ajánlom, aki nem járt még Tunéziába érdemes spórolni rá, és ellátogatni oda. Garantálom sohasem látott élményben lesz része a turistának.
Elhatároztam, még visszatérek Tunéziába.

VÉGE

Szerző: Frances Horror

Tunézia 6. rész.

2009/02/03

Utolsó elötti reggelemre ébredtem a Hotel szobába, hangulatom nem volt víg, éreztem tudtam, nehezen tudom itt hagyni ezt a földi paradicsomot, hol az emberek, nyugodtak kiegyensúlyozottak voltak, elgondolkodtam, a bűnözés nulla nem lopnak, nem rabolnak, és eszükbe sem jut elvenni más ember életét.

Gondolataimban előre féltem, ha újra Magyar földön járok, nehéz lesz visszazökkenni, eme hatalmas füstös tisztátalan város hangulatához, a rohanó, agresszív mindenre képes emberek közt megtalálni azt a kis ösvényt, ami a lelki békémhez vezet.

Nekiálltunk a már nem használatos tárgyainkat elpakolni, megittuk a maradék vilmoskörtét, és búcsúzóul anyám kedvesen kihozta a kávémat. Felkészültem az indulásra, mert ezt a napot még teljes egészében itt töltöttük.

Besétáltunk a Medinába, ott felszálltunk egy kis helyközi vasútra, amely szakasztott HÉV benyomását keltette bennem. Az úti célunk Monastir volt. Monastir-ban található Habib Bourguiba mauzóleuma, Ő Tunézia előző uralkodója volt, az arab testvéreim nagyon kedvelték öt, rengeteg dolgot tett Tunéziáért, végül is neki volt köszönhető, az, hogy Tunézia igazi idegenforgalmi paradicsommá vált, ezzel biztosítva az ott élők megélhetését.

A Mauzóleum egy hatalmas téren helyezkedett el, szépen kirakott egyenletes márvány út, két oldalt lámpatestek, és Tunéziára oly jellemző pálmafák. Előttem egy leírhatatlanul mesés kupolás épület. Tornyai arannyal burkolva. Lenyűgözött a látvány, soha életemben nem láttam még ilyen különleges épületet, korábban, mikor a Vatikánban jártam és láthattam a kereszténység gazdagságát, a szent tárgyakat aranyból ami miatt sok ember éhen is halt, azt hittem ezt nem lehet felülmúlni, de most megtörtént. Nem a gazdagság és az arany ámított el, hanem az a szeretet amit sugárzott ezen épület. Közelebb merészkedtünk, álmodni sem mertem róla s mégis bemehettünk. Húsz méter átmerőjű teremben helyezkedett el a fehér színű márvány koporsó ízlésesen díszített, arany mintákkal a tetején. Körülötte kilenc, a falba vésett pihenőhelyet pillantottam meg, ezek is szín aranyból. Leültem az egyikre elmerengtem, átitatott a halál közelsége, szomorúnak kellett volna lennem de én inkább lelki békét éreztem.

Monastír video

Egy kis nyitott amolyan vonat szerű szerelvényen, amely az úttesten közlekedett, és az elején egy hatalmas csengettyű volt, mint annak idején gyermek koromban, már annyiszor halhattam e jármű leírását, eljutottunk, a jacht kikötőhöz, ahol egy hatalmas vidámpark, és állatkert keltette fel érdeklődésünket. De hopp, sokkal érdekesebb dolgot pillantottam meg hirtelen, egy hatalmas vitorlás hajót, amolyan félét amilyenen egykor talán Sir Francis Drake a királynő kalóza lehetett a kapitány.

Tunéziai vitorlás hajó

Tunéziai vitorlás hajó

Elrángattam szüléimet, menjünk oda! – kiáltoztam. Amint közel értünk, egy arab elénk szaladt, és elmesélte nekünk, csak huszonöt dínárt kell fizetnünk, és felszállhatunk az épp indúlni készülő hajóra, megvendégelnek minket egy nagyon különleges tenger gyümölcsaiből készűlt étekkel, három és fél óra múlva amit a tengeren tölthetünk, visszahoznak minket. Ezt az ajánlatot nem hagyhattuk ki, azonnal felszálltunk. Pár perc múlva kifutottunk a nyílt tengerre. Delfinek kísérték utunkat, jobb oldalt ugrándoztak, a tenger csodálatosan szép, festői kék színét bolondos pirosra sütötte a nap. Most átélhettem, a középkori vitorlázás maradandó élményét. Megérkeztünk egy kis sziklához amibe ha belenéztünk a fény különlegesen tört meg rajta, így mindig szivárványt látott a turista. Kongattak, mondtam, ez csak az ebédet jelentheti, lesétáltunk az alsó fedélzetre, úgy tíz méter hosszú asztal, fehér terítővel lefedve, mintha Ali Baba birodalmában léptem volna. Az asztal közepén, egy ezüst tálon, óriás rák, körülötte pedig minden mi szem szájnak ingere, nekiláttunk falatozni, mindenféléből egy kicsit vettem, hogy érezhessem számban a mennyeien különleges tengeri ízeket. Miután elköltöttük ebédünket, visszasétáltam a fedélzetre, elterpeszkedtem egy nyugágyba, becsuktam a szememet, most értetem meg, miért élnek az arabok sokkal tovább mint mi. Hajónk visszaérkezett, kikötöttünk.

Folytatása kövekezik…

Szerző: Frances Horror

Tunézia 5. rész.

2009/01/29

Nyaldosta már a hasamat a nap, mikor felébredtem, az ágyban egy utolsót dobtam még magamon, fordulás gyanánt. Átöleltem a párnát, mintha szerelmesem karjaiba lennék, arcom mosolyra fakadt, teljes lelki békében éreztem magam. Kikászálódtam az ágyból, ma reggel egyből a zuhanyzóba mentem, felfrissítettem, zsibbadt zsigereimet, Felöltöztem. Ezen a reggelen én magam készítettem el a kávémat, a konyak elfogyott! Felkiáltottam, jaj, mi lesz most, anyukám nagyot nevetet és előhúzott egy üveg vilmoskörte pálinkát a táskájából. Egyből töltöttem magamnak. Felhörpintettem, éreztem amint az erős pálinka lefelé csörgedez, és amerre jár, melegség önti el testemet. Számba vettem egy szál fenséges Pall Mall-t, és izzóvá varázsoltam a végét a cicás öngyújtómmal. Anyum, nagyim is megérkezett, elbeszélgettem velük, majd elindultunk reggelizni.

Reggeli befejeztével várt minket a turista busz, elindultunk Tuniszba. Körülbelül két óra múlva megérkeztünk. Három óránk volt rá, hogy körülnézzünk, talán nem volt semmi különös látnivaló, vagy idegen vezetőnk úgy gondolta, a bazár a legfontosabb (Itt jegyezném meg, voltak olyan csoporttársaink, akiket úgy megijesztettek, hogy egyedül nem mertek elmenni egyetlen bazárba sem) elvitt hát minket oda. Elmesélte, amit jól tudtunk már, akármekkora árat mondanak, az Arabok annak az egynegyedéért el lehet vinni a terméket, és felhívta figyelmünket arra, óvakodjunk tőlük, mert erőszakosak. Végig sétáltunk Tunézia legnagyobb bazársorán, leírhatatlanul gyönyörű volt. Kiértünk egy térre, ahol megpillantottunk egy mecsetet, gondoltuk ide bemegyünk, de amint a kaput kitártuk, a bent lévő szent arabok, szigorú tekintetükkel jelezték, nekünk ott nincs keresnivalónk, fülünket-farkunkat behúztuk, és kisomfordáltunk. Kerülővel, elindultunk a turista busz irányába, áthaladtunk a kormányzati negyeden, az utcák kihaltak voltak sehol senki, talán aludtak még, furcsa volt nagyon.

Tunisz

Tunisz látképe

Delet ütött az óra, mikor útra keltünk Karthágó felé. Karthágóról azt kell tudni, hogy a régi katonavárost teljesen lerombolták, besózták a földet, hogy ezer évig ne teremjen meg benne semmi. A Mai Karthágóban Tunézia elitrétege építet hatalmas palotákat, rezidenciákat, Mondhatjuk, amolyan gazdag negyede, élővárosa, a fővárosnak. Átitatott a történelem, mikor lábammal tapostam a több mint ezerötszáz éves földet, megérinthettem a maradványait, Hannibál örökségének. Másfél óra alatt sikerült megnézni a romokat, amik a földszint alatt körülbelül két méterrel helyezkedtek el. Ebben az időpontban van a legmelegebb Afrika e táján, ezért innom kelet kulacsomból, de ezt nem találtam elégnek, ezért magamra locsoltam a maradékot. Öreg nagyanyám a fejére kötötte a kendőt, amit még a Szaharában kaptunk, csodáltam őt hogy hetvenöt évesen így bírja ezt a túrát. Megpusziltam és megköszöntem neki, azt hogy velünk van. Elindultunk a menedéket nyújtó busz felé, amit már nagyon vártam, mert tudtam, a jótékony légkondíciónáló vár engem.

Kárthágó

Kárthágó romjai

Nem volt akkora forróság, mikor megérkeztünk Sidi Bou Said-ba Ez a kis falú amit még a mórok alapítottak, a tengerparton terült el, egészen magasan, miközben sétáltunk felfelé, kis párkányokon kinézhettünk, mintha egy Hotelben lettem volna, amit mesterségesen építettek, de ezek a kis kilátók a természetnek voltak köszönhetőek. Leírhatatlanul kellemes volt kiülni egy ilyen kis pihenőre és nézegetni, csodálni a kék tengert.

Sidi Bou Said a tenger

Sidi bou Said

Művész falú volt ez, most amikor megláttam, megértettem miért jön ide a mai napig rengeteg alkotó. Itt én is ihletet kaptam, bár csak az élethez. Döngölt homokjárdán haladtunk fölfelé, megérkezvén egy térre, ahol, ezúttal nem a megszokott bazár várt, hanem kicsiny üzletek, egészen más kínálattal, sajnos nagyon drágán. Megálltam a tér közepén, kitártam a karomat, és élveztem, hogy itt lehetek. Ez volt az a pillanat, mikor kiteljesedett a napunk, már ezért megérte eljönni a mai túrára.

Sidi Bou Said

Sidi bou Said

Este hét órára értünk vissza a négy csillagos szállodánkba, szokásos, de egyben nagyon különleges vacsoránkat elköltettük, majd visszavonultunk lakosztályunkba, kiléptem a teraszra, leültem, elmerengtem az élet dolgain, belegondoltam, nem mindenkinek adatik meg, hogy itt lehessen, mégis ajánlani fogom, mert ezt nem érdemes kihagyni.

Folytatása következik…

Szerző: Frances Horror

Tunézia 4. rész.

2009/01/21

Jézusom elaludtunk!

Dörömbölnek az ajtón, azonnal kiugrunk, az ágyból. Gyors mosdás, mint egy cica, és rohanás le a buszhoz. A többi utas megtapsolt minket.

A várva várt nap elérkezet, a kissé zűrös reggel után, száguldottunk a Szahara felé. Utunk során elcsodálkoztam, ahogy egyre távolodtunk a turista paradicsomtól látszott, e kedves országban sincs kolbászból a kerítés. Romos házak, sok esetben tető nélkül, hatalmas szemétdombok a város közepén. Meglepett az arabok igénytelensége.

A nap delelőn volt már, mire megérkeztünk, a sivatag szélére, ahol négy, lovas fogat várt minket, bár én inkább gebés fogatoknak hívnám őket. A Szerencsétlen állatokon látszott a szenvedés, el sem tudtam képzelni, hogy egy ilyen sovány teremtmény, hogy tud elhúzni egy kocsit egyáltalán, nemhogy még rajta 8 embert. Az arab rám parancsolt, én elkezdtem hajtani a lovat, megindult nagyon lassan. Rövid idő múlva megpillantottuk a tevéket. Leszálltunk a szekérről, az arabok a fejünkbe kendőt kötöttek, megörültünk, de amikor fent volt már mindenkin eme hőség csillapító eszköz, közölték velünk, aki meg akarja tartani, annak két dinárt kell fizetnie, mondtam magamba ezen nem múlik, kifizettem az összeget.

Pihenő Teve

Pihenő teve

Most döbbentem csak rá, egy teve hatalmas méretű, magas lény. Egy kisebb láma mellé tereltek minket, a szánkba tüskéitől megcsupaszított kaktuszt tettek és, a kiéheztetett jószág hoz közel hajolva az kivette a számból, ez olyan érzést keltett bennem, mintha kaptam volna egy puszit kedvenc élőlényemtől. Egyik vezetőnk le is fényképezett.

A filmekben láttam, hogy eme állatok térdre ereszkednek, és kényelmesen fel lehet ülni rájuk. A mi tevéink nem ereszkedtek sehova. Két markos legény felhajított, engem, s anyámat, a nyeregbe. A teve nem volt boldog, fel is nyögött alattunk, túl kövérek voltunk neki. A két arab homlokán verejtékcseppek jelentek meg, mi meg büszkén, de félve ültünk a lámán.

Elindultunk a Szaharában az oázis felé. Hatalmas karavánunk szépen haladt, a nap sugarai csiklandoztak, a festői csodálatos tájban gyönyörködtem tátott szájjal. Számomra leirhatalan szépséget sugárzott, másik pillanatban megérintett az a düh gonoszság, ahogy akár halálba édesget e homoksivatag.

A Szahara

a Szahara

Egy óra tevegelés után megérkeztünk az oázisba. A Nap most tűzött a legjobban, teljesen kitikkadtam, jó volt látni a sátrakat. Két arab asszony, a Szahara homokjába ásott kemencében kovászolatlan kenyeret sütött nekünk, amit Oliva olajba mártogattunk és úgy fogyasztottunk el. Megpihentünk. Csendes merengésemet, egy oldalkocsis motorkerékpáron beszáguldó arab szakította félbe. Meghozta a korábban készült teve puszis fényképeket, amit megvásárolhattunk.

Mikor mindenki abbahagyta a vásárlást, és úgy érezték vendéglátóink ezekből a turistákból több pénzt már nem lehet kihúzni, előállt a légkondicionált busz és elindultunk visszafelé.

Életem egyik leg szebb élménye volt ez a sivatagi túra.

Remek idő volt, így délután öt óra felé, ezért anyummal lementünk a tengerhez megmártózni. A fáradtságtól elaludtam. Este hétkor visszamentünk a szállodába vacsoráztunk, ezután szobánkban békés álomra szenderültünk.

Folytatása következik…

Szerző: Frances Horror

Tunézia 3. rész.

2009/01/16

Felébredtünk!
Most is, mint az elmúlt reggelen, egyből kimentem a teraszra. Megérte, a látvány nem maradt el, csodálatos napfelkelte, sürgő forgó sertepertélő asszonyok csadorban a medence körül, lábam előtt a tenger. Ezzel a látvánnyal még mindig nem tudtam betelni, egyből leültem a székre, kikértem szülémtől a cigit, kávét konyakkal és ámultam tovább. Lassan anyámék is elkészültek, bár én még az arcomat sem mostam meg. Éreztem itt lenne az ideje, hacsak nem akarok hallgatni emiatt. Feltápászkodtam, rendbe hoztam magam, lementünk reggelizni! Büfé reggeli volt, minden ami szem szájnak ingere  Sonka, sajt, friss zsemle, többféle kenyér, müzli, kávé, tej kakaó, paradiccsom paprika, persze itt felsorolni lehetetlenség lenne. Tetszett, hogy bármiből annyit vettem amennyit akartam. Teli gyomorral indultunk útnak a Medina felé.
Egyből a bazárba. Már tegnap este eldöntöttem, én ma vásárolni fogok. Magával ragadott az az érzés amit igazán csak külföldön érzek, költeni a pénzt, és birtokolni minél több tárgyat, amikre majd ha otthon ránézek, tudom remek érzés fog el. Sikeresen megtaláltam az elmúlt napon itt hagyott, puput. Az arab felismert, tudta és jól, ha ma nem ad el nekem valamit engem soha többet nem lát. Megvettem a tevét, sőt egyből kettőt is. Eközben nagyanyám egy divatjamúlt pénztárcára alkudott. Odamentünk lebeszélni róla, mondván nagyikám ennél szebbet is találunk neked. De hajthatatlan volt tetszett az öregasszonynak, a nagy sárga fénylő kapocs rajta. Mint varjúnak az ékszer. Az arab árus megérezte, a célunkat és nagyon agresszívan lépett fel, mamim hajthatatlan volt. Megvette. Nagyot sóhajtottunk, legalább ezen is túl vagyunk. Kijöttünk.

A Medina

A Medina
A Medina nekünk már semmi ujjat nem tudott nyújtani, elindultunk visszafelé. Örültem, vágytam már a tengerpartra. Én fel sem mentem a hotelba, inkább lent maradtam, jó anyám kiszolgált teljes egészében, 15 percen belül megjött a cigivel, újságokkal. Egyből befutottunk a vízbe, ahol hatalmasakat úsztam.
Kiérkezvén megszólított egy középkorú arab, a füle mögött virág, kaftánja nem túl tiszta, mezítláb. Ne furcsálld a virágot a füle mögött, mert illatos virág az. Érdekes szokás, és nekem nagyon tetszett. Kezében egy mappa, bemutatkozott, Alinak hívták. Egyből kezembe nyomta a brosúrát, aminek nagyon megörültem, majd mesélni kezdett, ö szervez sivatagi túrákat és csupán 25 dinárba kerül fejenként, eldadogta, légkondicionált busszal (Itt jegyzem meg, Tunéziában minden légkondicionált) kivisznek a sivatagba, ott lesz tevegéles az oázisig, ahol még kaját is kapunk, majd körülbelül délután 4 kor érünk vissza. Ez az, mondom muter ezt semmiképp nem hagyhatjuk ki! És előfizettünk. A torkomban elkezdet dobogni a szívem azonnal, nem is tudom, hogy bírtam ki másnapig.

A szahara

A szahara
Mivel aludni nem tudtam kitaláltam, menjünk le kora éjjel a Medinába, megcsodálni, átitatódni a hangulattal. Vacsora után útra keltünk. Meglepve láttuk lefelé, a nappal kihalt kávézók most dugig tömve. Arabok voltak bent, kint, fürtökbe lógtak a székeken mint cseresznye a fán. Kifejezetten a férfi nép, asszonyok sehol. Mindenhol vízipipa. Számomra még ezekben az időkben a füstölő szerkezet a tabuk közé tartozott, mivel tudatlan voltam és azt gondoltam, csak drogok fogyasztására alkalmas. Allah gondolata viszont azonnal megnyugtatott, tudtam, Allah nem engedné. Bátran odaléptem egy csoport arabhoz, és hatalmasat szippantatom a vízipipába. Éreztem azt a különleges aromát ami áradt belőle, megtetszett. Velük maradtam volna szívesen de anyámnak aki anti dohányos nem tetszett, így mennem kellett. Bandukoltunk, a látvány mindenhol ugyanaz volt az összes arab az utcán. Furcsállottam, de világossá vált, ők inkább kint vannak, nem bezárkózva lesik a tv-t, nem függenek az internettől. Inkább társaságban szórakoznak. Megérkezvén a Medinában teljesen sötét volt, néhány lámpa pislákolt az utcán, macskák hajkurászták az egereket, sehol senki egy árva lélek sem volt ott. Visszaindultunk. Örömmel láttam, hogy az előző arab csapat akiknek a pipáját bitoroltam, még mindig ugyanott voltak. Anyám visszasétált a Hotelbe, és maradtam pipázgatni, beszélgetni velük.
Éjfél felé visszaértem, már mindenki az igazak álmát aludta, de éreztem nekem nem jönne álom a szememre ezért, lesétáltam a medence mellé, kiültem, kezemben a maradék konyak, és ittam. Reggel ugyanott ébredtem, mint egy paródia, amit oly sokszor láttam már a füles hasábjain.
Felmentem a szobába, a konyak elfogyott, úgy hajnal öt óra lehetett.

Folytatása következik…

Szerző: Frances Horror


%d blogger ezt kedveli: