Posts Tagged ‘Utazás’

Nagyvárad-Arad 3. rész.

2009/04/09

A mai reggel nem volt olyan szép, mint tegnap. Ágyamból kitekintettem, az égboltra, de hatalmas fekete felhők takarták a napot. Elgondolkodtam, azon, hogy milyen átkos ébresztést kapjon ma kirándulótársam. Semmi frappáns egyedi megoldás nem jutott az eszembe, ezért gondoltam  egyszerűen felébresztem. Hatalmasat dobtam magamon az ágyban, mint egy partra vetett hal tenné, és oldalra fordultam, Zoli szeme már nyitva volt, és mosolyt láttam az arcán. Mivel jól ismer tudta, mire készülök. Nem sokat gondolkodtunk, szinte azonnal felkeltünk. Barátomnak remek ötlete támadt. Kérdezzük meg hány kilométer Arad, és nézzük meg azt a várost is. Csodálkoztam, hogy ez nekem nem jutott eszembe, egyből helyeseltem. Szokásos reggeli, teendők után összepakoltuk a cókmókunkat, majd elindultunk reggelizni.
Ezen a reggelen is lenyűgözött a fogadó kialakítása, leültünk a már megszokott asztalunkhoz, és a kedves középkorú felszolgáló asszony azonnal ott termet. – Hozhatom a reggelit? – kérdezte. Egyből válaszoltunk. – igen. Titkon reménykedtem benne, mivel az étekben nem nagyon szeretem a változatosságot, bár eltudom képzelni ez a véleményem sokatokat meglep, elmagyarázom miért. Imádom a finom ételeket, és ha egyszer olyat eszek ami ínyemre való, akkor egyszerűen szeretném átélni még egyszer azt az örömöt, amit korábban okozott. Fohászom meghallgatásra talált! Sonkát, sajtot, tojásrántottát, paradicsomot paprikát, teát, kávét tettek elénk. Jó kedvel láttam neki a reggeli lakomának.

Arad bazilika

Arad bazilika

Miután elköltöttük étkünket, autóba ültünk, kitárult a fogadó hatalmas fa kapuja, utunkat Arad felé vettük. Nem telt bele két óra és megérkeztünk. Leparkoltunk, mivel nem volt nálunk papír sem ceruza, ezért laptopomba felírtuk az utca nevét és a házszámot, ahol a személygépjárművünket leállítottuk. Megpillantottunk egy katedrálist, ami telis telided volt emberekkel, nem lepődtünk meg, mivel vasárnap delelőt 11 óra volt, ami a mise ideje, mint tudjuk. A szép épületek láttán azonnal lázba jövök, rohanvást elindultunk, és bementünk, eme templomba. Egyszerű volt mégis csodálatos. Néhány fényképet készítettünk, majd Magyarul kérdezősködtünk a járókelőktől. Nagyon meglepett, hogy szinte senki sem beszélte anyanyelvünket. Több mint fél órába került, mire két idősödő asszony információval szolgált arról, hogy mit érdemes itt megnézni, és merre találjuk az Aradi vértanúk emlékművét. Ekkor döbbentünk rá, a lehető legjobb helyen sikerült autónkal megállni, ugyanis pont előttünk, helyezkedett el az az utca ami ezen város látnivalóit rejtegette. Elindultunk, csodaszép kolosszálisan hatalmas épületeket láttunk, a városházát, a színházat, és nagy örömünkre egy templomot is megtekinthetünk, ahol Magyarul prédikált a pap, és a feliratok is anyanyelvünkön íródtak. Bár tudtam, nélkülöznöm kell, ha haza érek, mivel sajnos nem vagyok túl gazdag, mégis dobtam a perselybe pénzt. Szinte minden épületet lefényképeztünk, barátom sokat nevetett rajta. Zoli szívesen tréfálkozik a tipikus Kína turistákkal, kik kiugranak a  buszból, gyorsan lefényképezik az épületet, és visszaloholnak elfoglalják helyüket és máris robognak tovább.

A színház

A színház

Igen! -kiáltottam. Tudjátok korábban már meséltem, hogy gyengém a kis turista jármű, mi úgy néz ki mint egy vonat, nyitott kis kocsikkal. Újra elfogott a láz, láttam, már majdnem teli van, én ujjongva szaladtem felé, mint egy boldog kis gyerek. Épp időben értem oda, a jegy nem volt drága, nagyjából 80 Ft-nak megfelelő lei. Felpattantunk, a kis jármű azonnal elindult, nem volt egy átlagos utazás, száguldottunk, a hátsó kocsi folyamatosan kifarolt. Bejártuk azt az útvonalat, amit már gyalog is. Arra mindenesetre jó volt, hogy megtudtuk, gyalog messze lenne elmenni a vértanúk terére. Miután visszaérkeztünk, kiültünk egy Pizzéria teraszára, és rendeltünk egy egy darabot, a jól ismert olasz specialitásból. Cola-t kértünk mellé.

Az Aradi vértanúk emlékműve

A szoborcsoport

Teli bendővel, beültünk az autóba, és elhajtottunk a vértanúk terére. A környezet meglepett, egy kietlen puszta téren, hol nem volt más, a házak körülötte romosan, itt tehettük tiszteletünket a 13 aradi vértanúnak. Így is magával ragadott minket a történelem, és szívünket jó érzés fogta el.
Egy órát időztünk ott, majd elindultunk hazafelé. A nap már kezdett leszállni, mikor átléptük Budapest határát, bár remekül éreztem magam, mégis jó volt tudni, hogy itthon vagyunk.
Arad szerény város egy délelőtt végig lehet nézni az érdekes dolgokat, mégis mindenkinek ajánlom, és ha eljuttok egyszer oda, ne hagyjátok ki semmiképp a vértanúk terét sem.

VÉGE

Szerző: Frances Horror

Nagyvárad-Arad 2. rész.

2009/03/25

Az éjszaka nyugalmasan telt, bár a szél nagyon fújt, és az eső is verte az ablakot, mégis csak egyszer ébredtem fel. Másnap reggel hat óra tájban kinyitottam szemeimet, és fennhangon óbégattam – ZOLI! ÉBREDJ, ÉBREDJ ZOLI! Megszólalt régi cimborám, – ne kiabálj már rég fent vagyok. Lassan kikászálódtunk az ágyból, elvégeztük a szokásos reggeli teendőket, és hogy életet leheljek magamba, meghúztam a konyakos üveget, jólesően konstatáltam, amint az égetett szesz végigfolyik a torkomon, és gyomromban melegséget kelt.

Nagyvárad- Szent László templom

Nagyvárad- Szent László templom

A napot a fogadó éttermében kezdtük. A nem túl borsos összegbe amit a szállásunkért fizettünk beletartozott egy reggeli is. Mivel a szokásaim rabja vagyok, ezért ismételten ahhoz az asztalhoz telepedtünk, ahol este a vacsoránkat költöttük el. Kisvártatva egy fehér köpenyes asszon, ki negyven év körüli lehet, üdvözölt minket. – Uraim hozhatom a reggelit? – kérdezte. Meglepett az udvariassága és kellemes hanghordozása. Mivel jómagam nagyra értékelem az udvariasságot és tiszteletet, mosolyogva válaszoltam, – természetesen, és előre is köszönjük. Az asszon ennyit mondott csak szívesen, és máris sarkon fordult, eltűnt a konyha ajtó mögött. Nem csalódtunk, gazdag ízes parasztreggelit kaptunk, tojásrántotta, sonka sajt, kenyér, tea kávé. Miután elfogyasztottuk azt mondtam, Zolikám, szerintem csak késő délután ebédeljünk.
A nap még nem túl magasan járt mikor elindultunk felfedezni Nagyváradot. Az időjárás kellemes volt, bár a nyár elejét már elhagytuk, mégsem volt elviselhetetlen a hőség. Nagyából húsz perc séta múlva megérkeztünk a város központjába. Hatalmas területen egy parkot pillantottunk meg, fenséges módon rendben tartva, gyönyörű kellemes élményt nyújtott. A fák különleges csavart formára nyírva, telis telided virágokkal, középen két nagy szökőkút. Külföldön mindig rám tör, a sietség, mert mindent látni szeretnék az adott helyből, mégis most azt javasoltam barátomnak, üljünk le pár percre. Csodálatos érzés volt magamba szippantani ennek a szép térnek a hangulatát.

Nagyvárad

Nagyvárad

A padon beszélgetve, felmerült a kérdés, merre menjünk tovább. Épp ekkor haladt el előttünk egy ember, Zoli megszólította. – Szép jó napot kívánok, merre felé van a város központ? – Az ember elmesélte, és közben a saját történetét is beleszőtte, végül kért tőlük egy lei-t cigire. Boldogan adtunk neki, lassan elindultunk a megadott irányba. Egy patinás épületre lettünk figyelmesek, az udvar tárva nyitva, bementünk. Sárga alapra festet üvegtető, belül márványból kirakva a járda, két oldalt kávézók, éttermek helyezkedtek el. (Korábban Budapesten is volt egy hasonlóan szép hely A Ferenciek terén, de sajnos mostanra, mivel senki sem törődött vele elvadult. A környező házakból a kutyatulajdonosok WC-nek használják, csövesek költöztek be. A neve Kígyó udvar, talán még sokan emlékeztek rá.) előkaptam laptopomat, száz százalékos wifi jellel rendelkezett a hely. Leültünk egy kávéra, és egy Cola-ra, elolvastuk az aktuális híreket az indexen.
Több tucat, a békeidőkben (1900-1920) épült épületet néztünk meg, a város rendezett, és tiszta, a közlekedés, kicsit vadabb mint itthon, az autósok nem adják meg az elsőbbséget a gyalogosoknak, sőt még rá is dudálnak ha nem futó lépésben teszi meg a távot a két járdasziget között.
Már kora délután volt, mikor megpillantottam egy zsinagógát, – Zoli kiáltottam, ezt mindenképp látnunk kell. Megérkeztünk a kapuba egy furcsa szerzet, aki elég szakadtnak nézett ki beinvitált minket. Jó előre közölte ha be akarunk lépni akkor tenni kell az asztalra pénzt, és egy kipá-t (zsidó sapka)  is fel kell tennünk. A zsinagógában, megdöbbentő látvány fogadott minket, teljesen lerobbant állapotban volt, mégis megőrizte az egyszerűségét, hatalmasságát. A falon körbe fekete márványtáblákon, arany betűkkel nevek, kiket elhurcoltak, a nácik a haláltáborokba, és sosem érkeztek vissza. Az öreg elmesélte, hogy a zsinagógát Cheausesscu le szerette volna bontatni de a világörökség részévé nyilvánították, ezért nem mert megtenni. Ezt a zsidó templomot már a hívők nem használják, mert van egy másik is a városban ami tökéletes állapotban van. Megköszöntük a tájékoztatást, és tovább álltunk. A sétáló utca, mely olyan hatalmas, mint fővárosunkban a Váci utca, beültünk egy pizzériába, ebédelni. Hatalmas pizzát, és desszertnek, somlói galuskát, minek a tetejére három gombóc fagyit tettek, ettünk.

Nagyvárad 1919

Remek hangulatban, tértünk vissza a szállásunkra, hol újabb söröket bontottunk meg, és ma egy különleges dohánnyal tömtem meg vízipipámat. Elbeszélgettünk, mindketten csodálatos, lenyűgöző városnak találtuk Nagyváradot.

Folytatjuk…

Szerző: Frances Horror.

Nagyvárad-Arad 1. rész.

2009/03/23

Már régóta készültem Románia magyarok által is lakot részének meglátogatására. Egy kedves barátommal Zolival, végül is az elhatározás meg valósult. Némi tájékozódás után, az interneten keresztül szállást foglaltunk egy patinás fogadóban, és egy szép pénteki napon, délután három órakor útnak indultunk Nagyváradra. Az M3-as autópályán hajtattunk végig. A határt átlépve, megérkeztünk ulticélunkhoz. Mikor kiszálltunk az autóból az eső hatalmas cseppekben szakadt. Elhaladt mellettünk egy torzult arcú, bőrig ázott cigány, és románul fennhangon odavakkantott nekünk pár szót. Zolival egymásra néztünk, arcunkra a meglepődés ült ki. Nem szóltunk semmit elindultunk a fogadó bejárata felé.

A Fogadó udvar

A Fogadó udvar

A hatalmas faajtó küszöbét átlépve a recepción találtuk magunkat. Felkiáltottam ejha, ezzel fejezve ki ámulatomat. Sajnos általában, nem sikerül beilleszteni a recepció kinézetét hangulatát, de itt tökéletesen összejött. A pincér aki egyben a recepciós és mindenes volt üdvözölt minket. Miután megtudta, hogy autóval vagyunk, egyből elkísért a bejárathoz, kitárta és beállhattunk az udvara. Mikorra visszaértünk, a recepcióra Zoli barátom már nem volt ott, sőt a csomagok sem. A pincér udvariasan megmutatta, hol van szobánk. Mikor felérkeztem, a lakrész pont olyan volt amilyet elképzeltem. Régi típusú faragott ágy, kézzel festett virágok díszítették. A falak fehérre meszelve, és két kisméretű dupla szárnyas ablak. A földön rongyszőnyeg. Korábban a Drakula filmekben láthattam ilyen fogadót. Tökéletesen elégedett voltam.

A Szobánk

Kalotaszeg szoba

Kicsit elpakoltunk, és  elindultunk a közeli vegyesboltba, sört és konyakot vásárolni. Mikor az utcára léptünk, az eső még jobban szakadt. A sarkon, az eresz alatt egy újabb cigány álldogált. Úgy száz méter séta után beléptünk a boltba. Az eladónő tökéletesen beszélt magyarul, megkérdeztem mennyibe kerül egy két decis konyak mire ő válaszolta hetven lei. Hűha felsóhajtottam. Mivel egy lei akkoriban nyolcvan forint volt, gyors fejszámolás után megdöbbenve konstatáltam ötezer hatszáz forint. Egyszer élünk mondtam magamban. A pénztárhoz léptem kértem négy sört és a konyakot. – Százötven lei – mondta a nő. Ekkor pillantottam meg a konyakos üveg tetején az árcédulát, ahol egyel kevesebb nulla volt. Elővettem egy húsz lei-es bankót, átnyújtottam, ő visszaadott ötöt, és megkínált minket egy-egy savanyú cukorral. A boltból kilépve nem teljesen értettük a helyzetet, de rájöttünk hogy ezentúl csak olyan terméket vásárolunk amire kivan írva az ára. (Később kiderült, hogy a régi lei mögül levágtak négy nullát és így lett az új értéke. Viszont a román lakosok régen is csak egy nullát mondtak utána és ez így is maradt. Nekik természetes de egy turistának elsőre érthetetlen.) Az eső kezdett alábbhagyni, mire visszaértünk a fogadóba. Felvittük a szobánkba, a sört, konyakot, és elindultunk vacsorázni.

Étterem részlet

Étterem

Az étterem, hatalmas volt, esztétikusan szépen berendezve, tudjátok, ahogy egy fogadóhoz illik. Kifogástalan modorú, ám de egyszerű és egyben emberi kiszolgálással. Egyből kértünk két sört, helyi specialitás, és az étlapot kezdtük mustrálni. Rendeltünk egy kétszemélyes fatányérost, savanyúsággal. Nem telt bele fél óra és elénk tették. Több mint négyfajta hús, szalonna, szalmapityóka, rizs. Nekiláttunk, nagyon ízletes volt. Magyarországon utoljára jó tíz éve ettem ilyen minőségű étket. Miután elfogyasztottuk, mind egy szálig, pedig hatalmas adag volt, elbeszélgettünk a régi dolgokról barátommal, és tíz óra felé visszavonultunk a szobánkba.
Megtömtem a vízipipát, megbontottuk a konyakot és a sört. Mikor eléget, nyugovóra tértünk.

Folytatása következik…

Szerző: Frances Horror

Tunézia 7. befejező rész.

2009/02/12

Miután kiszálltunk a vitorlás hajóból, felpillantottam, sosem látott varázslatosan szép helyen találtam magam, most döbbentem rá, hogy mikor ide érkeztünk csak a vizi járműre koncentráltam, észre sem vettem, mi minden érdekességet rejt e hely számomra. Felocsúdtam bűvöltemből, lassú léptekkel, elindultunk az állatkert felé. A bejáratnál két gyerek teve kéregetett a turistáktól, akik etették is őket bőszen. Zsebembe nyúltam elővettem egy savanyú cukrot, és a teve felé nyújtottam. Megszagolta, de nem tetszett neki, nem vette el. Miután kifizettük a belépőt tovább engedtek minket, hatalmas kapu állt előttünk bezárva, gondolataimban megfordult, talán a King Kong-ot őrzik itt? A kapu két oldalán fáklyák égtek, kitárult hirtelen. Hatalmas téren találtuk magunkat, amiket barlangszerű épületek kerítettek körbe. A közepén egy gyönyörű szökőkút, a Tunéziára-annyira jellemző pálmafákkal körbe kerítve.

Az állatkert bejáratánál a kölyök teve

Kölyök teve

Beléptünk az első barlangban ahol a kígyókat őrizték. Irtózat fogott el a több méteres földön csúszó teremtmények láttán, sosem kedveltem ezeket az állatokat. Elképzeltem amint nyakamra tekeredik, és roppant izmaival megfojt. A következő barlangban őrizték a tengeri állatokat. Miután átléptük a harmadik és egyben legnagyobb barlang bejáratát egy iszonytató nagy amolyan természetes ketrecet tárult szemem elé a földbe vájva, együtt voltak itt majmok és tevék, mint egy földi paradicsomban. Sokáig bámultam őket.
Miután kijöttünk, körbe sétáltunk szüléimmel, megcsodáltuk a jachtokat, mik nem feltétlen jelentenek, gazdagságot azoknak kik használják, mert ezeket bérelni lehet, és úgy már nem is olyan drágák. Megkoronázva e különlegesen szép napot, lovas hintón mentünk vissza a szállodába.

Vacsora után ki, ki összepakolta bőröndjét, felkészültünk a nagy utazásra. Rosszkedv uralkodott, el rajtam, mikor lefeküdtem, fájt nagyon, hogy itt kell hagynom, ezt az országot, ami oly annyira a szívemhez nőt. Lassan mégis sikerült elaludnom.

Reggel felkeltünk, megragadtuk bőröndjeinket, már várt minket a turista busz. Felszálltunk, maradék dináromat a sofőrnek adtam, aki észrevette a szememben, a szomorúságot. Sajnos nem értetem, amit mondott, de tudtam éreztem vigasztaló szavak voltak. Bámultam kifelé az ablakon, miközben száguldottunk, kis idő múlva arra lettem figyelmes, hogy már a repülőtér bejáratánál vagyunk. Ez a két és fél órás út elröppent, az idő érzékemet teljesen elvesztettem.

Tunisz madár távlatból

Tunisz

Miután beszálltunk a repülőgépbe vártuk az indulást, de csak nem következett be. Egy óra elteltével, kiderült, Ferihegyen akkor a köd, hogy nem fogad repülőgépeket. Gondoltam ez csak a sors keze lehet, megérezte, vágyamat, itt maradhatok. Tovább várakoztunk, két órás késéssel felszállt a repülő. Miután landoltunk Budapesten, a nyárból visszaérkeztem a ködös télbe. Nem hiányzott eme koszos füstös hatalmasan undorító város, de mégis itt kell élnem.
Mindenkinek ajánlom, aki nem járt még Tunéziába érdemes spórolni rá, és ellátogatni oda. Garantálom sohasem látott élményben lesz része a turistának.
Elhatároztam, még visszatérek Tunéziába.

VÉGE

Szerző: Frances Horror

Tunézia 6. rész.

2009/02/03

Utolsó elötti reggelemre ébredtem a Hotel szobába, hangulatom nem volt víg, éreztem tudtam, nehezen tudom itt hagyni ezt a földi paradicsomot, hol az emberek, nyugodtak kiegyensúlyozottak voltak, elgondolkodtam, a bűnözés nulla nem lopnak, nem rabolnak, és eszükbe sem jut elvenni más ember életét.

Gondolataimban előre féltem, ha újra Magyar földön járok, nehéz lesz visszazökkenni, eme hatalmas füstös tisztátalan város hangulatához, a rohanó, agresszív mindenre képes emberek közt megtalálni azt a kis ösvényt, ami a lelki békémhez vezet.

Nekiálltunk a már nem használatos tárgyainkat elpakolni, megittuk a maradék vilmoskörtét, és búcsúzóul anyám kedvesen kihozta a kávémat. Felkészültem az indulásra, mert ezt a napot még teljes egészében itt töltöttük.

Besétáltunk a Medinába, ott felszálltunk egy kis helyközi vasútra, amely szakasztott HÉV benyomását keltette bennem. Az úti célunk Monastir volt. Monastir-ban található Habib Bourguiba mauzóleuma, Ő Tunézia előző uralkodója volt, az arab testvéreim nagyon kedvelték öt, rengeteg dolgot tett Tunéziáért, végül is neki volt köszönhető, az, hogy Tunézia igazi idegenforgalmi paradicsommá vált, ezzel biztosítva az ott élők megélhetését.

A Mauzóleum egy hatalmas téren helyezkedett el, szépen kirakott egyenletes márvány út, két oldalt lámpatestek, és Tunéziára oly jellemző pálmafák. Előttem egy leírhatatlanul mesés kupolás épület. Tornyai arannyal burkolva. Lenyűgözött a látvány, soha életemben nem láttam még ilyen különleges épületet, korábban, mikor a Vatikánban jártam és láthattam a kereszténység gazdagságát, a szent tárgyakat aranyból ami miatt sok ember éhen is halt, azt hittem ezt nem lehet felülmúlni, de most megtörtént. Nem a gazdagság és az arany ámított el, hanem az a szeretet amit sugárzott ezen épület. Közelebb merészkedtünk, álmodni sem mertem róla s mégis bemehettünk. Húsz méter átmerőjű teremben helyezkedett el a fehér színű márvány koporsó ízlésesen díszített, arany mintákkal a tetején. Körülötte kilenc, a falba vésett pihenőhelyet pillantottam meg, ezek is szín aranyból. Leültem az egyikre elmerengtem, átitatott a halál közelsége, szomorúnak kellett volna lennem de én inkább lelki békét éreztem.

Monastír video

Egy kis nyitott amolyan vonat szerű szerelvényen, amely az úttesten közlekedett, és az elején egy hatalmas csengettyű volt, mint annak idején gyermek koromban, már annyiszor halhattam e jármű leírását, eljutottunk, a jacht kikötőhöz, ahol egy hatalmas vidámpark, és állatkert keltette fel érdeklődésünket. De hopp, sokkal érdekesebb dolgot pillantottam meg hirtelen, egy hatalmas vitorlás hajót, amolyan félét amilyenen egykor talán Sir Francis Drake a királynő kalóza lehetett a kapitány.

Tunéziai vitorlás hajó

Tunéziai vitorlás hajó

Elrángattam szüléimet, menjünk oda! – kiáltoztam. Amint közel értünk, egy arab elénk szaladt, és elmesélte nekünk, csak huszonöt dínárt kell fizetnünk, és felszállhatunk az épp indúlni készülő hajóra, megvendégelnek minket egy nagyon különleges tenger gyümölcsaiből készűlt étekkel, három és fél óra múlva amit a tengeren tölthetünk, visszahoznak minket. Ezt az ajánlatot nem hagyhattuk ki, azonnal felszálltunk. Pár perc múlva kifutottunk a nyílt tengerre. Delfinek kísérték utunkat, jobb oldalt ugrándoztak, a tenger csodálatosan szép, festői kék színét bolondos pirosra sütötte a nap. Most átélhettem, a középkori vitorlázás maradandó élményét. Megérkeztünk egy kis sziklához amibe ha belenéztünk a fény különlegesen tört meg rajta, így mindig szivárványt látott a turista. Kongattak, mondtam, ez csak az ebédet jelentheti, lesétáltunk az alsó fedélzetre, úgy tíz méter hosszú asztal, fehér terítővel lefedve, mintha Ali Baba birodalmában léptem volna. Az asztal közepén, egy ezüst tálon, óriás rák, körülötte pedig minden mi szem szájnak ingere, nekiláttunk falatozni, mindenféléből egy kicsit vettem, hogy érezhessem számban a mennyeien különleges tengeri ízeket. Miután elköltöttük ebédünket, visszasétáltam a fedélzetre, elterpeszkedtem egy nyugágyba, becsuktam a szememet, most értetem meg, miért élnek az arabok sokkal tovább mint mi. Hajónk visszaérkezett, kikötöttünk.

Folytatása kövekezik…

Szerző: Frances Horror


%d blogger ezt kedveli: