Aktuális ügyek. 1. rész: Hoolie Scene és az őt kritizáló rossz nyelvek.

Előszó:

A végső lökést ezen több napos cikk megivásához a tegnap este, megtartott megemlékezés adta melyet Hoolie Scene szervezett, a nemrég elhunyt Cinya tiszteletére. Előre kell bocsájtanom, ez a szomorú esemény csak azért került bele eme írásba, mert ott és akkor világosodtak, meg számomra bizonyos dolgok, melyek szorosan kapcsolódnak az EMO és az EMO közeli emberek megítéléséhez. Továbbá, a nagy színes külsőség, melyet mutatnak, bizonyos pojácák a belül rohadó, csúszó mászó férgek, melyet akár bálsárnak is nevezhetünk. Feltétlen fontos megjegyeznem még azt is, hogy „akinek nem inge ne vegye magára”, viszont aki felismeri szerény személyét, annak remélem sikerül megvilágosítani elméjét, és ha nem is mindenben, vagy talán nem azonnal, de elgondolkodik groteszk létén, és egyszer majd a fejére csap, és ezt mondja: „De hülye voltam”. Mielőtt bárki rám próbálja sütni a bélyeget, melyet már annyiszor megtettetek, hogy Hoolie Scene, hátán mászok a magasba, nos nincs rá szükségem. A magyar WordPress rendszerben a Szubjektív Magazin egy igen igen előkelő helyet foglal el. Naponta több mint 1500 olvasót számlálunk, és a legjobb blogok listáján az 5. helyezést birtokoljuk. Ennek tükrében, méltán állítom, amit ide leírok annak nyomatéka van. Persze visszaélni ezzel nem szoktam, mert teljesen ellenkezne az elveimmel.

Az aktuális témák:

Rengeteg embertől halottam, hogy a tegnapi megemlékezést Hoolie Scene csak azért szervezi, hogy ezzel is a saját népszerűségét fokozza. Nos ez a gondolat agyamban a vezérhangyát feljuttatta, a csúcsra, és méltán háborította fel még őt is. Hogy lehettek ennyire érzéketlenek, ti kik ezt állítjátok? Nincs bennetek semmi jó érzés. A gondolataitok betegek, mert ha még így is lenne, akkor sem kéne ezt hangoztatni. Gusztustalannak, felháborítónak, sértőnek, botrányosnak tartom ezeket a gondolatokat, mivel teljes egészében félre dobálja söpörni azt a szomorú eseményt, mely néhány napja megtörtént. Igen is ez egy nagyon szép gesztus volt a Magyarországi No.1. internet celebtől, nézzetek magatokba bíráskodók, nem szégyellitek magatok, ezekben a nehéz percekben is az jár a fejetekben, hogy bántsátok egymást? Nem érzitek, hogy ezek a pillanatok nem alkalmasak a veszekedésre alázásra acsarkodásra, magamutogatásra? Legalább ennyi emberi méltóság és tisztelet legyen bennetek.

Bár nem ismertem az elhunytat, mégis ellátogattam tegnap este a Hősök Terére. Két ok vezérelt. Az egyik, hogy egy gyertyát gyújtsak egy eltávozott lélek tiszteletére. A másik, jómagam szeretem volna meggyőződni arról, hogy Hoolie Scene, amit leírt a titkos naplójában azt valóban komolyan gondolja, vagy hinnem kell az acsarkodó rossz nyelveknek. Mikor Hoolie szemébe néztem, minden kétség nélkül láttam benne az őszinteséget. Kezet ráztam vele, és részvétemet nyilvánítottam. Nem sokkal később, mikor elmondta megemlékező beszédét (amit sajnos nem tudott egyszerre megtenni mivel sírógörcsöt kapott) tudtam már, őszintén és komolyan gondolja. Minden tiszteletem az övé, és hálás vagyok neki ezért, hogy ezt megtette értünk, érte, értetek.

Mikor végig néztem a tömegen, megakadt a szemem egy nagyon nagyon síró fiún, (hogy ki volt ő, nem szeretném leírni, mivel nem különösebben ismerjük egymást, és nem szeretném öt semmiéle esetlegesen kellemetlen helyzetbe hozni, továbbá nem kaptam felhatalmazást rá tőle, hogy leihassam a nevét. Mivel ez egy nagyon szomorú alkalom volt, ezért roppant óvatosan és körültekintően fogalmazok.) Nem bírtam ki szinte ismeretlenül odamentem hozzá, és megpróbáltam megvigasztalni, mivel az ö fájdalma annyira belehasított a szívembe, hogy majdnem én is elsírtam magam. Nem tudom sikerült e, talán most úgy érzem nem, mégis akkor ezt kellett tennem. Te kiről beszélek most, ha olvasod ezt az írást, akkor nagyon remélem, már jobban vagy, bár tudom, sosem fogod őt elfelejteni, mivel kit így megérintett Cinya korai halála, teljesen feledésbe számodra nem merülhet, ám de a fájdalom elhalványodik, és talán nem fog kínozni ennyire. Őszinte részvétem!

Hoolie Scene-nek nincs szüksége a védelmemre, viszont arra, mindenképp, hogy eloszlassam a viharfelhőket felőle, mit rosszul gondolkodó emberek kavartak. Ezért írtam le ezeket a gondolataimat.

Folytatjuk…

Mielőtt még valaki azt hiszi, hogy halotti tort ülök több napon keresztül, elmondom, a cikk további részében, nem foglalkozom ezzel a szomorú esettel, most is csak azért tettem, mert tisztáznom kellett a tévhitet, mely Hoolie személyét, és tetteit övezte ebben a témában, és hogy rendet rakjak néhány beteges elmében. Bármilyen kommentárt írhattok, ezen egy cikkhez, nem lesz moderálva. Kivételt képeznek azok melyek automatikusan olvasatlanúl SPAM-be kerülnek.

Szerző: Frances Horror

Szótlanul.

Bár lenne olyan remény
Hogy mostanság divat az erény.
Adjatok papírt, s tollat
Utoljára vonyítom a holdat.
Szívem rábízva az őrökre
Halkan súgod: mindig és örökre.
Üresen nézek a kezedben lévő tőrre.
Könny és vér csöppen a földre.
Szívverésem lassul
S lángom elhalkul.
Mosolygok oly ártatlanul
Vérbe fagyva, szótlanul.

Twilight 2. – Újhold, New Moon

“Stephanie Meyer nagysikerű Alkonyat sorozatának második részében a románc halandó és vámpír között tovább szárnyal: Bella egyre mélyebbre merül a természetfeletti lények világában – így aztán még nagyobb veszélyben találja magát, mint korábban. Bella majdnem tragikus végkimenetelű 18. szülinapja utána Edward Cullen és családja úgy döntenek: a lány biztonsága érdekében elhagyják Forks városát. Ahogy az összetört szívű Bella kóborol az iskola folyosóin, rájön, szerelmét csak akkor érzi igazán közel magához, amikor veszélyben van. Gyerekkori barátja, Jacob Black segítségével felújít egy régi motort, amellyel szabadon kalandozhat. A közösen eltöltött idő meglágyítja Bella megfagyott szívét, fokozatosan egyre közelebb kerül Jacobhoz a titokzatos Quileute törzs tagjához, akinek szintén megvan a saját, féltve őrzött titka.”

A Kritika

Kicsit félve mentem a mamut 3. emeleti hídja felé, bár egyre több fiatal fogad el, és érti meg nem hétköznapi gondolkodásomat, no de mégis, egyszerre ennyi? Már a gondolat is riasztott. Mikor odaértem a megbeszélt helyszínre, már sokan várakoztak, néhány ember, kit ismertem, örömmel üdvözölt, viszont én is őket. A Jegyosztás elkezdődöt. Néhány perc múlva a helyi biztonsági szolgálat, kiket egyszerűen bunkóknak is nevezhetnék, ott termett, és közölte velünk: – Menjünk ki az üzletházból. Ezen mélységesen meglepődtem, és fel is háborodtam. Tudattam velük, hogy márpedig nem megyünk, mivel mozijegyünk van és nehéz lenne az utcáról nézi a filmet, melyet egy teremben vetítenek. A nem túl intelligens, (bár ha jól meggondolom inkább sötét buta iskolázatlan embereknek nevezném őket) ám de hatalom mániás örök, ezt nem voltak képesek megérteni, és ordítozásba csaptak át, majd fenyegetőzésbe. – Takarodjatok innen mocskos suhancok, mert agyon verünk titeket, és efféle szidalmakat vágtak a fejünkhöz. Mivel senkinek nem hiányzott a balhé, ezért aki már készhez kapta a jegyét, elindult a mozi előtere felé, de az agresszív és egyben értetlen, értelmetlen biztonsági őrök, utánuk eredtek, és további szidalmakat zúdítottak a békés fiatalokra, kik jogosan tartózkodtak ott. Akkor eldöntöttem, panaszt teszek a mamut üzemeltetésnél, mert ez az agresszió túl ment minden határon.

Hatalmas sor állt a pop-corn-ért, de szerencsémre volt ismerős (Martin), ki épp akkor kérte a mozis nassolni valót az eladótól így jómagam, nem túl korrekt módon odaálltam mellé és megvettem a szokásos óriás pop-cornt és a Cola-Lightot.

Egy egész szektor volt a miénk. Hoolie Scene segített kiválasztani, a helyet, és mondhatom remek döntést hozott. A Terem elsötétült, és elkezdődött a vetítés.

A film első része kicsit vontatottra sikerült. Mondhatjuk úgy, túlzásba vitték a romantikát, és talán azt a kevés kis történést mely lehetőséget adott volna, arra, hogy a nézőknek izgalmat okozzon, túlzottan lerövidítték. Nem lepődnék meg, ha a film első harmadára más kritikusok az „unalmas” jelzőt akasztanák. No de túlvoltunk rajta, és mint a könyvben, bekövetkezet a fordulópont, az akciódus, középső rész, melyben színre lépett a vérfarkas falka. Szerény személyem nem pont ilyennek képzelte el ezeket a teremtményeket, mivel olyan benomást keltettek bennem, mint ha egy hatalmas, oroszlán, kutya, farkas, és nem utolsó sorban (ne lepődj meg rajta) elefánt keeverékét véltem volna felfedezni, a borzalmasan kivitelezett, élettelen grafikai, csoda állatokban. (később már megszoktam őket) A végső kibontakozás, azonban számomra lenyűgözőre sikerült. Az ősi család a Volturik szentélye, és maguk a karakterek számomra tökéletesre sikerültek. Lenyűgöző látványos és hangulatos, mellyel illetni tudnám őket. És talán ez a rész volt az, mely feledtette velem, a film elején elkövetett baklövést, melyet egyszerűen unalmasnak neveznék. Úgy érzem akinek az előző rész tetszett, annak mindenképp látnia kell ezt is, mivel majdnem felveszi a versenyt a nagy kultusz filmmel.

Értékelés:
Történet: 4
Látvány: 3
Szereplők: 4
Zene: 4
Műfajában: 3

Összesen adható pontok: 25
Kapott pontok: 18
72%

Szerző: Frances Horror

Twilight 2 premier vetítés, megüresedett két hely!

Péntek 09. 11. 20 Tali a 3. emeleti Mammut hídon 17:00. A vetítés kezdődik: 17:30 Két szabad hely jelentkezöket várunk. A jegy leköthető, ha kommentben jelentkezel! Ára 999 FT.

Életem nem túl valós története 3. rész.

Léptem egyet a végtelenbe és éreztem a nap utolsó sugarát, mely megvilágította arcom, a felhők narancssárgás árnyalatban úszva takarták el a gázóriást. Az utca lámpák bekapcsoltak és egy alig látható ösvényt alkotottak előttem az úton. Néhány perces séta után megérkeztem egy térre, ahol ifjú suhancok gördeszkáztak a padok között a félhomályban. Hallottam kacajukat, éreztem apró örömüket, ami szinte sugárzott az aurájukban, eme gondterhelt Földön. Megszorítottam egy kis műanyag dobozt a zsebemben, majd elővettem és kibontottam. A doboz oldalán tisztán láthatóak voltak a betűk: Vicodin. 2-3 szemet lenyeltem és visszazártam a dobozt és elraktam. Pár pillanat múlva alacsony alak közeledett felém. Hunyorogva szemléltem szürke pulcsiját, kopottas farmerét és tornacipőit. Lehuppant mellém és halkan köszöntött.Szótlanul átöleltem. Hiányoztál. – szóltam. Így ültünk perceken át és ültünk is volna, ha nem esik el az egyik srác a gördeszkájával. Felálltam és odasétáltam, majd felsegítettem.  Ahogy barna szemébe néztem, láttam fiatalságom hajnalát, az esetlen kisgyereket hatalmas tervekkel, csalódás mentesen, az egész világ csodáin csodálkozva és még érezve a meleg otthon éltető tüzét. Elmosolyodtam, hogy milyen csodálatos volt 10 évvel ezelőtt annyira egyszerűnek és naivnak lenni. Mi lett volna, ha nem növök fel ilyen gyorsan? Ha hagytam volna sodorni magam az árral és nem pedig a folyón felfele úszok, hátat fordítva az istenadta nép elvárásainak. Talán még most is boldog és üres lehetnék. Megbántam volna? Soha. Visszasétáltam a padhoz, megfogtam látogatóm kezét és bevezettem egy kissé füstös és zajos helyre. A pultostól kikértem a szokásos adagomat a Jack Daniel’s nedűjéből, valamint egy narancs juice-t, majd a 2 pohárral leültem az asztalunkhoz.

Ilyenkor nem számított semmi, teltek a percek, az órák és a poharak veszélyesen elkezdtek duplázódni. Hajnali 1kor partneremmel a távozást fontolgattuk, miután megpróbáltam felállni kissé megbillentem. Jól vagy?- hallatszódott a szokásos kérdés. Némán bólintottam. Fizetés után az utcára léptünk és kissé spiccesen elkezdtem búcsúzkodni, de kiáltást hallottunk nem messze tőlünk. Oda rohantunk, ahogy tudtunk, majd láttuk, ahogy egy nő fekszik az hideg aszfalton. Letérdeltem hozzá, míg partnerem szólni sem tudott a sokktól. A nő üreges szemmel nézett a bokrok felé, zöld pulóverén 3 folt látszott. Hozzá értem ujjaimmal, meleg érzést éreztem ujjbegyeimen, a számhoz emeltem és megnyaltam. Minden alkohol elpárolgott abban a pillanatban hajszálereimből, majd borús tekintettel felálltam és halkan szóltam: -Vér. Leültem a kőre és elővettem utolsó szál szivaromat és rágyújtottam. Előkerestem a mobilomat és tárcsáztam a 911-et. Egy nő szólt bele és elmondtam, hogy találtunk egy holttestet. A telefonhívás után felnéztem látogatómra, aki leroskadt mellém. Jól vagy? – kérdeztem. Pár pillanat múlva hangzott a rövid válasz: Nem és Te? – Én sohasem vagyok jól. Már elfogyott a szivarom fele, mikor megérkeztek a helyi szervek. A rendőrök kérdezgettek minket, mi pedig nemes egyszerűséggel válaszoltunk, hogy így találtunk rá. Még 20 percig ott álltunk és felvették az adatainkat, majd külön külön hazavittek minket. Beléptem a liftbe és megnyomtam a gombot. Felnéztem a plafonra és láttam, ahogy 2 légy a lámpa körül köröz, majd lenéztem és pár csepp vörös folyadékot láttam a padlón. Ujjammal hozzá értem, hideg volt és kissé alvadt. Kiléptem a liftből, lesétáltam az ajtónk elé és elfordítottam a kulcsot a zárban. Beléptem, de a villany égett. Elindultam balra a szobám felé a folyosón, majd benéztem a fürdőben, ahol épp valaki mosni készült pár ruhát. Ránéztem a ruhákra, majd az emberre és megint a ruhákra. A mai nap során már másodszor láttam véres ruhákat, jobban mondva harmadszor, ha beleszámítjuk a rajtam lévő ingen a pár cseppet, amik ujjaimról cseppentek le. Az a valaki szívélyes mosollyal nézett rám és megszólalt: -Szervusz Testvérem!

Üdvözlettel: Winti