Sokáig gondolkodtam, hogy írjak-e a fent említett szupersztárról, végül úgy döntöttem megteszem, mert már nem tudom magamban tartani a véleményemet.
Mivel a popzenét világ életemben szerettem így négy év elteltével gondoltam meghallgatom néhány számát melyek első hallásra megtetszettek. Ezek után úgy döntöttem megnézem egy fellépését, annak okán mivel még sosem voltam egy szupersztár koncertjén. A Westendben jegyet váltottam, majd néhány nappal később irány Bécs. A helyszín: Wiener Stadthalle, mely egy tizenhétezer személy befogadására alkalmas fedett stadion. A helyszín teljesen megtelt, és a show tökéletes volt. Megérte elmenni. Most veszem csak észre kicsit elkalandoztam, tehát térjünk vissza arra a gondolatmenetre amiről a cikk valójában szól.
Justin Bieber
Justin világ életében megosztó személyiség volt. Köszönhető ez a hatalmas tehetségének, és bátorságnak (gondolok itt arra, ahogy a színpadon viselkedik) no és persze a szinte utolérhetetlen sikernek, melyet el tudott érni. Sokan nyilván legyintenek, de higgyék el nekem a hétmilliárd YouTube letöltés és a harminchat millió belieber nem lehet véletlen (a számok magukért beszelnek). Nagyon zavar, hogy az ellenségei (nem véletlen fejeztem ki így magam) minden apró cséplő dologba bele kötnek melyet csinál, vagy körülötte történik. Levette a pólóját a Londoni repülőtéren, és? Hányan megteszik ezt vagy még sokkal durvább dolgokat, persze az senkit sem érdekel. Micsoda badarság, emiatt ki akarják tagadni szülőhazájából, Kanadából, micsoda felelőtlen túlzás! Felháborító! Tekintsünk vissza a múltra. 1956-ban Elvis Presley a csípőjét rázta, azt szabadott? (tovább is sorolhatnám, de senkit sem szeretnék ezzel utalni!)
Justin Bieber London, repülőtér
Nos kérem, kicsit gondoljunk bele a fent leírtakba, és nem utolsó sorban abba, Justin meg csak egy gyerek, és komoly nyomot hagyhat a lelkében minden sérelem. Ne legyenek önök az irigyesei gonoszak és rosszindulatúak, és ne akarják tönkretenni egy fiatal ember életét, (aki ráadásul egy szimpatikus kedves ifjú) csak mert nem tetszik az amit csinál. Ezt úgy hívják: emberség (persze ez a szó manapság nem sokat jelent sajnos)! Én a magam részéről további sok sikert kívánok neki, és gratulálunk az eddig elért sikereihez.
Néhány nappal ezelőtt került megrendezésre a Save Our Style (S. O.S) party sorozat első része, mellyen a várakozásoknak megfelelően kitűnő hangulat uralkodott. Közel 400 néző tetette tiszteletét. A kritikákat olvasva, mindenki remekül érezte magát. Köszönhető volt ez a remek szervezésnek, és a gördülékeny lebonyolításnak. Nos, nézzük tételesen én milyennek láttam eme rendezvényt.
A Beléptetés gyorsan gördülékenyen működött, bár a kapunyitás fél órát késett, mivel a zenekarok sajnálatos módon nem tudták időre befejezni a hangbeállást, de úgy gondolom, hogy ezért a sok mindenért melyet kaptunk eme kevés pénzért, megbocsájtható.
Hangulat 10/10
A Műsorvezető a VIVA Tv.-ből is jól ismert Zola, ki remek hangulatot teremtetett. A Teljes közönség előtt ünnepeltük meg Dunajetz Marci születésnapját. Már a BNF zenekar, ki elsőnek lépett a színpadra, a nézőket lázba hozta. Ezek után következett a Green Trash, kinek a koncertjét szinte az összes lány, visítással, rajongással üdvözölte. Végül a fő attrakció Az Anti Fitness Club lépett a színpadra. Sokak véleménye szerint köszönhetően a Dürer kert hang és fény technikájának, eddigi legjobban szóló koncertjüket adták. Ezek után következett a két DJ Levo és GreenHell, és a szemeket kápráztató Laser Show. A Rendezvény alatt balhé nem tört ki. Mindenki képes volt kulturáltan szórakozni, és ami talán a legfontosabb, nem alakult ki nyilvánosan exibicionista viselkedés. Most már látom, van ennek a társaságnak olyan része is ki képes kulturáltan szórakozni. Le a kalappal előttetek!
Számomra a legszórakoztatóbb a Green Trash fellépése volt. Tetszett, az énekes (Wobe) hatalmas tehetsége, ahogy képes szórakoztatni az embereket. Hozzám talán az ő zenéjük állt a legközelebb, de ezzel nem voltam egyedül, hiszen rengeteg fiatal tombolt miközben játszottak. Nagy örömömre szolgált, hogy teljes egészében megállták a helyüket, melyhez ezúton is gratulálok nekik. A mostani teljesítményük megerősített abban, hogy a következő S.o.S. rendezvényekre is meghívást kapnak, melyet reméljük el is fogadnak.
Green Trash
Egyetlen kritika érte a rendezvényt, mégpedig, mikor két fiú smárolt egymással, az egyik portás beszólt nekik. Nos, kérem, nézzünk és lássunk tisztán. Ez nem egy meleg bár, ahol ez elfogadott. Mint tudjuk, országunkban nem tolerálják ezeket a tetteket, és eme viselkedés véleményem szerint is jobban illik egy ilyen beállítottságú helyhez, mint egy efféle koncert sorozathoz. Természetesen ezzel nem szeretnék senkit megbántani, és nagy szeretettel látunk minden bi, illetve homoszexuális nézőt is.
Rengeteg elismerő levelet kaptunk, melyet ezúton is szeretnénk megköszönni, és nagy örömünkre szolgált, hogy szinte mindenki maradéktalanul élvezte a koncerteket, és jól érezte magát. A Party sorozat a hatalmas sikerre való tekingetettel tovább folytatódik. A Következő rendezvény, pontos időpontját még a héten nyilvánosságra hozzuk, de az időpont Április végére tehető.
Mindenkit sok szeretettel várunk! Mindenkinek köszönjük a részvételt.
Először is szeretném még egyszer -és ígérem utoljára- megköszönni Matyonak ezt az estét, illetve Francesnek is. Matyo szerintem már a haját tépi annyiszor köszöntem már meg neki, de nem baj.
A parti helyszíne a Dürer kert nagyterme volt, ami szerintem a legideálisabb hely egy ilyen színvonalas rendezvény lebonyolítására. Azért valljuk be, egy ilyen helyen megrendezett parti nem jár annyi előítélettel, mint mondjuk ha azt egy meleg bárban rendezik meg.
A belépés egyszerű és ésszerű volt. Adod a pénzt, kapod a karszalagot. Kockás a résztvevőknek, narancssárga a VIP vendégeknek.
Én személy szerint nővéremmel érkeztem a helyszínre, 7 órára. Mi olyan kapcsolatban vagyunk, hogy szoktunk együtt járni mindenfelé, ezért jött most velem, viszont amin mindketten megdöbbentünk az a következő volt.
Huszonhatodika.Szombat este 7óra. Kezd beszivárogni a tömeg. Megjelenik egy lány.Tizenhárom éves. Utána jön az édesanyja. Jön a következő, mellette a nagymamája, majd a többi gyerek a többi apukával, anyukával.
Számomra ez egy megdöbbentő dolog volt, és azóta nem tudom hova tenni. Negatív abból a szempontból hogy bár Matyo azt mondta ” Ha valakit nem enged el apa/anya, hozzák magukkal a szüleiket, egyáltalán nem ciki, mert az én felmenőim is ott lesznek!!! :)” azért én úgy néztem néha körbe-körbe hogy ez kezd kicsit inkább valamiféle szülőtalálkozó lenni és nem AFC, sokkal inkább ABBA koncert lesz.
Pozitív viszont abból a szempontból, hogy biztos vagyok abban, aki eljött, látta, hogy a fia/lány tud kulturáltan szórakozni, és a társai is -tisztelet a kivételnek-.
Az első koncert megkezdése előtt még alig talán 100 ember volt, viszont mire felcsendült az első akkord, addigra megtelt a nézőtér fiatalokkal.
Én rögtön magam mellé gyűjtöttem a vállalkozó kedvű Nikit, hogy segítsen felrázni a hangulatot, ugyanis a zene jó volt, a hangulat viszont lapos. Mindenki állt mint khm…cövek. Egy helyben, mereven és néztek.
Hát szükség volt egy kis táncra, parti hangulatot akartunk csinálni. Páran be is szálltak, de még nem volt az igazi. Így ment a BNF és a GreenTrash alatt.
Majd, mikor este lett Molnár Tomi fölpattant a színpadra és ahogy elkezdte énekelni a jól ismert dalokat, azonnal beindult a hangulat.
Mindenki elkezdett táncolni, élni, mulatni. Természetesen pogózni kezdett a jó nép, melynek egyik oszlopos felbujtója én magam voltam. Bevallom, mikor kicsit jobban bevadultak a kelleténél én inkább odébb álltam. Utólag kiderült, hogy jól is tettem.
A koncert közepe fele összemosolyogtam 2 lánnyal, akivel pár számot végigtáncoltunk, kicsit néha erotikusabban is. Amint vége lett az egyik számnak valaki megütögette a vállamat. Hátra fordultam és egy nagy darab majdnem kopasz férfi szólt, hogy beszélni akart velem.
Bevallom, lepergett előttem az életem és az első ami megfordult bennem nem az volt, hogy ő Willy Wonka és én nyertem meg a gyárát, hanem bizony, hogy rossz terepen jártam. Majd mikor eléggé hátra mentünk, hogy érteni lehessen a másikat megkérdezte, hogy jól látta-e, hogy én is pogóztam. Félve bár, de karakánul mondtam hogy igen, én is.
Belenyúlt a zsebébe, és elővett egy véres zsebkendőt, majd azt újra a fejéhez nyomta. Elmesélte, hogy pogó közben egy általa szőkének látszott magas fiú segédeszközt használt. Konkretizálva boxerrel ütötte a népet. Ez idáig persze rossz meg minden, viszont mikor elmondta, hogy nem ő az egyetlen aki megsérült -szemmel látható volt, hogy nem érintette mélyen az eset mert máshol a fél tüdejét hagyja ott-, hanem az egyik jó barátom is, akkor elszakadt a cérna. Kirohantam a folyosóra és meg akartam keresni azt a bizonyos szőke embert, de aztán mondta újdonsült ismerősöm, hogy már nincs itt.
Megkerestem a másik sértettet, akinek szerencsére semmi baja sem volt.
Ezt a kis incidenst leszámítva remekül telt a parti.
Fontosnak tartom kiemelni, hogy visszaszereztem egy félreértésben elvesztett remek barátot. Épp a folyosón beszélgettem épp, mikor is VinczeLaci és Ádis bemutatkozott. Lacival beszéltem pár sort, majd megérkezett az est oszlopos sasszemű dívája, Matthew.
Megláttuk egymást, majd fontosnak tartottam, hogy megbeszéljük a történteket, ami most a parti szempontjából lényegtelen. Kibékülésünket egy baráti öleléssel pecsételtük meg, ami viszont egy helyi alkalmazottnak nem tetszett és obszcén megjegyzést fűzött hozzá.
Miheztartás végett, meg lehetne nevelni az ott dolgozókat, de ez megint egy másik dolog.
A koncertek után jöttek a DJ-k. Ekkor már elég kevesen voltak, ezért a buli a tervezett 5 óra helyett 1-2 felé már abba maradt.
Összegezve, a zene, a hangulat, a hely, a résztvevők mind pazarok voltak, és -ahogy Matt fogalmazott- Matyo magasra tette a lécet. Egy remek bulit köszönhetünk neki, amit meg is ígért, hogy folytatni fog.
Ha kíváncsiak vagytok arra, mi lesz a következő, olvassátok a blogját folyamatosan, amint hír lesz, tájékoztatni fog.
Azt mondják véletlenek nincsenek… (vagy csak azok vannak?)
És szerintem az, hogy kinek mikor kivel kell találkoznia, (tegyük fel közhelyesen: “véletlenül”) szerintem minden esetben egy jól megtervezett forgatókönyv valamelyik fejezete!
Na de tekerjük vissza az idő kerekét 2008 decemberéig, amikor az amsterdami repülőtéren pár fiatal srác (több ezer ember között) várakozott egyrészt arra, hogy induljon a gépük másrész, hogy gyökeresen megváltozzon az életük! De ez utóbbiról nekik akkor még fogalmuk sem volt…
Nick ha teheti mindig magával viszi kedvenc gitárját, mert már megtanulta, hogy akár 2 szinkron munka között, vagy akár (jelen esetben) a repülőtéren várakozva remek lehetőség adódik arra, hogy vagy saját dalait írja,vagy esetleg magát és az arra járókat szórakoztassa! Nem volt ez másként a Holland repülőtéren sem és Nick szokásához híven nem zavartatta magát. Egy véletlen elszólásra figyelt fel egy akkor még ismeretlen szintén magyar srác aki addig nem is tudta hogy Nick is Magyar, amíg egy házsártos várakozó meg nem próbálta leállítani az éppen kialakuló kis koncertet. Nick magyarul beszólt erre a másik srác odaszólt: Te Magyar vagy? Ezután már csak Bat kijelentése lepte meg Őket jobban, amikor a Mongol srác odalépett hozzájuk és megszólalt! “Bocs, de hallottam, hogy miről beszélgettek, Én is Magyar vagyok! Ezután kiderült, hogy Nick és Bat ugyanarra a Magyarországra tartó gépre várakoznak. Hazafelé jövet kiderült, hogy Bat is zenével foglalkozik és természetesen megvolt a közös téma a repülőgépen. Leszállás után telefonszámot cseréltek és megbeszélték, hogy hamarosan találkoznak és beütemeztek egy közös karaoke partyt is! Januárban sor is került a közös éneklős bulira, ahová Nick már egy régi barátját is vagyis Frank-et is magával vitte! (Kevesen tudják, de eredetileg négyen voltak a megbeszélésen és Frank eleinte elzárkózott a zenekartól, így nélküle indult el az őrület. A kezdeti nehézségek során 1 tag visszalépett így sikerült rávennünk Frank-et, hogy legyen Ő az aki, felteszi az I-re a pontot!) Nick elmesélte, hogy már régóta szeretne egy saját zenekart, és hogy Ő az Ország legnagyobb sláger gyárosának (Fehér Attilának) a kollégája, így azonnal fel is hívta, hogy szeretne neki 2 embert bemutatni és ezután felkérni Őt, hogy legyen a BNF zenekar, zenei producere!
A folytatást már biztosan mindenki kitalálta, Lányok, Fiúk, készüljetek!
Szörf zene (Surf music)
A szörf zene nagyon amerikai jelenség. Hódított a keleti parton az Atlanti-óceán, a nyugati parton a Csendes-óceán mentén és természetesen Ausztráliában, Óceániában; Európában kisebb hullámokat vetett: főleg Angliában és Dél-Spanyolországban. Az biztos, hogy 1962-ben a legnagyobb amerikai popslágereket, a Brill Palotában írták, a pop New York-i főhadiszállásán. És 1963-ban az amerikai lemezek majd 50%-át Nashville-ben készítették, a country fellegvárában. De egy éven belül a Beach BoysSurfin’-je (megjelent 1961 decemberében) és Jan and Dean (Jan Berry és Dean Torrence), a surf aranyifjai Surf City-je (1963) a szörfzenét (és Kaliforniát) abszolút meghatározóvá tették az amerikai zenei piacon.
Beach Boys Kokomo
A surf music egy ártatlan ötlet volt csupán, de néha a legvalószínűtlenebb dolgokból lesznek a szikrák, amik lángba borítják a popzene világát.
A surf music általában közepes vagy gyorsabb tempójú egyszerű tánc zene, a hangzást legtöbbször az elektromos gitárok határozzák meg, és szinte mindig a legegyszerűbb 4/4-es ritmusra épülnek. A tipikus felállása a szörf zenekaroknak: szólógitár, ritmusgitár, basszusgitár, dob. Előzsör legáltalánosabban a szörf zenekarok alkalmaztak elektromos basszusgitárt. Kiegészülhetett a hagszerpark szaxofonnal, trombitával, elektromos orgonával, extra ritmusszekcióval.
A surf-music párhuzamosan fejlődött a rock and rollal. A szörf-bandák rock’n’rollt játszottak, és ezt újfajta egzotikus finomsággal és lendülettel, erővel tették. Összehozták a rock’n’rollt a popzenével, és egy olyan új műfajt csináltak, ahol az erős ritmikus elemek ugyanolyan erős melodikus elemekkel társultak A Beach Boys ugyan alapvetően egy vokális popegyüttes volt, de bátran állíthatjuk, hogy olyan zenét játszott, amit igazán Chuck Berry lendületes rock and rollja inspirált. Az indianai tisztán vokális Four Freshmen (az 1950-es évek legnagyobb hatású vokálegyüttese) harmóniáit dallották Chuck Berry ritmusaira, zenéjükben a többszólamú vokál és a hangszeres rész egyenrangú volt. Az olyan dalok, mint a garage és surf rock elemeket vegyítő Trashmen lázas és őrült Surfin’ Bird-je (1963) szokatlanok és újszerűek voltak, csakúgy mint az olyan albumok, mint Jan Berry filmzenéje, a Ride The Wild Surf (1964). Az instrumentális surfzenekarok még futurisztikusabbak voltak, olyat játszottak, ami az addigi popzenéhez egyáltalán nem kapcsolódott, ahogy ezt a SurfarisWipe Out-ja Ron Wilson energikus dobszólójával (1963, Merrell Fankhauser) és a Chantays instrumentális, két-gitáros fantáziája (elektronikus-billenytűs aláfestéssel), a Pipeline (1963) feledhetetlenné tette. Végül de nem utolsósorban, a szörfzene feltette Kaliforniát a rockzene térképére, és ennek a ténynek messzemenő, a mai napig kiható következményei lettek.
Frances Horror
samheali
Szubjektív Magazin 