A Rock ‘N’ Roll aranykora 14. rész. Rock and roll szódával… 1957-1962. 6. rész.

Szörf zene (Surf music)
A szörf zene nagyon amerikai jelenség. Hódított a keleti parton az Atlanti-óceán, a nyugati parton a Csendes-óceán mentén és természetesen Ausztráliában, Óceániában; Európában kisebb hullámokat vetett: főleg Angliában és Dél-Spanyolországban. Az biztos, hogy 1962-ben a legnagyobb amerikai popslágereket, a Brill Palotában írták, a pop New York-i főhadiszállásán. És 1963-ban az amerikai lemezek majd 50%-át Nashville-ben készítették, a country fellegvárában. De egy éven belül a Beach Boys Surfin’-je (megjelent 1961 decemberében) és Jan and Dean (Jan Berry és Dean Torrence), a surf aranyifjai Surf City-je (1963) a szörfzenét (és Kaliforniát) abszolút meghatározóvá tették az amerikai zenei piacon.

Beach Boys Kokomo

A surf music egy ártatlan ötlet volt csupán, de néha a legvalószínűtlenebb dolgokból lesznek a szikrák, amik lángba borítják a popzene világát.
A surf music általában közepes vagy gyorsabb tempójú egyszerű tánc zene, a hangzást legtöbbször az elektromos gitárok határozzák meg, és szinte mindig a legegyszerűbb 4/4-es ritmusra épülnek. A tipikus felállása a szörf zenekaroknak: szólógitár, ritmusgitár, basszusgitár, dob. Előzsör legáltalánosabban a szörf zenekarok alkalmaztak elektromos basszusgitárt. Kiegészülhetett a hagszerpark szaxofonnal, trombitával, elektromos orgonával, extra ritmusszekcióval.
A surf-music párhuzamosan fejlődött a rock and rollal. A szörf-bandák rock’n’rollt játszottak, és ezt újfajta egzotikus finomsággal és lendülettel, erővel tették. Összehozták a rock’n’rollt a popzenével, és egy olyan új műfajt csináltak, ahol az erős ritmikus elemek ugyanolyan erős melodikus elemekkel társultak A Beach Boys ugyan alapvetően egy vokális popegyüttes volt, de bátran állíthatjuk, hogy olyan zenét játszott, amit igazán Chuck Berry lendületes rock and rollja inspirált. Az indianai tisztán vokális Four Freshmen (az 1950-es évek legnagyobb hatású vokálegyüttese) harmóniáit dallották Chuck Berry ritmusaira, zenéjükben a többszólamú vokál és a hangszeres rész egyenrangú volt. Az olyan dalok, mint a garage és surf rock elemeket vegyítő Trashmen lázas és őrült Surfin’ Bird-je (1963) szokatlanok és újszerűek voltak, csakúgy mint az olyan albumok, mint Jan Berry filmzenéje, a Ride The Wild Surf (1964). Az instrumentális surfzenekarok még futurisztikusabbak voltak, olyat játszottak, ami az addigi popzenéhez egyáltalán nem kapcsolódott, ahogy ezt a Surfaris Wipe Out-ja Ron Wilson energikus dobszólójával (1963, Merrell Fankhauser) és a Chantays instrumentális, két-gitáros fantáziája (elektronikus-billenytűs aláfestéssel), a Pipeline (1963) feledhetetlenné tette. Végül de nem utolsósorban, a szörfzene feltette Kaliforniát a rockzene térképére, és ennek a ténynek messzemenő, a mai napig kiható következményei lettek.

VÉGE

Szerző: Frances Horror

Szubjektíven: És Én Mit Szóljak?! (ÉÉMSZ) együttes.

Szinte minden fiatal megpróbálkozik manapság azzal, hogy egy neves bandát hozzon össze. A cél az esetek többségében ugyanaz. Áhítozás a hírességről, de olyan formában lehetőleg, hogy ne kelljen semmit sem letenni az asztalra, az ügy érdekében. Persze ez az ami szinte sosem működik. Némely ifjú úgy gondolja, elég az is a sikerhez, ha mondok valamit, és regisztrálok a MyVip-n, Hot Dog-on, MySpac-en, és még ki tudja mennyi közösségi oldalon, majd rengeteg ismerőst gyűjtök, és akkor a siker idővel megérkezik. Jézus istenem ez milyen téves és gyermeteg gondolkodás. A siker nem jön csak úgy magától, azért tenni kell, de nem is akárhogy, hanem amikor már úgy érzed mindent megtettél, elárulom neked, az még csak a kezdet. Ezek után következik az, amit úgy hívnak önfeláldozás! Még többet kell tenned, mindent áldozni érte, s talán úgy működik, bár erre a szent esküt nem tehetem le, de esélyesebb.

Az És Én Mit Szól0jak?! (ÉÉMSZ) zenekar, jó úton halad afelé, hogy megvalósíthassa azt, hogy népszerű zenekarrá váljon. Bár ez a zenei irányzat melyet képviselnek, nem épp populáris, de ha valaki igazán komolyat tud alkotni benne, akkor könnyen elfogadják az emberek, mivel szókimondó, és emberközeli. Tehetségesek, van bennük spiritusz, és az a valami, amit leírni nem lehet, hanem érezni kell. Talán ez az, ami a legfontosabb, ahhoz, hogy sikerülhessen.  A koncerteken melyek közül egyen jómagam is részt vettem remek hangulatot teremttettek. Öröm volt hallgatni az amúgy sem mindennapi, és megszokott irányzatot, mely számomra sokat jelent. Mióta létezik Punk, azóta a lelkem egy kis részét elfoglalja, s talán ez az mely mélyen belém hatol.

Tetszik a gondolkodásmódjuk, mellyel kitűnnek a többi, még szárnyát bontogató bandák közül. Nem szállt a fejükbe a dicsőség, (Mielőtt kritikusaim a nyakamnak ugranának, itt kell leírnom, hogy ők nem gondolják azt, hogy menők, és én sem erre próbáltam most célozni azzal, hogy azt írtam: „Nem szállt a fejükbe a dicsőség”.) Teszik a dolgukat, képzik magukat zeneileg, csiszolgatják a stílusukat. Én úgy érzem ez a helyes út, mely a komolyabb siker felé viheti őket. Hogy miért? Elmagyarázom. Az ember gondolatait az köti le, ami fontos a számára. Na, mármost, ha valaki azzal ébred reggel, hogy híres vagyok, és híres akarok lenni, akkor arra felé mozdul viszont ez esetben épp a lényeg sikkad el, az alkotás, a művészet az önfejlesztés. Valljuk be őszintén pedig ez a lényeg, mert ennek a gyümölcseit lehet később learatni. Tetszik a gondolkodásukban a tiszta és reális világkép. Tudják, hogy sok, sok, munka vár rájuk, és a siker nem biztosított, hiszen Magyarországon vagyunk.

Így tovább hajrá, hajrá fiuk! Találkozunk ’10.02.06. Fészek klub. Bp. VII. Kertész u. 36 Start 19:00.

Szerző: Frances Horror.

Interjú az És Én Mit Szóljak?! (EEMSZ) együttes front emberével 3. rész

Frances Horror: Mondani szokták „ember tervez, isten végez” Komoly célokat elérni az életben roppant nehéz, vagy nagy szerencse kell hozzá. Ha a saját céljaimat mérlegelem, talán valahol középen áll a mutató.  Ezzel úgy gondolom, egyelőre elégedett lehetek, és megérte. Számodra a zene hobbi, vagy ez lenne életed fő célja? Hogy állsz az önmegvalósítással?

Robi: Nos. Mint a fentiekben már említettem, tisztában vagyunk vele, hogy a zenéléssel soha nem fogunk megélni úgy, hogy egy családot tartsunk el belőle. De mondhatjuk azt is, hogy a zenélés életem egyik fő célja. Szeretnénk, hogy sikeres legyen a zenekar, sok koncert, sok lemez, videoklipek és sok rajongó. Nekünk már az megéri, hogy egy koncerten lent vannak sokan és velünk együtt buliznak és élvezik azt, amit csinálunk. Ennél nagyobb élmény egy zenész életébe nem lehet szerintem. A zenélés mellett pedig koncerteket szervezek más fiatal, feltörekvő zenekaroknak.

Robi

Frances Horror: Visszakanyarodva eredeti témánkhoz, saját tapasztalatom alapján pótolhatatlan élmény a deszkákon állni, és zenélni. Akkoriban, mikor próbálkoztam, úgy éreztem, ha nem csinálnám, nem nyílnának a virágok, nem nőne a fű. Ez egy olyan elmondhatatlan élmény, amit csak az élhet át, aki valaha mikrofont vagy hangszert fogott a kezébe. Számodra mit jelent a zene, és a színpad?

Robi: A zenében megfogalmazhatom a gondolataimat, kimondhatom benne azt, amit a hétköznapi életben nem. A színpadon állni tényleg fergeteges dolog tud lenni. Voltak már olyan koncertjeink, amikor 100-200 km –re mentünk el játszani és 2 ember nézte végig a koncertünket és mégis lenyomtuk az egy órás vagy akár másfél órás koncertet. Annak a 2 embernek tetszett és már ezért megérte elmenni.

Frances Horror: Remek dolog ismert embernek lenni, hiszen akkor olyan be nem látható távlatok nyílhatnak meg az ember előtt, mely egyéb esetben lehetetlen lenne. Továbbá az élmény melyet adhat neked a sok rajongó, felfoghatatlan azok számára, kik nem élték át ezt sosem. Elmesélnéd eddigi legnagyobb élményedet, mely kapcsolódik a zenekarhoz?

Robi: Én nem gondolom úgy, hogy ismert ember lennék. Csak egy békásmegyeri hülye gyerek vagyok, akinek van egy zenekara és ismerik páran. Egyelőre még nem vagyunk azon a szinten, hogy egy-egy koncert alkalmával 1000-2000 ember tomboljon rajtunk. Általában a fő közönség, akik mindig ott vannak egy 50-60 fő, és akik még hozzájuk csapódnak. Így szokott a koncertjeinken körülbelül 80-100 ember lenni. A legnagyobb élmény pedig az volt, amikor valahol vidéken játszottunk (már meg nem mondom hol 😀 ) de egy csapat lány egyszer csak elénk, amikor kint álltunk a szórakozóhely előtt és a mellükre, fenekükre és egyéb helyekre kértek autogramot. Nagyon meglepődtünk, hogy tőlünk autogramot? De felejthetetlen élmény volt. Mint ahogy az is, amikor a Laborc utcai Általános Iskolába léptünk fel és a kis gyerekek olyan szinten élvezték a zenét, hogy öröm volt nézni. Koncert után jöttek aláírást kérni. Nagyon aranyosak voltak. J

Frances Horror: Manapság nem könnyű érvényesülni a zenei életben, és valóban tehetségesnek kell lenni ahhoz, hogy el lehessen érni némi sikert. Kis hazánkban, talán még nehezebb, mint más országokban. Mindig így volt ez, azonban most amikor naponta alakulnak bandák, és a fizetőképes kereslet is csökken labdába rúgni e területen, kimagasló teljesítményt jelent. Betudható ez annak, hogy hazánkban, kevés ember lakik, mely egyet jelent azzal, hogy megélni a zenéből igen nehéz. A sikerre várni kell és küzdeni érte, ez viszont rengeteg energiába odaadásba, pénzbe, és nem utolsó sorban időbe kerül. Mi az a legmerészebb álom, amit meg szeretnétek valósítani az együttessel?

Robi: Nagyon sok jövőbeli tervünk van. Jó lenne fellépni a Zöld Pardonban, a Petőfi Csarnokban, a Wigwamban. Ezek mind olyan klasszikus helyek ahol már minden nagy zenekar megfordult. Talán legmerészebb álom számomra az lenne, ha az Anti Flag vagy akár a Sum 41 tagjaival zenélhetnék együtt. És szerintem ezzel a többiek is így vannak a zenekarban.

Frances Horror: Köszönöm a válaszokat, és további sok sikert kívánok nektek. Kis társaságom és én, nagyon várjuk már a február 6.-át, amikor is koncerteztek a Fészek Klub-an. Minden kedves olvasónak javaslom, jöjjön el, és érezze jól magát velünk, veletek.

Elérhetőségek: MySpace, Twitter, Fotóalbum

VÉGE

Holnap 23 órától szubjektív véleményemet olvashatjátok az ÉÉMSZ együttesről

Szerző: Frances Horror

Interjú az És Én Mit Szóljak?! (EEMSZ) együttes front emberével 2. rész

Frances Horror: A rendszerváltozás ép csak véget ért, de még mindent nem lehetett elénekelni, elmondani. Emlékszem néhány évvel korábban még zenekarokat börtönöztek be egy-egy szókimondó szövegért. Talán te is hallottál a Mosoly vagy a CPG együttesekről. Nos, az elsőnek említett bandát dutyiba zárták a „Cigánymentes övezet” című nótáért. (Mielőtt valaki félre értené nincsenek bennem antiszemita gondolatok, ez csak a valóság, mely megtörténhetett a kommunista rezsim uralkodásának idején) Véleményed szerint van párhuzam a mai, és az ős Punk irányzat között?

Robi: Természetesen van párhuzam. Ha meghallgatsz egy Sex Pistols -t, egy New York Dolls –t, egy CPG –t akár és utána meghallgatsz egy mai skate punk vagy akár pop punk együttest ott van a párhuzam. A sláger a régi csak újabb változatban.

És Én Mit Szóljak?!

Frances Horror: Már majdnem 14 éves voltam, mikor egy Punk társaságba keveredve, egy zenekar énekese lettem, mely főleg Mosoly, és CPG slágereket adott elő. Annak idején a Fekete Lyuk nevű szórakozóhelyen, megismerkedtünk Grand Pierre Attilával (Vágtázó halottkémek énekese, kivel manapság is szoros baráti kapcsolatot tartok fent.) ki nagyon hamar meggyőzött arról, hogy nincs nekünk szükségünk a börtönre és hagyunk fel ezzel a zenével. A tanácsát azonnal megfogadtuk, és úgy érzem jól tettük. Viszont mivel zenei képzettségünk alig volt, továbblépni nem tudtunk, és így vége is lett a zenekarunknak. (Véleményem szerint, minden ifjú életében bekövetkezik az, hogy zenei babérokról áhítozik) Neked viszont sikerült! Véleményed szerint, mi az, amiben többet tudtál nyújtani, mint a többi lelkes, ám de nem sikeres kezdő?

Robi: Nagyon sokat segített áprilisban elhunyt Édesapám. Ő is zenész volt a Tengs-Lengs nevű zenekar alapítója és gitárosa. Elsősorban ez. Aztán az nagyon sokat számít, hogy ki mennyire lelkes és mennyire gondolja komolyan ezt az egészet. Mi teljes mértékben komolyan gondoljuk. Nem tervezzük, hogy majd ebből fogunk megélni, mert köztudott hogy ma Magyarországon az ember akkor él meg a zenélésből, ha eladja magát, és még akkor se biztos. Sajnos nem kevés ilyen zenekar van Magyarországon. Nem neveznék meg senkit.

Frances Horror: Evezzünk kicsit más vizekre is. Rohanó világunkban, egyre nagyobb divat, bármi áron érvényesülni. Már nem hallgatjuk meg egymást, nem figyelünk arra, hogy másnak ne okozzunk rosszat, sok esetben az egyetlen cél, a sajátunk, és ennek érvényt tűzzel, vassal szerzünk. Én nem tartozom ezen emberek közé. Sokkal jobban szeretek adni, mint kapni (persze ezzel sok esetben visszaélnek) öröm látni az emberek arcán a mosolyt, a boldogságot, amikor meglepem őket valamivel. A gondolkodásom egyik meghatározó motívuma a „tolerancia”. Úgy érzem, ha valakiben ez nincs, meg nem lehet boldog. Mi a véleményed a „toleranciáról”?

Robi:Teljes mértékben tolerálok és tiszteletben tartok minden faji, nemi vagy más stílusilag behatárolt embert. Szerintem nem az számít, hogy ki milyen stílus vonalat követ, nem az számít kinek milyen a bőre színe, hanem csak az az egy hogy mi van belül. Az alma is lehet szép és piros, ha belül mégis a kukacok rágják a rohadt húsát.

Holnap 23 órakor folytatjuk…

Szerző: Frances Horror

Interjú az És Én Mit Szóljak?! (EEMSZ) együttes front emberével 1. rész

Teljes Név: Terényi Róbert

Becenév: Robi, robikatudinni

Lakóhely (kerület is): Budapest 3. kerület Békásmegyer

Horoszkóp: Szűz, de ezt ne vegyétek abba az értelembe xD

Általános iskola: Pais Dezső utcai Általános Iskola

Kedvenc Állat: kutya, cápa

Kedvenc zenekar (ok): Anti Flag, Sum 41, Good Charlotte, Sex Pistols, Nikson, Semmi Komoly, Kötelező Közhelyek

Kedvenc étel: pizza

Hobbi: gördeszka, zene

Robi

Frances Horror: Köszönöm, hogy megtiszteltél és elfogadtad a felkérést ezen online interjú elkészítéséhez. Régóta játszadozom a gondolattal, hogy megkereslek titeket, mivel voltam már koncerteteken, és mondhatom, le a kalappal előttetek. Igazán szórakoztató műsort hoztatok össze. No de ne szaladjunk ennyire előre. Mesélnél a zenekar alapításról, és a kezdetekről?

Robi: Mi köszönjük a lehetőséget. 2006 decemberében alakult a zenekar, amikor is az akkori dobossal punk zenekart akartunk csinálni. Próbálgattunk feldolgozásokat majd mikor beszállt az akkori bass gitáros Kacsa és új dobos jött Foxie személyében elkezdtük írni a saját nótáinkat. Aztán végül beszállt Hugo is a gitárosunk és így 4 tagú zenekar lettünk. Október elején Kacsa és Foxie kiszálltak és a basszusgitár posztra Chester jött és a dobos posztra Mardel. Ez a mostani felállás a végleges és az eddigi legstabilabb.

Frances Horror: Korán érő kisgyerek voltam. Sosem felejtem el, 10 éves koromban, mikor szüleimmel Svédországba nyaraltunk, akkor és ott láttam először Punk-nak öltözött fiatalt. Persze klasszikus értelemben kell venni, hatalmas kakastaréj, hipozott farmer és láncok mindenfelé. Ez akkor roppantul megbotránkoztatott mindenkit, de ha belegondolunk manapság már mindennapos dolog lett, sőt a fiatalok egyre extrémebb formákat hoznak ki magukból. Persze annak idején nekem, aki ép csak felcseperedett, de már a lázadás meg volt, mikor hazaérkeztünk azonnal végig öntöttem a farmeromon egy fél liter hipot, és így léptem az utcára. Gondolhatod, a Magyar polgárok, hogy meg voltak botránkozva, de én remekül éreztem magam, akkor még egyedi stílusomban.  Az ős Punk-ból mára már nem sok minden maradt, viszont a zenei stílus igen. Ti is ezt a műfajt erősítitek. Mesélnél arról, hogy számodra mit jelent a Punk, és a hozzá kapcsolódó zene?

Robi: Számomra/számunkra a punk az önkifejezést jelenti. Ezt lehet több féle értelembe venni. Röviden annyi hogy mi akkor is a saját utunkat jártuk, járjuk és fogjuk is járni, amikor ez valakinek nem tetszik és közbe akarna lépni. A punk azért egy jó dolog, mert több féle formája van. Punk nem csak az lehet, akinek a taraja van.

Holnap 23 órakor folytatjuk…

Szerző: Frances Horror